Súlyemelés: Nagy Péter nyerte a főiskolai vb-t, Magát bronzérmes

MTI MTIMTI MTI
2010.07.05. 17:05
Az egyetemisták-főiskolások tajvani világbajnokságán magyar aranyérmest is avattak hétfőn: Nagy Péter a plusz 105 kilogrammosok mezőnyében szerezte meg a vb-címet mindkét fogásnemben, így összetettben is.

Halász István, a hazai szövetség főtitkára a távirati irodának elmondta, hogy Tajcsungban dobogóra állhatott a másik magyar résztvevő, Magát Krisztina is, aki szintén triplázott: harmadik lett szakításban, lökésben és összetettben egyaránt a plusz 75 kilogrammosok között.

A Szegedi Tudományegyetemet képviselő, tavaly korosztályos Európa-bajnok Nagy Péter három jó gyakorlattal 187 kg-ig jutott az első fogásnemben, majd a folytatásban is remekelt, a 205 és a 213 után csupán a 223 kiló fogott ki rajta, ezzel együtt a kereken 4 mázsás összteljesítményével fölényesen végzett az élen. Ezt mutatja, hogy második, tajvani versenyző 20 kilóval kevesebbet produkált.

Magát, a BKV Előre emelője - aki tavaly az U23-as Eb-n szakításban harmadik lett - a tajvani bronzérmeket 96 és 115, összetettben pedig 211 kg-mal érdemelte ki.

Legfrissebb hírek

Boros Viktória 18. lett plusz 86 kilogrammban a súlyemelő Eb-n

Egyéb egyéni
6 órája

Súlyemelő Eb: Boros Viktória nyolcadikként zárt a legnehezebbek B-csoportjában

Egyéb egyéni
Tegnap, 17:09

Súlyemelő Eb: Fekécs Szilárd szakításcsúcs után 13. lett összetettben

Egyéb egyéni
2026.04.24. 19:20

Újvári Lajos 16. lett összetettben a súlyemelő Eb-n

Egyéb egyéni
2026.04.22. 20:18

Súlyemelő Eb: Árva Cintia lökésben negyedik, összetettben nyolcadik lett

Egyéb egyéni
2026.04.19. 17:26

Elhunyt Ambrus László, a magyar súlyemelés kiemelkedő alakja

Egyéb egyéni
2026.04.08. 10:35

Súlyemelés: Gulyás Milán csúcsjavításban is rekordot állított fel

Utánpótlássport
2026.03.16. 19:15

Los Angeles már nehezen elérhető, középpontban a 2032-es és 2036-os olimpia a súlyemelőknél

Egyéb egyéni
2026.03.16. 09:45
Ezek is érdekelhetik