MotoGP: minimális különbségek az első magyarországi edzéseken

PATAI GERGELYPATAI GERGELY
Vágólapra másolva!
2025.08.22. 20:01
null
Fotó: Dömötör Csaba
Nagyszerű futamokra van kilátás a Balaton Park Circuiten, a gyorsaságimotoros-világbajnokság mezőnye hasonló előjelekkel várja a Magyar Nagydíj szombati és vasárnapi versenynapját.

 

Korán kellett kelnie annak, aki nem akart lemaradni Varga Tibor Erik első köreiről a gyorsaságimotoros-világbajnokság Magyar Nagydíján. A pénteki program a MotoE-kategória szabadedzésével kezdődött, az elektromosok mindössze tizenöt percet töltöttek a balatonfőkajári pályán, elvégre ennyit bír az akkumulátor. A leglelkesebb szurkolók rögtön a főlelátó felső sorában kerestek helyet, ahonnan az aszfaltcsík sajátos karakterisztikájából adódóan a célegyenes mellett több kanyart is láttak – reggeltől késő délutánig folyamatosan volt mit nézniük. S ha már lelkesedés: az edzések és a telemetriai elemzések között gyakran a versenyzők keze ügyébe került egy-egy filctoll és jegyzetfüzet, a szignójukkal életre szóló élményt szereztek az értük rajongó lurkóknak.

ÜDVRIVALGÁS FOGADTA VARGA TIBOR ERIKET

„Nyomás? Egyáltalán nem érzem. Sokkal inkább motivál a családom, a barátaim és a magyar szurkolók támogatása” – így vélekedett Varga Tibor, mielőtt beindult a nagyüzem a Balaton Park Circuiten. Nem véletlenül tették közzé a sorozat hivatalos felületein is a 18 éves magyar versenyző rövid nyilatkozatát, ugyanis mindent elmond a hozzáállásáról: szemtelenül fiatalon, élete eddigi legfontosabb hétvégéjén is kizárólag a feladatára összpontosít. Miközben a Moto3-asok már bőgették a motorokat a garázsban, a két Snipers egymás mögött fejezte be a szabadedzést: Nicholas Spinelli a végén bejött Varga Tibor elé, aki negyedikként zárt. 

Éppúgy, mint a késő délutáni időmérőn (1:45.900), amelyet egyből a Q2-ben kezdett, a piros zászlóval tarkított edzésen ugyanis könnyűszerrel befért a legjobb nyolcba. Zászlóból a nézőtéren is kiszúrtunk jó néhányat, a Varga-szimpatizánsoknak kis túlzással külön szektoruk volt az egyik kanyarban – az elektromos motorok visszafogott hangja nem nyomta el az üdvrivalgásukat.

FÜSTÖLTEK AZ APRILIÁK, MEGDŐLT A KÖRREKORD

Bezzeg amikor a királykategória képviselői gyakorolták a rajtolást! A felső sorokból megindultak lefelé a szurkolók, hogy közvetlen közelről lássák kedvenceiket. Ahogy nőtt a köbcenti, úgy lettek egyre többen a lelátókon, a legnagyobb érdeklődés természetesen a MotoGP-seket övezte. A csütörtöki pályabejáráson még csak biciklivel mérték fel a terepet, pénteken viszont már élesben is meggyőződhettek arról, hogy valóban nagyon szűk és technikás a pálya. Az összetettet toronymagasan vezető Marc Márqueznek kedveznek a balkanyarok, ráadásul a Ducati már tesztelt Balatonfőkajáron, vagyis cseppet sem volt meglepő, hogy a nyolcszoros világbajnok spanyol bizonyult a leggyorsabbnak.

Arra is lehetett számítani, hogy a Superbike-vb mezőnyében versenyző török Toprak Razgatlioglu körrekordja (1:38.357) sem tartja magát sokáig: Márquez 1:37-tel kezdődő időt motorozott a szabadedzés végén, 306.8 kilométer/órás végsebességet ért el. A Ducati mellett a KTM-nek is kimondottan jól kezdődött a hétvége, az Apriliának viszont rémálomszerűen, váratlan műszaki problémákkal. Negyedóra sem telt el a szabadedzésből, amikor füstfelhő lepte be a célegyenest, a spanyol Jorge Martín megállította (!) a sóderágyban a motort, ám a piros zászlóra ekkor még nem volt szükség. Alig két percre rá már igen, ugyanis honfitársa, Raúl Fernández alatt kigyulladt a motor, az ötös kanyarban papírtörlővel itatták fel az olajat.

