MSÚSZ: a Nemzeti Sport munkatársait is díjazták

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.05.15. 19:44
null
A Nemzeti Sport díjazott munkatársai – balról Kun Zoltán, Bálint Mátyás, Oroszhegyi Károly, Tóth Anita, <br />Szabó Gábor és Csillag Péter (Fotó: Szabó Miklós)
Hétfőn és kedden Győrben kerül sor a Magyar Sportújságírók Szövetségének hagyományos kongresszusára, amelyen a résztvevők az évi rendes közgyűlés mellett megismerkedhetnek a helyi sportélet kiemelkedő alakjaival, eredményeivel, illetve a közelgő, Magyarországon megrendezésre kerülő nemzetközi események előkészületeivel.

 

Az érdekes programok mellett a kongresszus első napján díjazták is az arra érdemes sportújságírókat, a Nemzeti Sport munkatársai közül is többen örülhettek elismerésnek. Nívó-díjat vehetett át Tóth Anita, Csillag Péter és Szabó Gábor, Feleki László-díjban részesült Bálint Mátyás, továbbá Gyulai István-díjat kapott Kun Zoltán és Zsoldos Barna, Oroszhegyi Károly pedig Életműdíjat.

A harminc éven aluli sportújságíróknak járó elismerést huszonharmadszor adták át, de most első alkalommal az MSÚSZ kongresszusán. Németh Gyula-díjjal jutalmazták Mohay Bencét amit a névadó Alapítvány alapítója, a Németh Gyula fia, Németh Gábor nyújtott át Szöllősi György, az MSÚSZ elnöke társaságában.

Gyulai István-díj kitüntetést vehetett még át Molnár Mátyás, valamint a Körkapcsolás című rádióműsor szerkesztőségének képviseletében Virányi Zsolt és Szabó Szilárd, Papp Győző, a Kisalföld sportrovatvezetője, Süli Róbert, a Dél-Magyarország sportrovatvezetője és Zádor Péter sportfotós.

Feleki László-díjat kapott Gazdag József felvidéki sportújságíró. Életmű-díjat ítéltek oda Kiss Lászlónak, a Magyar Hírlap sportrovatvező-szerkesztőjének. Nívódíjat kapott Martí Zoltán, az M4 Sport szerkesztő-riportere; Lakat T. Károly sportújságíró; valamint Szaniszló Róbert sportfotós.

A győri városháza dísztermében tartott kongresszust megtisztelte jelenlétével Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság nemrégiben megválasztott elnöke, aki bejelentette, hogy a MOB is csatlakozik az MSÚSZ Csillag Imre-ösztöndíjprogramjához. Az előadások előtt Ambros Martíntól, a Győri ETO immáron háromszoros BL-győztes edzőjétől kérdezhettek a jelenlévő újságírók.

Csurka Gergely, a FINA média bizottságának tagja a magyarországi vizes világbajnokságról, Tóth László, a Magyar Judoszövetség elnöke az augusztus végi cselgáncs-vb-ről, Domanyik Eszter, a győri önkormányzat főosztályvezetője az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF) előkészületeiről tartott prezentációt.

A hivatalos program megkezdése előtt az MSÚSZ együttműködési megállapodást kötött a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületéve és a Kárpátaljai Magyar Újságírók Szervezetével, és ki is osztották az első tagsági kártyákat a jelenlévő határon túli újságíróknak.

A közgyűlésen Szöllősi György elnök bejelentette: a szövetség újabb két évre megállapodott arról, hogy az M4 Sport lesz az Év Sportolója Gála közvetítője és névadó szponzora.

Legfrissebb hírek

Az FC Köbenhavn fél éve figyelte Markgráf Ákost; Csongvai Áron: Teljesen más világba érkeztem

E-újság
2026.08.07. 23:51

Olimpiai sportok hete kiemelt közvetítésekkel és helyszíni tudósításokkal a közmédia csatornáin

Egyéb egyéni
2026.08.07. 12:35

Vitális Milán gyerekként érkezett, bajnokként távozik; Corbu Máriusz: Élmény lenne Mohamed Szalah ellen játszani

E-újság
2026.08.06. 23:45

Nagy Ádám: Nem akarom a főnököt játszani; Balogh Gábor 50 éves

E-újság
2026.08.04. 23:40

Gulácsi Péter legendaként távozik Lipcséből; jól rajtolt az NB II-ben a Gyirmót

E-újság
2026.08.03. 23:12

A Fradi számára a magyar bajnoki más kávéház; Csiszár Henrietta a vb-győztesekről és a Szoboszlai-hatásról

E-újság
2026.08.02. 23:19

Sötét fellegek Győrben, összetűzött az edző és a csapatkapitány; Sowunmi Thomas a rangadón még arany nyakláncot is talált a fűben

E-újság
2026.08.01. 23:58

IX. kerület, Joseph-város; Battai Sugár: Azért ez elég menő!

E-újság
2026.07.31. 23:40