A Verstappen-éra folytatása és újabb Michelisz-siker – 2023 az autósportban

Börzöli BernadettBörzöli Bernadett
Vágólapra másolva!
2023.12.28. 15:49
null
Max Verstappen szinte mindent megnyert, amit lehetett 2023-ban (Fitó: X/Red Bull Racing)
Első ránézésre egyhangú idényt hozott 2023-ban a Formula–1, ugyanis Max Verstappen hatalmas dominanciát mutatva, simán elhódította harmadik világbajnoki címét. A rajongóknak azonban így is bőven akadt emlékezetes pillanat a mögöttünk álló szezonban, ahogyan más sorozatokra sem lehetett panaszunk. Michelisz Norbert például elhódította a bajnoki címet a TCR World Tour legelső idényében. Íme, a 2023-as idény legfontosabb történései a Nemzeti Sport által kiemelt nemzetközi szériákban!

 

VERSTAPPEN ÉS A RED BULL SZINTE TÖKÉLETES ÉVE

A nagy port kavaró 2021-es idényzáró után Max Verstappen 2022-ben magabiztosan, több futammal a szezon vége előtt biztossá tette második világbajnoki címét. Ahogyan arra számítani lehetett, a következő idény is a Red Bull és kifejezetten Verstappen dominanciájával indult – igaz, az első négy versenyből kettő végén Sergio Pérez ünnepelhetett a dobogó tetején.

A mexikói pilóta számára alighanem a szezon eleje hozta a legjobb pillanatokat, ugyanis később nemhogy győzelemig nem jutott, sokszor a dobogós helyezések, illetve az időmérők harmadik szakaszába való bejutás is nehezen jött össze neki. Verstappen sikereivel azonban a Red Bull így is kivételes eredményekkel és több rekord megdöntésével zárta a 2023-as évet.

Az immár háromszoros világbajnok az idén valódi rivális nélkül maradt, ugyanis bár a Ferrari olykor – különösen az időmérőkön – harcba tudott szállni ellene, a 22-ből 19 futamon Verstappent intette le elsőként a kockás zászló. A holland elképesztő győzelmi sorozata és Pérez két diadala azt jelentette, hogy az idén csupán egyszer fordult elő, hogy nem Red Bull-versenyző győzelmével ért véget egy futam.

Verstappenen és Pérezen kívül csupán Carlos Sainz Jr. tudott nyerni 2023-ban – a Ferrari spanyol versenyzője a Szingapúri Nagydíjon diadalmaskodott. Részletes összefoglalónkat és elemzésünket az idei szezonról az oldalsó linkre kattintva találják!

A 2023-AS VILÁGBAJNOKSÁG VÉGEREDMÉNYE
PILÓTA GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS LGYK PONT
1. Max Verstappen 19 21 22 9 575
2. Sergio Pérez 2 10 20 2 285
3. Lewis Hamilton - 6 22 4 234
4. Fernando Alonso - 8 21 1 206
5. Charles Leclerc - 6 17 - 206
6. Lando Norris -
7 16 1 205
7. Carlos Sainz Jr. 1 3 21 - 200
8. George Russell - 2 20 1 175
9. Oscar Piastri - 2 13 1 97
10. Lance Stroll - - 13 - 74
11. Pierre Gasly - 1 13 - 62
12. Esteban Ocon - 1 13 - 58
13. Alexander Albon - - 8 - 27
14. Cunoda Juki - - 5 - 17
15. Valtteri Bottas - - 4 - 10
16. Nico Hülkenberg - - 2 - 9
17. Daniel Ricciardo - - 1 - 6
18. Csou Kuan-jü - - 3 - 6
19. Kevin Magnussen - - 3 - 3
20. Liam Lawson - - 1 - 2
21. Logan Sargeant - - 1 - 1
KONSTRUKTŐRÖK
1. Red Bull-Honda RBPT 860
2. Mercedes 409
3. Ferrari 406
4. McLaren-Mercedes 302
5. Aston Martin-Mercedes 280
6. Alpine-Renault 120
7. Williams-Mercedes 28
8. AlphaTauri-Honda RBPT 25
9. Alfa Romeo-Ferrari 16
10. Haas-Ferrari 12

 

2023-BAN SEM MARADTAK EL A MAGYAR SIKEREK

2022 októberében, két fordulóval az idény vége előtt jelentették be, hogy év végén megszűnik a túraautó-világkupa (WTCR), ám akkor még nem lehetett tudni, hogy lesz-e folytatás a nemzetközi túraautó-versenyzés ezen ágán. Később kiderült, hogy Michelisz Norberték sorozatának helyét egy igencsak eltérő lebonyolítású széria, a TCR World Tour veszi át.

Michelisz Norbert sikerét hozta a TCR World Tour első idénye (Fotó: X/Hyundai Motorsport)
Michelisz Norbert sikerét hozta a TCR World Tour első idénye (Fotó: X/Hyundai Motorsport)

 

Ami az új sorozat koncepcióját illeti, a (WTCR-ből jól ismert) mezőny nem saját rendezésű versenyeken csapott össze, hanem különböző TCR-szériákhoz futamaihoz csatlakozva hirdetett bajnokot az idény végén. A versenyzők négy kontinensen vívták meg futamaikat – többek között a TCR Europe, a TCR South America, illetve a TCR Australia bajnokságainak egyes versenyein.

A legjobbnak Michelisz bizonyult, aki 2019 után ismét a bajnoki címig jutott a nemzetközi túraautó-versenyzés egyik csúcsán. A magyar pilóta győzelemmel kezdte a 2023-as szezont, majd később további három diadalt aratott, és 10 ponttal előzte meg a kétszeres WTCR-bajnok Yann Ehrlacher-t a pontversenyben.

