MOB: a hétfői közgyűlést élőben közvetítik az interneten

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.04.25. 10:01
Először fordul elő a Magyar Olimpiai Bizottság 120 éves történetében, hogy bárki élőben követheti a szervezet közgyűlését. Az összejövetelt a mob.hu április 28-án, hétfőn délelőtt 10 órától közvetíti.

Az élő adás a MOB honlapján lesz látható, a technikai hátteret – más partnercégek bevonása mellett – a hasonló webes közvetítések terén egyre meghatározóbb piaci szereplő, a Ustream biztosítja, amely külön csatornát nyit az olimpiai bizottság számára.

„A MOB a nyíltság és a nyitás jegyében döntött úgy, hogy legfontosabb fórumának soros ülését elérhetővé és láthatóvá teszi az interneten – mondta Borkai Zsolt elnök. – Haladni kívánunk a korral, a profi webes közvetítések egyre népszerűbbekké válnak, így azt sem tartom elvetendő ötletnek, hogy a jövőben a szövetségek televíziók által nem sugárzott sporteseményei hasonló módon, az interneten kerüljenek élőben képernyőre, akár a MOB közreműködésével.”

A hétfői premier során több kamerával követik a közgyűlés történéseit, és a tervek szerint az esemény végén interjúkat is láthatnak a főszereplőkkel a www.mob.hu oldalon.

Legfrissebb hírek

Dzsudzsák fejes gólja döntött a keleti rangadón, a Szpari ellen szerezte meg első pontjait a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 19:25

A Soroksár a második félidőben kiütötte a Diósgyőrt

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:23

A Csákvár az erőtlen Kozármisleny ellen szerezte meg első győzelmét a bajnokságban

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:23

Az első gól meghozta az első győzelmet is a Szentlőrincnek

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:22

Kétszer is egyenlített Pakson, a harmadik döntetlenjét érte el a Kispest-Honvéd

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 17:25

A ráadásban mentett pontot a Karcag Ajkán

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:38

Brutális lapjárás, de csak egyetlen gól a Vidi és a Szeged meccsén

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:26

A BVSC ellen izzadta ki első sikerét a KTE

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:23