Evezés: vasárnap ismét Széchenyi-emlékverseny

MTI MTIMTI MTI
2013.04.04. 08:38
A Danubius Nemzeti Hajósegylet (DNHE), a Magyar és a Budapesti Evezős Szövetség, illetve a Budapesti Egyetemi és Főiskolai Sportszövetség immár 23. alkalommal rendezi meg a gróf Széchenyi István-emlékversenyt és sportnapot vasárnap a Margitszigeten. Az esemény az idén alapításának 120. évfordulóját ünneplő Magyar Evezős Szövetség jubileumi rendezvénysorozatának nyitánya is lesz egyben.

A szervezők tájékoztatása szerint a fő, 4500 méteres futamot a Budapest-kupáért rendezik: a Hajógyári sziget-spicctől induló és a DNHE hajóházánál véget érő, üldözéses nyolcas versenyben húsz egység, köztük 14 külföldi vesz részt, s a hajók várhatóan 10.15 és 10.30 között érkeznek a célba.

Emellett lesz céges küzdelem, az egyetemisták és főiskolások pedig a Budapest Bajnoka címért csapnak össze egymással a „fapados Oxford–Cambridge” keretében. A hazai evezős klubok tagjai vegyes serdülő és tanuló, továbbá női négypárevezős és családi túra kettes versenyszámban szállhatnak vízre.

A szervezők egyik célja az, hogy a nemzetközi mezőnnyel is megismertessék és megszerettessék a Dunát, mint nemzetközi versenyzésre alkalmas folyót, a másik cél pedig a sportág népszerűsítése mind a gyerekek, mind a felnőttek körében.

A viadalt évről évre egyre nagyobb figyelem övezi. Tavaly az indulók és a nézők száma már meghaladta az ötszázat, míg idén a házigazda Danubius Nemzeti Hajós Egylet több mint 600 versenyzőt és legalább ugyanennyi nézőt és hozzátartozót vár minden korosztályból.

A több kiegészítő programot is kínáló emlékverseny és sportnap 9.30 órakor tradicionálisan az I. világháborúban elesett egykori evezősök emlékköveinek megkoszorúzásával veszi kezdetét.

Legfrissebb hírek

Evezős-vk: a magyarok közül Pétervári-Molnár Bendegúz végzett a legelőkelőbb helyen Luzernben

Egyéb egyéni
17 órája

Több mint négyezren evezték át a Balatont

Csupasport
Tegnap, 4:30

Elképesztő látvány, norvég megszállás: ezrek eveznek a Times Square-en – videó

Foci vb 2026
2026.06.22. 09:48

Evezés: vegyes érzések az U19-es Eb után

Utánpótlássport
2026.05.27. 09:05

Evezés: ötödik helyek az U19-es Európa-bajnokságról

Utánpótlássport
2026.05.24. 19:30

Evezés: nyolc magyar indulóval kezdődik az U19-es Eb

Utánpótlássport
2026.05.22. 09:06

Los Angeles 2028: mindkét evezős számban indulna Pétervári-Molnár Bendegúz

Egyéb egyéni
2026.04.21. 12:30

Az evezés szabadsága – Csillag Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
2026.04.20. 23:45
Ezek is érdekelhetik