Sznúker-vb: Selby nagyot hajrázott, de Higginsnél az előny

2017.04.30. 23:50
A sheffieldi sznúker-világbajnokság döntőjében a hatodik kiemelt skót John Higgins 10:7-re vezet az címvédő angol Mark Selby ellen a finálé első két szakaszát követően.

A döntő első négy frémjét felváltva nyerte meg Selby és Higgins, a negyediket azonban egy sokkoló, 141-es brékkel húzta be a skót. Ennek köszönhetően 2:2 után a szárnyalni kezdő Higgins az első szakasz további négy frémjét egyaránt megnyerte, így 6:2-es előnyről várta az esti második felvonást.

Ez pedig úgy kezdődött, mint a délutáni, az első négy frémen igazságosan elosztozott a két játékos. Ezt követően azonban ismét a négyszeres világbajnok Higgins pillanatai következtek, két frémet is behúzott, így már 10:4-re vezetett.

Ám Selby nem esett össze, sőt, a nap utolsó három frémjét egyaránt megnyerte – köztük egy 121-es bréket is bemutatva –, így nagy hajrával visszakapaszkodott 10:7-re.

Így a hétfő délutáni (15 óra, Tv: Eurosport1) folytatás további rendkívüli izgalmakat ígér, 20 órát követően, a negyedik szakaszban pedig megkoronázzák a Crucible színház 2017-es királyát.

SZNÚKER-VILÁGBAJNOKSÁG, SHEFFIELD
DÖNTŐ

Selby (angol, 1.)–Higgins (skót, 6.) 7:10 – részeredmény

A meccs az egyik fél 18. nyert frémjéig tart.

Legfrissebb hírek

Az első tornagyőzelmét ünnepelhette Csang Ping-jü

Egyéb egyéni
2026.08.29. 22:25

Mark Selby negyedszer győzött a kínai tornán, és beérte Neil Robertsont

Egyéb egyéni
2026.08.17. 15:40

Sznúker: Judd Trump két év után győzött ismét a kínai tornán

Egyéb egyéni
2026.08.02. 17:47

Trump és Wilson vívja a döntőt a sznúker Sanghaj Mastersen

Egyéb egyéni
2026.08.01. 17:33

Révész Bulcsú: Nem dőlt össze a világ

Egyéb egyéni
2026.06.04. 09:14

Révész Bulcsú és Nagy Erik is kiesett a sznúker Q School első tornáján

Egyéb egyéni
2026.05.21. 21:20

Nagy Erik izgalmas meccsen nyert a sznúker Q School első tornáján

Egyéb egyéni
2026.05.20. 14:48

A ma 100 éves Sir David Attenborough-nak nem csak a sárga teniszlabdákat köszönhetjük

Tenisz
2026.05.08. 12:05