A Mercedes-fölény megosztja a mezőnyt, Hamilton reméli, hogy ennek nincs köze a sűrítési arányhoz

H. L.H. L.
2026.03.07. 13:23
null
A Mercedes tökéletes formában kezdett (Fotó: AFP)
Mercedes-fölényt hozott a Formula–1-es idénynyitó Ausztrál Nagydíj időmérője: George Russell és Andrea Kimi Antonelli szerezte meg az első rajtsort, miközben a legközelebbi rivális, Isack Hadjar lemaradása a hét tizedmásodpercet is meghaladta. Charles Leclerc-t és Oscar Piastrit is meghökkentette az „ezüstnyilak” fölénye, míg Max Verstappen rámutatott, ő már korábban is megmondta, hogy ez fog történni. Lewis Hamilton eközben azon lamentált, a német csapat fölényének köze lehet-e a sűrítési arány kapcsán kirobbant botrányhoz.

Már a téli felkészülés előtt általános vélekedés volt, hogy a Mercedes lehet az új szabálykorszak egyik fő esélyesése, ám hiába teljesített magabiztosan a tesztek során, egészen az idénynyitó Ausztrál Nagydíj harmadik szabadedzéséig nem igazán mutatta meg magát. Akkor George Russell több mint hat tizedmásodpercet adott a közvetlen mögötte végző, és vele egy időben gyors kört futó Lewis Hamiltonnak úgy, hogy a W17-esen már használt, míg a Ferrarin teljesen új garnitúra gumi volt fent. 

Ezt követően az jelentette az év első időmérőjének fő kérdését, hogy a riválisok közelebb tudnak-e férkőzni, van-e valaki másnál még rejtett tartalék, és esetleg a két Mercedes-pilóta közé be lehet-e ékelődni, hiszen Andrea Kimi Antonelli részvétele is kétségessé vált, amikor ripityára törte az autóját az utolsó tréning végén. A szerelők végül időben elkészültek az Ezüstnyíllal, ráadásul Max Verstappen balesete nyomán az olasz nem is igazán vesztett időt. 

Russell mind a három szakaszt uralta: az elsőben 157, a másodikban 423 ezred volt az előnye, igaz, előbbi alkalommal Oscar Piastri, míg utóbbi esetben Charles Leclerc férkőzött hozzá a legközelebb, Antonelli eközben folyamatosan lopta a távolságot a csapattársához képest, először hatodik, majd a harmadik pozíciót foglalta el. A harmadik szegmensen aztán folytatódott az addig kirajzolódó minta, miközben a brit fölénye nőtt a rivális csapatok versenyzőihez képest, az olasz zárta az ollót az élen. Russell végül csaknem nyolc tizedet adott a Red Bull-os Isack Hadjarnak, miközben márkatársa három tizedre megközelítette őt, és felzárkózott a második helyre, így a Mercedes foglalhatja el az első rajtsort az idénynyitó verseny előtt. 

Ugyan Antonelli második helye egy ideig veszélyben forgott két különböző incidens okán: a Q1-ben a piros zászlós megszakítás után belógott az autója orra a gyors sávba, amikor a besorolásra várt, majd a Q3-ban úgy engedték ki, hogy a gépén maradtak hűtésre szolgáló eszközök, amelyek lerepültek, és Lando Norris nagy sebességgel áthajtott rajtuk, ami kárt okozott a McLarenben. A sportfelügyelők ugyan szabtak ki büntetést az utóbbi esetben, az nem a pilótát, hanem az istállót terhelte: a Mercedesnek 7500 eurós pénzbírságot kell fizetnie veszélyes kiengedés miatt. 

Nagyszerű nap volt! Tudtuk, hogy rengeteg potenciál van a kocsiban, de az idény első időmérőjéig nem lehetsz biztos benne. Az autó igazán életre kelt, különösen amikor a pálya hőmérséklete csökkent, tudjuk, hogy általában jól érezzük magunkat ilyen körülmények között. Nagyon örülök neki, hogy Kimi is itt van mellettem, hiszen nagy kihívást jelentett a csapat számára, hogy rendbe hozza az autót. Csodálatos munkát végeztek, szóval minden szempontból igazán remek napunk volt” – kezdte az értékelést pályafutása nyolcadik pole pozícióját szerző Russell, aki Melbourne-ben először indulhat az élről, és az első győzelmére hajt a helyszínen. 

Izgatottan várom a versenyt, úgy gondolom, érdekes küzdelmet hozhat. A szurkolók megérdemelnék, hiszen mindig csodálatos itt Melbourne-ben. Köszönöm mindenki nevében a támogatást, remélhetőleg jó futammal szolgálhatunk. Sok korábban egyszerűnek számító dolog, mint a rajt vagy a kerékcsere sokkal nagyobb kihívássá vált a mostani versenygépekkel. A kvalifikáció elején mondtam is a csapatnak, hogy csak sima időmérőnk legyen, nem tudhatjuk, mi fog történni vasárnap. Nyilvánvalóan keményen fogunk dolgozni az éjszaka folyamán. Nagyszerű napot zártunk, és a lehető legjobb helyzetben vagyunk.”

