Európa-bajnoki elődöntővel kezdődik a salakmotoridény Debrecenben

2025.04.28. 18:22
null
Fotó: Perényi Pál Salakmotor Stadion
Egyéni Európa-bajnoki elődöntő lesz május elsején a debreceni Perényi Pál Salakmotor-stadionban – mondták el a szervezők az eseményt beharangozó hétfői sajtótájékoztatón.

A négyfordulós Európa-bajnokság debreceni elődöntőjén Dánia, Lengyelország, Svédország, és Magyarország képviselteti magát. Rajthoz áll többek között a dán Michael Jepsen Jensen korábbi junior- és felnőtt-csapatvilágbajnok, de itt lesz a kétszeres egyéni junior-világbajnok, lengyel Mateusz Cierniak és honfitársa a lengyel Extraliga egyik legnagyobb ígérete, Bartlomiej Kowalski, illetve a kétszeres svéd bajnok Jakob Thorsell is. Magyarországot Magosi Norbert képviseli.

Baráth Norbert, a Speedwolf Sportszervező Nonprofit Kft. ügyvezetője kifejtette, hogy idén a korábbihoz képest sokkal kevesebb versenyt rendeznek: a május elsejei után június 7-én a Nemzetközi Motorsport-szövetség (FIM) 21 éven aluliak versenye (SGP2), a junior világbajnokság harmadik elődöntője következik, ezen a debreceni ifjabb Lovas Zoltán is indul majd. A szezon csúcspontja az augusztus 20-i ötvenedik Debreceni Nagydíj lesz.

Barcsa Lajos alpolgármester hangsúlyozta: a város vezetésének kiemelt célja, hogy a gazdaság fejlesztése mellett kéz a kézben járjon az oktatás, a kultúra és a sport fejlődése is. Ennek tudható be, hogy a debreceni stadion az utolsó bástyája a magyarországi salakmotornak, amelyen nemzetközi versenyeket lehet rendezni.

Kiemelte, fontos ennek a technikai sportágnak a megtartása, éppen ezért a város idén is 15 millió forinttal támogatja az üzemeltető Speedwolf Sportszervező Nonprofit Kft.-t, azonban a jelenlegi szponzorok mellé továbbiakat is keresnek, hiszen látják, hogy nagyon sokakat érdekel a salakmotor.

A májusi debreceni és a másik három selejtezőből is az első négy jut tovább a május 31-én a németországi Stralsundban tartandó Speedway Euro Championship (SEC) Challenge-be.

 

Legfrissebb hírek

Több mint tízezer néző előtt döntetlent játszott egymással a Debrecen és a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.03.14. 21:25

Az Újpest sorozatban négy vereség után javítana a Kisvárda ellen

Labdarúgó NB I
2026.03.13. 13:12

Bódog Tamás: Megmutatta a Fradi, hogy nem véletlenül készülhet Európa-liga-nyolcaddöntőre

Labdarúgó NB I
2026.03.09. 07:40

Dzsudzsák szabadrúgásból betalált a 200. NB I-es meccsén, a DVSC három góllal nyert a KBSC ellen

Labdarúgó NB I
2026.03.08. 19:38

A tavaszi tabellát vezető Nyíregyháza 16 év után győzné le újra otthon az FTC-t

Labdarúgó NB I
2026.03.06. 13:13

Az MLSZ pénzbüntetésre ítélte a Debreceni VSC-t és a Nyíregyháza Spartacust

Labdarúgó NB I
2026.03.05. 14:37

Debrecenben is bemutatták a Futbólia visszahódítása című könyvet

Magyar válogatott
2026.03.03. 10:43

Tóth Rajmund: Jól bírjuk erővel

Labdarúgó NB I
2026.03.03. 08:46
Ezek is érdekelhetik