NS: exkluzív interjú Hosszú Katinkával – péntek

2017.04.27. 23:39
A Nemzeti Sport pénteki számából ajánljuk.



Hosszú Katinkával Kovács Erika készített exkluzív interjút, és a háromszoros olimpiai bajnok őszintén beszélt
a férjével együtt őt érő támadásokról, az immár Tokióra is érvényes motivációjáról és arról, hogy mennyire nehéz vagy éppen könnyű az állandó figyelem középpontjában lenni.

A Fradi és a Vasas is elégedett lehet
a Magyar Kupa elődöntőjének első felvonásával, és az Üllői úton azt sem rejtik véka alá, hogy a csapat önbizalmát is nagyban javította a Budafok elleni 8–0.

Csillag Péter és Mirkó István országjáró körútja Soltvadkertre érkezett, ahol megható történetekkel épp úgy találkoztak, mint a csatárral, akinek negyven liter bor volt az átigazolási díja. Avagy itt a Hátsó füves újabb epizódja.

Sallói Dániel már játszogat az MLS-ben a Sporting Kansasben, Tim Howardot már ismeri, Nikolics Nemanját azonban személyesen még nem – viszont mindent tud a Gyirmótról. Borsi Gergely interjúja.

Két magyar a final sixben – Rác Benedek Balázs elemző-visszapillantó írásából kiderül, hogy milyen reményekkel várhatjuk a férfi vízilabda május végi, budapesti csúcseseményét.

Már Szocsiban az F1-es cirkusz: Zsoldos Barna írásából kiderül, hogy Lewis Hamiltonnak miért nincs szüksége Valtteri Bottas lefokozására. És hogy a pontversenyt vezető Sebastian Vettel miért a Mercedeset tartja favoritnak.

És ha péntek, akkor Sportkrém melléklet 8 oldalon – a bajnokesélyes Vasas keményfejű védőjével, Vaskó Tamással és a sport heti tv-műsorával

Hosszú Katinkával Kovács Erika készített exkluzív interjút, és a háromszoros olimpiai bajnok őszintén beszélt
a férjével együtt őt érő támadásokról, az immár Tokióra is érvényes motivációjáról és arról, hogy mennyire nehéz vagy éppen könnyű az állandó figyelem középpontjában lenni.

A Fradi és a Vasas is elégedett lehet
a Magyar Kupa elődöntőjének első felvonásával, és az Üllői úton azt sem rejtik véka alá, hogy a csapat önbizalmát is nagyban javította a Budafok elleni 8–0.

Csillag Péter és Mirkó István országjáró körútja Soltvadkertre érkezett,
ahol megható történetekkel épp úgy találkoztak, mint a csatárral, akinek negyven liter bor volt az átigazolási díja. Avagy itt a Hátsó füves újabb epizódja.

Sallói Dániel már játszogat az MLS-ben a Sporting Kansasben, Tim Howardot már ismeri, Nikolics Nemanját azonban személyesen még nem – viszont mindent tud a Gyirmótról. Borsi Gergely interjúja.

Két magyar a final sixben – Rác Benedek Balázs elemző-visszapillantó írásából kiderül, hogy milyen reményekkel várhatjuk a férfi vízilabda május végi, budapesti csúcseseményét.

Már Szocsiban az F1-es cirkusz: Zsoldos Barna írásából kiderül, hogy Lewis Hamiltonnak miért nincs szüksége Valtteri Bottas lefokozására. És hogy a pontversenyt vezető Sebastian Vettel miért a Mercedeset tartja favoritnak.

És ha péntek, akkor Sportkrém melléklet 8 oldalon – a bajnokesélyes Vasas keményfejű védőjével, Vaskó Tamással és a sport heti tv-műsorával

 

Legfrissebb hírek

Tokmac Nguen: Hiányzik a Fradi; Csinger Márk legyen Willi Orbán párja

E-újság
14 órája

Mínusz 30 gól: Varga után Sallai is megsérült; Fogta, vagy nem fogta? Vitatott ferencvárosi egyenlítés

E-újság
2026.09.21. 23:20

Rácz László nyugodtan viseli a háborút; Bárány lehet az adu ász?

E-újság
2026.09.20. 23:57

Temesvári Attila a szerencsében is bízik a Fradi ellen; Elhunyt Sandro Mazzola; Somogyi Ádám Bilbaóban bizonyíthat

E-újság
2026.09.19. 23:45

Doktorics az NB I egyik legkiválóbb balhátvédjévé nőtte ki magát; Nagyot fordult a világ egy év alatt Csereklye Zsófiával

E-újság
2026.09.18. 23:32

Glasgow-ban győzött a Ferencváros; Várkonyi Bence már Marco Rossi meghívójának is örül

E-újság
2026.09.18. 00:22

Függöny fel! Kezd a Fradi az El-ben; A mi 11-ünk

E-újság
2026.09.16. 23:50

Marco Rossi fiatalít, és örül, hogy „klubcsapatot" irányíthat; Daniel Arzani úgy érzi, Glasgow-nak még tartozik

E-újság
2026.09.15. 23:55