Antonelli mindenekelőtt a szerelők állhatatos munkáját emelte ki, miután nem volt egyszerű dolguk a harmadik szabadedzésen történt autótörése után. „Rendkívül stresszes napom volt. Sajnos a harmadik gyakorláson beleszálltam a falba, de a srácok, a szerelők voltak az igazi hősök ma, hogy újra menetkésszé varázsolták az autót. Még arra sem volt időnk, hogy beállítsuk a gépet, azonnal kigurultam, amint elkészült a kocsi, majd az első sorba kvalifikáltam. Szóval nagyon elégedett vagyok vele. Nem volt könnyű, mélyre kellett ásnom, és legközelebb simább hétvégére lesz szükségem, hiszen a mostani eset határozottan hátráltatott az időmérőn. De még előttünk áll a futam, hogy előre tekinthessünk, és a lehető legjobb eredményt érjük el.”

A Mercedes fölénye megosztotta az ellenfeleket: a második sorba kvalifikáló Leclerc-t meglepte az előny mértéke, míg a baleset miatt Q1-ben búcsúzó Verstappen előzetesen is nagy különbséggel számolt. „Pénteken azt mondtam, hogy fél másodperc a differencia, most nyolc tizedről van szó, ami nagyobb annál, mint amire előzetesen számítottam – jelentette ki a ferraris. – Már a nyitó napon is jelentős különbség volt, de igazán a harmadik edzésen nyűgöztek le. George utolsó gyors köre őrületes erőről tanúskodott. Amikor először megláttam az adatokat, azt hittem, hogy valami nem stimmel, de mint látható, nem így volt, nagyon-nagyon káprázatos.”

Verstappen kicsit sem lepődött meg. „Már Bahreinben is erről beszéltem. Megmondtam, hogy várjuk meg Melbourne-t, és akkor meglátjuk, milyen gyorsak. Szóval számomra egyáltalán nem volt meglepő.”

Az ötödikként záró Piastri ugyan hasonló eredményt várt, kissé meghökkentette, milyen nagy a Mercedes előnye. Amikor arról kérdezték, hogy az eredménye olyan lett, mint amire számított, nem kertelt. „Nagyjából igen. Az viszont kissé meglepett, mennyire elöl jár a Mercedes. Ami minket illet, a harmadik pozíció talán elérhető lett volna. Minden kicsit rázósabb. Picit hozzányúlsz az autóhoz, és egyik körről a másikra több vagy éppen kevesebb erővel gazdálkodhatsz. Nem mindig úgy alakulnak a dolgok, ahogyan számítasz rá. Szóval elég sok tanulnivalónk van a mostani időmérő után, de azt hiszem, nagyjából ott tartunk, ahol gondoltuk.”  

A hetedik helyet megszerző Lewis Hamilton eközben értetlenségét fejezte ki a Mercedes erődemonstrációját illetően, és kifejtette a véleményét a sűrítési aránnyal kapcsolatos botrányról is. Mint ismert, a Mercedes egy kiskapunak köszönhetően nagyobb sűrítési arányt tud elérni, és ez egészen június 1-ig nem is változik. A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) ugyanis csak akkortól vezeti be az új tesztelési előírásokat, és akkor már forró levegőben is meg kell felelniük az alakulatoknak az előírt sűrítési arány tekintetében. A Ferrari brit versenyzője bízik benne, hogy az ellenfél jelenlegi előnye nem a kiskapunak köszönhető. 

Nem igazán értem. A teszten nem mutatták jelét annak, hogy ilyen mértékben fel tudják tekerni a motort, most viszont valahonnan előszedtek extra teljesítményt, és meg kell értenünk, miből ered. Bízom benne, hogy nincs köze a sűrítési arányhoz, remélhetőleg csak tiszta motorerőről van szó, és nekünk egyszerűen jobb munkát kell végeznünk. Ha viszont köze van ennek a sűrítési arányhoz, akkor csalódott leszek, hogy a szövetség mindezt lehetővé tette. Ez nem felel meg a szabályoknak, és arra fogom ösztönözni a csapatomat, hogy ugyanígy járjunk el, hogy erősebbé váljunk.”

Amikor Hamiltont szembesítették, hogy június 1-jével változik az ellenőrzési metódus, jelezte, az már késő. Jelen állás szerint az év nyolcadik futamán lépne életbe az új szabály, ám a közel-keleti konfliktus miatt nem kizárt, hogy mindössze öt hétvégén élhet a Mercedes előnye, hiszen a legfrissebb hírek szerint nem fogják pótolni a Bahreini és a Szaúdi Nagydíjat, ha nem tudják megrendezni. „Addigra vége a szezonodnak. Nos, vége azért még nincs, de hét versenyhétvége és néhány hónap alatt rengeteg pontot veszítesz, ha egy másodperc a hátrányod az időmérőn.”

AUSZTRÁL NAGYDÍJ, AZ IDŐMÉRŐ VÉGEREDMÉNYE

  1.George RussellbritMercedes1:18.518
  2.Kimi AntonelliolaszMercedes1:18.811
  3.Isack HadjarfranciaRed Bull-Ford1:19.303
  4.Charles LeclercmonacóiFerrari1:19.327
  5.Oscar PiastriausztrálMcLaren-Mercedes1:19.380
  6.Lando NorrisbritMcLaren-Mercedes1:19.475
  7.Lewis HamiltonbritFerrari1:19.478
  8.Liam Lawsonúj-zélandiRacing Bulls-Ford1:19.994
  9.Arvid LindbladbritRacing Bulls-Ford1:21.247
10.Gabriel BortoletobrazilAudi mért kör nélkül
11.Nico HülkenbergnémetAudi1:20.303
12.Oliver BearmanbritHaas-Ferrari1:20.311
13.Esteban OconfranciaHaas-Ferrari1:20.491
14.Pierre GaslyfranciaAlpine-Mercedes1:20.501
15.Alexander AlbonthaiföldiWilliams-Mercedes1:20.941
16.Franco Colapintoargentin Alpine-Mercedes1:21.270
17.Fernando AlonsospanyolAston Martin-Honda1:21.969
18.Sergio PérezmexikóiCadillac-Ferrari1:22.605
19.Valtteri BottasfinnCadillac-Ferrari1:23.244
20.Max VerstappenhollandRed Bull-Ford-
21.Carlos Sainz Jr.spanyolWilliams-Marcedes-
22.Lance StrollkanadaiAston Martin-Honda-

 

AUSZTRÁL NAGYDÍJ, AZ IDŐMÉRŐ ELSŐ KÉT SZAKASZÁNAK VÉGEREDMÉNYE

1. SZAKASZ2. SZAKASZ
  1.Russell1:19.5071.Russell1:18.934
  2.Piastri1:19.6642.Leclerc1:19.357
  3.Hamilton1:19.8113.Antonelli1:19.435
  4.Norris1:20.0104.Piastri1:19.525
  5.Hadjar1:20.0235.Hadjar1:19.653
  6.Antonelli1:20.1206.Norris1:19.882
  7.Leclerc1:20.2267.Hamilton1:19.921
  8.Lindblad1:20.4098.Lindblad1:19.971
  9.Lawson1:20.4919.Lawson1:20.144
10.Bortoleto1:20.49510.Bortoleto1:20.221
11.Ocon1:20.75911.Hülkenberg1:20.303
12.Hülkenberg1:21.02412.Bearman1:20.311
13.Albon1:21.05113.Ocon1:20.491
14.Gasly1:21.13814.Gasly1:20.501
15.Doohan1:21.20015.Albon1:20.941
16.Bearman1:21.24716.Colapinto1:21.270
17.Alonso1:21.969  
18.Pérez1:22.605  
19.Bottas1:23.244  
20.Verstappen-  
21.Sainz-  
22.Stroll-  

 

40. AUSZTRÁL NAGYDÍJ
MÁRCIUS 6., PÉNTEK
1. szabadedzés1. Leclerc 1:20.267
2. szabadedzés1. Piastri 1:19.729
MÁRCIUS 7., SZOMBAT
3. szabadedzés1. Russell 1.19.053
Időmérő1. Russell 1:18.518
MÁRCIUS 8., VASÁRNAP
A verseny (58 kör, 306.124 km) rajtja5.00
KÖVETKEZŐ VERSENY
Kínai Nagydíj, Sanghajmárcius 15., 8.00
Japán Nagydíj, Szuzukamárcius 29., 7.00
Bahreini Nagydíj, Bahreináprilis 12., 17.00

 

 

 

Legfrissebb hírek

Darabokra hullik Max Verstappen csapata

Képes Sport
7 órája

„Sokkal rosszabb is lehetett volna” – Bearman a szuzukai balesetéről

F1
2026.04.16. 15:35

A Mercedes és a Red Bull trükközött az időmérőn, az FIA lépett – sajtóértesülés

F1
2026.04.14. 15:50

„Nyilvánvaló, hogy tenni kell valamit” – az FIA elismerte, hogy szükség van változtatásokra

F1
2026.04.13. 13:10

Helmut Marko: Jelenleg nem segítheti a Red Bullt a Max-faktor

F1
2026.04.12. 11:15

Az egész idény rámehet a silverstone-i csapat problémáira

F1
2026.04.10. 10:19

Verstappen versenymérnöke a McLarenhez szerződik – hivatalos

F1
2026.04.09. 17:53

Verstappen versenymérnöke riválisnál folytathatja – sajtóhír

F1
2026.04.09. 11:45
Ezek is érdekelhetik