A 2023-AS IDÉNY VÉGEREDMÉNYE
1.Michelisz Norbert
440 pont
2.Yann Ehrlacher
430 pont
3.Rob Huff
414 pont
4.Néstor Girolami
347 pont
5.Frédéric Vervisch 341 pont

 

Hazai szempontból nemcsak Michelisz bajnoki címének örülhettünk az idén, ugyanis a kamion Európa-bajnokság (ETRC) 2023-as szezonja is magyar sikert hozott. Kiss Norbert ismét lenyűgöző idényt teljesített – a 32 futamból 22-őt megnyert és több mint 100 pontos előnnyel szerezte meg ötödik Eb-címét.

A bajnokság végeredménye:
1. Kiss Norbert (magyar, Révész Racing) 419 pont
2. Jochen Hahn (német, Team Hahn Racing) 314 pont
3. Sascha Lenz (német, SL Apollo Tyres Trucksport) 274 pont

A FORMULA–E-S VB-CÍM F1-ES BEUGRÁST ÉRT

Kissé átalakult a mezőny a Formula–E 2023 idényére. Egyrészt az idén debütáltak a harmadik generációs autók, illetve címvédésre egyáltalán nem lehetett számítani, ugyanis az elmúlt két év világbajnoka, a Mercedes 2022 végén elhagyta a sorozatot. Az istállót a McLaren vette át, amely az újonc Jake Hughes révén pole pozícióig, René Rastnak köszönhetően pedig dobogós helyezésig jutott debütáló szezonjában.

Ami azonban a világbajnoki címet illeti, az idény inkább az Andrettiről és az Envisionről, illetve a Jaguarról és a Porschéról szólt, amelyek közül végül előbbi kettő egy-egy versenyzője szállt harcba a pilóták közötti elsőségért.

Jake Dennis győzelemmel kezdte az idényt, ám a mexikóvárosi diadala után hónapokig nem tudott nyerni, és egyébként összesen kétszer ünnepelhetett a dobogó tetején 2023-ban. Bajnoki riválisa, Nick Cassidy négy győzelemmel zárta a szezont, amely azonban Dennis számára alakult kiegyensúlyozottabban, s végül a brit versenyzőé lett a 2023-as világbajnoki cím.

Dennis számára – aki évek óta a Red Bull F1-es csapatának fejlesztőversenyzője – a vb-siker kinyitott néhány ajtót, ugyanis azóta a királykategória egyik versenyhétvégéjén is vezethetett. A 28 éves pilóta az idényzáró Abu-dzabi Nagydíj első szabadedzésén vihette pályára az egyik Red Bullt.

A 2023-AS IDÉNY VÉGEREDMÉNYE
1.Jake Dennis
229 pont
2.Nick Cassidy
199 pont
3.Mitch Evans
197 pont
4.Pascal Wehrlein
149 pont
5.Jean-Éric Vergne
107 pont

 

VIHAR ELŐTTI CSEND AZ ÚJ GENERÁCIÓ SZÁMÁRA?

Azon versenyzők számára, akik már eljutottak az autósport magasabb kategóriáiba, a végső cél mindenképpen a Formula–1, ám először fordul elő a királykategória történelmében, hogy a mezőny összetétele változatlan marad két idény között. Ez azt eredményezi, hogy akár a betétsorozatok, akár más szériák tehetségeinek várniuk kell az F1 vezető útjukon.

Az F2-es bajnok Théo Pourchaire-nek várnia kell a feljebbjutásra (Fotó: DPPI)
Az F2-es bajnok Théo Pourchaire-nek várnia kell a feljebbjutásra (Fotó: DPPI)

 

2025-ben azonban nagy mozgás következhet, ugyanis a mezőnyből összesen 13 pilóta szerződése jár le, így többek között Charles Leclerc, Sergio Pérez, Fernando Alonso és Carlos Sainz Jr. jövője is kérdéses – igaz, a fiatal generáció vélhetően nem őket váltja a királykategóriában.

Ami az F1 betétsorozatait illeti, a Formula–2-ben Théo Pourchaire és Frederik Vesti az utolsó futamig nagy csatát vívott a bajnoki címig, amit előbbi hódított el. Egy kategóriával „lejjebb”, a Formula–3-ban Gabriel Bortoleto nagyobb fölénnyel bizonyult a legjobbnak. A brazil versenyző már az utolsó versenyhétvége időmérőjén biztossá tette bajnoki címét, és jövőre már az F2-es mezőnyt erősítheti.

A 2023-AS IDÉNY BAJNOKAI A KIEMELT NEMZETKÖZI AUTÓSPORT-SZÉRIÁKBAN:

FORMULA–1: Max Verstappen
FORMULA–2: Théo Pourchaire
FORMULA–3: Gabriel Bortoleto
FORMULA–E: Jake Dennis
DTM: Thomas Preining
INDYCAR: Álex Palou
NASCAR: Ryan Blaney
TCR WORLD TOUR: Michelisz Norbert
SUPER FORMULA: Mijata Ritomo
F1 ACADEMY: Marta García
RALI-VB: Kalle Rovanperä
RALIKROSSZ-VB: Johan Kristoffersson
WEC: Brendon Hartley, Sébastien Buemi, Hirakava Rjo
EXTREME E: Rosberg X Racing (Johan Kristoffersson, Mikaela Ahlin-Kottulinsky)
KAMION-EB: Kiss Norbert

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik