Autós hegyi Eb: Nagy Norbert harmadik Szlovéniában

2025.09.03. 19:50
null
Fotó: Facebook/Nagy Norbert
Nagy Norbert a harmadik helyen végzett a 4-es kategória versenyében az autós hegyi Európa-bajnokság utolsó előtti, szlovéniai állomásán, Ilirska Bistricában.

A versenyző sajtószolgálatának szerdai beszámolója szerint a változékony időjárás jelentős mértékben megnehezítette a pilóták és a csapatok dolgát.

„Ez volt az egyik legnehezebb futam! Szinte értékelhetetlen volt az időjárás miatt az edzés, a versenyen ugyan ragyogó napsütésben ültünk autóba, de rengeteg baleset lassította a programot, sokat kellett várni a rajtokra. Ennek ellenére sikerült összerakni egy olyan futamot, ami dobogót ért” – mondta Nagy Norbert. Hozzátette: nem számított rá, hogy a kategóriaváltást követően ilyen stabil dobogós helyezéseket érhetnek el.

„Olyan időket tudunk autózni, mint a bajnok versenyző tavalyi eredményei, és ez nagyon sokat jelent. A magyar találékonyság ebben a sportágban is nagy kincs. Az anyagi lehetőségeink sosem voltak olyanok, mint a nyugatabbra élő versenytársaké, de itthon óriási tapasztalat és szakmai tudás halmozódott fel. Bárhová fordulok segítségért az autó fejlesztésével kapcsolatban, mindig segítő kezekre találok. Ez egy szívmelengető projekt, ami sok ember munkáját dicséri” – fogalmazott.

A hegyi Európa-bajnokság szezonja Horvátországban zárul, Nagy Norbert célja az összetettbeli dobogós hely bebiztosítása.

 

Legfrissebb hírek

Modric góllal, Horvátország győzelemmel melegített a vb-re

Minden más foci
2026.06.07. 21:51

Megnyerte az osztályozót, újra az élvonalban a lendvai csapat!

Légiósok
2026.05.31. 19:51

Újra az élvonal kapujában a lendvai csapat

Minden más foci
2026.05.31. 08:24

Nem nyert a Nafta, osztályozót játszik a feljutásért

Minden más foci
2026.05.22. 18:52

Jégkorong-vb: az amerikaiak szétlövés után nyertek a németek ellen a mieink csoportjában

Jégkorong
2026.05.20. 23:17

Kikapott, így még nem biztosította be a feljutást a Lendva

Minden más foci
2026.05.17. 21:27

Szlovénia ellen is folytatódott a vb-re készülő hokiválogatottunk vereségsorozata

Jégkorong
2026.05.07. 21:10

Női kézilabda: Szlovénia is kijutott az Európa-bajnokságra

Kézilabda
2026.04.08. 22:02
Ezek is érdekelhetik