Kerekesszékesvívó-vb: 3. lett a magyar női párbajtőrcsapat

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.09.23. 16:38
Bronzérmes lett a Dani Gyöngyi, Fóris Erika, Krajnyák Zsuzsanna, Veres Amarilla összeállítású válogatott a női párbajtőrözők csapatversenyében az egri kerekes székes vívók világbajnokságának szerdai, záró napján.

A Magyar Paralimpiai Bizottság tájékoztatása szerint az együttes a negyeddöntőben Franciaország ellen nyert 44:41-re, az elődöntőben aztán 45:17-re kikapott Oroszországtól. A harmadik helyért Lengyelország volt az ellenfél, Krajnyákék magabiztosan győztek 45:32-re.

A magyar kerekes székes vívók három ezüst- és két bronzéremmel zárták az egri világbajnokságot.

„Le a kalappal a mieink előtt, ezt az eredménysort elfogadnám a riói paralimpián is – értékelt Szekeres Pál szövetségi kapitány. – Sajnálom, hogy Osváth Ricsi tőrben nem szerzett érmet, viszont nagyon örülök a kardban szerzett hatodik helyének, így ebben a fegyvernemben is reális esélye maradt a paralimpiai részvételre.”

A kapitány hozzátette, hogy öt vívó – Dani Gyöngyi, Hajmási Éva, Krajnyák Zsuzsanna, Veres Amarilla és Osváth Richárd – gyakorlatilag kijutott az ötkarikás játékokra a világranglistán elfoglalt helyezése alapján. Jelezte, hogy Mató Gyulának és Tarjányi Istvánnak nagyon nehéz dolga lesz, ők minden lehetőséget és segítséget megkapnak a kvóta megszerzéséhez, de bravúrra lesz szükségük.

Legfrissebb hírek

Kilenc magyar érem az Európai Para Ifjúsági Játékokon

Egyéb egyéni
2025.07.29. 17:09

Szabó László: Humort és derűt tanultam a parasportolóktól

Egyéb egyéni
2025.07.06. 07:50

A paratriatlonos Mocsári Bence világkupa-győztes Szamarkandban

Egyéb egyéni
2025.05.24. 09:09

A szervezéssel és a magyar vívók világkupa-szereplésével is elégedett a paralimpiai bizottság főtitkára

Egyéb egyéni
2025.05.18. 13:57

Kerekesszékes vívó-vk: bronzérmes kardban Nádasdy Anna Egerben

Egyéb egyéni
2025.05.16. 20:06

Vívás: Osváth Richárd bronzérmes az egri kerekesszékes világkupa-viadalon

Egyéb egyéni
2025.05.15. 17:49

További öt évig Szabó László marad a FODISZ elnöke

Egyéb egyéni
2025.04.28. 12:38

Hétéves szünet után rendezték meg újra a mozgáskorlátozottak sportágválasztó eseményét

Egyéb egyéni
2025.04.26. 13:30
Ezek is érdekelhetik