Súlyemelés: a mezőny egyharmadát ellenőrzik a juniorok világbajnokságán

MTI MTIMTI MTI
2011.07.03. 13:44
A Magyar Antidopping Csoport (MACS) két szakembere végzi a doppingellenőrzést a junior súlyemelők idei világbajnokságán, amelynek a malajziai Penang ad otthont kilenc napon át, csütörtökig.

A MACS specialistái az öt kontinens 53 országát képviselő 281 fős mezőnynek a 30 százalékától vesznek mintát, amelyet aztán a kölni laboratóriumba szállítanak, s az analízist már ott végzik el.

Magának Penangnak is van megfelelő tudományos központja, csakhogy annak 15 éven át meglévő engedélyét a WADA, a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség tavaly nyáron visszavonta, s miután a CAS, a nemzetközi Sportdöntőbíróság közvetlenül a mostani vb-rajt előtt a malajziaiak fellebbezését elutasította, a WADA által akkreditált antidoppingcentrumnak el kellett köszönnie kiemelt státusától – a hivatalos indoklás szerint „a labor által elkövetett analizálási tévedések súlyossága" miatt.

A 15 és 20 év közöttieket mozgósító világbajnokságon az összes érmest kontrollnak vetik alá, ugyanez történik azzal, aki világcsúcsot ér el, továbbá minden kategóriában – tehát a nyolc férfi és hét női súlycsoportban – mintaadásra köteleznek sorsolással kiválasztott emelőket is.

Ungár Mónika, a Nemzetközi Súlyemelő-szövetség (IWF) vezető jogásza az MTI-nek elmondta, hogy a malajziai junior-világbajnokság előtt a sportágban elvégzett ellenőrzéseken eddig összesen tízen buktak meg, de magyar nincs a doppingvétséget elkövetők között. Az idén pozitív tesztet szolgáltatók között ott van viszont négy olyan fiatal emelő is, aki a tavaszi limai ifjúsági vb-n veszített rajta meg nem engedett szerek használatán.

Legfrissebb hírek

Boros Viktória 18. lett plusz 86 kilogrammban a súlyemelő Eb-n

Egyéb egyéni
2026.04.26. 13:52

Súlyemelő Eb: Boros Viktória nyolcadikként zárt a legnehezebbek B-csoportjában

Egyéb egyéni
2026.04.25. 17:09

Súlyemelő Eb: Fekécs Szilárd szakításcsúcs után 13. lett összetettben

Egyéb egyéni
2026.04.24. 19:20

Újvári Lajos 16. lett összetettben a súlyemelő Eb-n

Egyéb egyéni
2026.04.22. 20:18

Súlyemelő Eb: Árva Cintia lökésben negyedik, összetettben nyolcadik lett

Egyéb egyéni
2026.04.19. 17:26

Elhunyt Ambrus László, a magyar súlyemelés kiemelkedő alakja

Egyéb egyéni
2026.04.08. 10:35

Súlyemelés: Gulyás Milán csúcsjavításban is rekordot állított fel

Utánpótlássport
2026.03.16. 19:15

Los Angeles már nehezen elérhető, középpontban a 2032-es és 2036-os olimpia a súlyemelőknél

Egyéb egyéni
2026.03.16. 09:45
Ezek is érdekelhetik