Súlyemelés: Aján Tamás az üzbég államfővel egyeztetett

MTI MTIMTI MTI
2013.04.07. 12:45
Üzbég sportszakemberek magyarországi képzésének lehetőségeiről is érdeklődött Iszlam Karimov, Üzbegisztán államfője azon a megbeszélésen, amelyet Aján Tamással, a Nemzetközi Súlyemelő-szövetség (IWF) magyar elnökével folytatott Taskentben.

Az IWF budapesti irodájának vasárnapi tájékoztatása szerint a Karimov kezdeményezésére létrejött több mint egyórás találkozón a magyar sportdiplomata az ázsiai ország vezetőjének figyelmébe ajánlotta a budapesti Testnevelési Főiskolát, annak különféle kurzusait.

Az eszmecserén szó volt a tömegsportról, így arról a programról is, amely Iszlam Karimov patronálásával a gyerekek sportját támogatja Üzbegisztánban. A téma azért is került napirendre, mert Aján Tamás tagja a Nemzetközi Olimpiai Bizottság Sport for All bizottságának.

Az IWF elnöke azért érkezett Taskentben, mert hétfőtől ott rendezik az ifjúsági súlyemelő világbajnokságot – tudatta a szervezet titkársága az MTI-vel.

Legfrissebb hírek

Ázsiai Játékok: a férfiaknál is megvan az első súlyemelő-világcsúcs

Egyéb egyéni
2026.09.24. 21:56

Súlyemelő-világcsúcsok születtek az Ázsiai Játékokon

Egyéb egyéni
2026.09.23. 12:10

Megalakult a Visegrádi Négyek Súlyemelő-szövetsége

Egyéb egyéni
2026.08.26. 12:18

Súlyemelés: Lóránt Jázmin három aranyérmet nyert a serdülő Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.20. 15:53

Gyász: elhunyt Száraz László világ- és Európa-bajnoki ezüstérmes súlyemelő

Egyéb egyéni
2026.06.01. 19:06

A súlyemelő-szövetség önálló szakága lesz a kettlebell

Egyéb egyéni
2026.05.17. 10:46

Boros Viktória 18. lett plusz 86 kilogrammban a súlyemelő Eb-n

Egyéb egyéni
2026.04.26. 13:52

Súlyemelő Eb: Boros Viktória nyolcadikként zárt a legnehezebbek B-csoportjában

Egyéb egyéni
2026.04.25. 17:09