CSÚCSFORGALOM VOLT A DÉLUTÁNI EDZÉS VÉGÉN

Kora délután nagy volt a sürgés-forgás a paddockban: a mérnökök és a versenyzők levonták a következtetést, igyekeztek tanulni az első szabadedzésből. A folytatásban már tétre ment a játék, elvégre az edzés tíz legjobbja kihagyhatja a szombati kvalifikáció első szakaszát. Az utolsó percekben annak rendje és módja szerint felpörögtek az események, Pedro Acosta (KTM) például előbb fél másodpercet vert Marc Márquezre, majd tovább faragott az idején, kis híján benézett 1:37 alá. Aztán nagyot bukott az első szektorban, de szerencsére megúszta sérülés nélkül, a Q2-es helyéért pedig egyáltalán nem kellett aggódnia. Olyannyira nem, hogy meg is nyerte az edzést, Marc Márquez csak megközelíteni tudta, míg utóbbi testvére, Álex bekerült a darálóba: előbb ő panaszkodott a forgalomra, majd vele pöröltek Francesco Bagnaiáék. A sportfelügyelők utóbb büntettek az incidens miatt, ám ez aligha vigasztalta az összetettben harmadik helyen álló olaszt, akinek meglepetésre a Q1-ből kell kiharcolnia a továbbjutást.

„Ezen a pályán nagyon szűken kell fordulni, de más szakaszain képesek vagyunk előnybe kerülni. Számítottam rá, hogy a KTM gyors lesz, hasonló a tempónk, nincsenek nagy különbségek – értékelt Marc Márquez, akinek szavait alátámasztja, hogy 17 versenyző zárt egy másodpercen belül. – Az erős fékezés miatt sorsdöntő lehet a rajt a versenyen, ezért fontos lenne az első sorból indulni. Ehhez viszont az kell, hogy minden összeálljon az időmérőn, mert a riválisaink is nagyon erősek.”

A semleges szurkolók aligha bánják, elvégre így a szezon egyik legizgalmasabb versenyhétvégéjének ígérkezik a Magyar Nagydíj. Pedro Acosta a sprintfutamon is méltó kihívója lehet az összetett éllovasának, de a legtöbb szempár természetesen továbbra is Marc Márquezre szegeződik, akinek itthon is nagy rajongótábora van. Hogy mást ne mondjunk, a garázsból a sajtószobába vezető utat „gyök kettővel” tette meg a robogójával, mert mindenki vele akart szelfizni…

MOTORSPORT
MAGYAR NAGYDÍJ, BALATONFŐKAJÁR (BALATON PARK CIRCUIT) 
A SZOMBATI PROGRAM
MotoGP
10.10: 2. szabadedzés
10.50: időmérő
15.00: sprintfutam
Moto2
9.25: 2. szabadedzés
13.40: időmérő
Moto3
8.40: 2. szabadedzés
12.45: időmérő
MotoE (Varga Tibor Erik)
12.10: 1. futam
16.10: 2. futam

A VASÁRNAPI PROGRAM
9.40: MotoGP, bemelegítés 
11.00: Moto3, futam (Tv: Arena4)
12.15: Moto2, futam (Tv: Arena4) 
14.00: MotoGP, futam (Tv: Arena4)

 

Legfrissebb hírek

Varga Tibor Erik: Rengeteg energiát adnak a szurkolók

Egyéb autó-motor
4 órája

Távoli álom csupán a közös F1-es, MotoGP-s „szuperhétvége”

Egyéb autó-motor
8 órája

MotoGP: Márquez pályarekorddal kezdett az első balatoni szabadedzésen

Egyéb autó-motor
8 órája

Rubik-kocka, fűszeres gulyás: megérkezett a mezőny a balatonfőkajári MotoGP-hétvégére

Egyéb autó-motor
Tegnap, 20:50

Megérkezett a MotoGP mezőnye Magyarországra – képgaléria

Egyéb autó-motor
Tegnap, 7:29

Több sikertelen próbálkozás után jön el a MotoGP Magyarországra

Egyéb autó-motor
2025.08.19. 20:16

Talmácsi Gábor tiszteletkört motorozik a magyar MotoGP-futam előtt

Egyéb autó-motor
2025.08.19. 18:13

MotoGP: Marc Márquez sorozatban hatodszor győzött az Osztrák Nagydíjon

Egyéb autó-motor
2025.08.17. 15:45
Ezek is érdekelhetik