Súlyemelő-vb: Bazsó Bianka 196 kg-os egyéni csúcsa

MTI MTIMTI MTI
2010.09.21. 13:12
Bazsó Bianka az ötödik legjobb eredményt produkálta a törökországi súlyemelő-világbajnokság ötödik versenynapján, a 69 kilogrammos kategória C-csoportjában.

A szombathelyi Haladás emelője szakításban három (80, 85, 88 kg), lökésben pedig, ahol csak az utolsó, 111 kilós „adag" fogott ki rajta, két (103, 108) kifogástalan gyakorlattal állt elő az ebédidős megméretésen. Ez a fogásnemi sorrendben 4. és 5., összetettben pedig – a 196 kilogrammos egyéni rekordja mellett – 5. helyezést ért a nyolcfős társaságban.

Bazsó végső helyezését ugyanakkor kedden még nem lehet tudni, hiszen hátra volt a súlycsoport – nem mellesleg a másik magyart, a 2004-es athéni olimpia ezüstérmesét, Krutzler Esztert is felvonultató – B-csoportjának másnap délutáni (16 óra) fellépése, s a legjobbakat tömörítő A-csoportosok szerda esti viadala.

Bazsó eredménye a 2012-es olimpiai kvalifikáció miatt is fontos. Hétfőn Nagy Nikoletta a 63 kg-ban, ahol az összetett sorrendben 13. lett, fontos pontokat szerzett a magyar női válogatottnak.

Legfrissebb hírek

Ázsiai Játékok: a férfiaknál is megvan az első súlyemelő-világcsúcs

Egyéb egyéni
2026.09.24. 21:56

Súlyemelő-világcsúcsok születtek az Ázsiai Játékokon

Egyéb egyéni
2026.09.23. 12:10

Megalakult a Visegrádi Négyek Súlyemelő-szövetsége

Egyéb egyéni
2026.08.26. 12:18

Súlyemelés: Lóránt Jázmin három aranyérmet nyert a serdülő Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.20. 15:53

Gyász: elhunyt Száraz László világ- és Európa-bajnoki ezüstérmes súlyemelő

Egyéb egyéni
2026.06.01. 19:06

A súlyemelő-szövetség önálló szakága lesz a kettlebell

Egyéb egyéni
2026.05.17. 10:46

Boros Viktória 18. lett plusz 86 kilogrammban a súlyemelő Eb-n

Egyéb egyéni
2026.04.26. 13:52

Súlyemelő Eb: Boros Viktória nyolcadikként zárt a legnehezebbek B-csoportjában

Egyéb egyéni
2026.04.25. 17:09