Rögbi: Dél-Afrika nyert Londonban, az All Blacks Cardiffban

2012.11.25. 17:52
null
Nem találta a fegyelmezett dél-afrikai védekezés ellenszerét Anglia, nem vittek célt a házigazdák (Fotó: Reuters)
Felkészülési mérkőzésen a déli féltekéről északi riválisaikhoz ellátogató válogatottak közül a vb-címvédő Új-Zéland harmadik mérkőzését is megnyerte, igaz, a skótok és az olaszok után egy jóval nagyobb vadat, a walesieket ejtette el sokkoló, 23–0-ra megnyert első félidőt követően.

 

Jegyezzük meg, hogy Wales harmadik mérkőzését is elveszítette otthon, Argentína és Szamoa után az All Blacks is győzni tudott a Milleniumi Stadionban.

A fordulót ismét a déliek nyerték meg, hiszen a nagyok közül egyik sem hibázott, a legnagyobb diadalt az angolokat hazai pályán egy ponttal legyűrő dél-afrikaiak aratták. Ausztrália olaszországi sikere egyrészt papírforma volt, másrészt a közte három után a vesztes olaszokat kell kiemelni.

Az írek azért elkapták Argentínát, bár utóbbit ismét dicséret illeti a nyílt csata miatt, a franciákkal 61 pontot hozó meccsen kaptak ki egy hete, ezúttal hetven pont született.

A kisebb déliek közül Szamoa szűken kapott ki az európaiak becsületét eddig egyedül megvédő franciáktól, Tonga viszont legyűrte Skóciát.

RÖGBI, NEMZETKÖZI ŐSZI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Anglia–Dél-Afrika 15–16 (6–9)
Franciaország–Szamoa 22–14 (10–7)
Írország–Argentína 46–24 (24–9)
Olaszország–Ausztrália 19–22 (6–22)
Skócia–Tonga 15–21 (6–3)
Wales–Új-Zéland 10–33 (0–23)

 

Legfrissebb hírek

Besült az angol csere

Foci vb 2026
2026.07.16. 14:53

Bellingham elmondta, miért szólalkozott össze Messivel

Foci vb 2026
2026.07.16. 09:58

Anglia és Argentína a teljes torna eddigi legmegjósolhatatlanabb meccsén feszül egymásnak – taktikai szemmel

Foci vb 2026
2026.07.15. 14:22

„Az »Isten keze« Angliának máig csalás – Messi igazi párharca viszont nem Kane-nel lesz”

Foci vb 2026
2026.07.15. 13:20

Jude Bellingham a mamájának is köszönheti, hogy ott lehet a vb-elődöntőben?

Foci vb 2026
2026.07.12. 15:36

Puyol megrázta loboncát, és a németeknek annyi volt – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.07. 17:35

Elkezdődött az Anglia–Kongói DK mérkőzés!

Foci vb 2026
2026.07.01. 18:00

A kieséses szakaszban jöhet el igazán Thomas Tuchel ideje

Foci vb 2026
2026.07.01. 12:49