TCR World Tour: a 8. hely is elég volt Michelisz számára a bajnoki címhez
Michelisz Norbert végső győzelmével ért véget a TCR World Tour 2023-as idénye. A makaói záró futamon Frédéric Vervisch aratott győzelmet Santiago Urrutia éás Yann Ehrlacher előtt, ám utóbbi pilóta nem hozott annyi pontot Micheliszen, hogy utolérje őt a pontversenyben. A magyar pilóta másik bajnoki riválisa, Rob Huff számára a rosszkor felnyíló motorházteteje okozta a vesztét.
![]() |
Michelisz Norbert bajnoki címét hozta a makaói idényzáró (Fotó: Twitter/Hyundai Motorsport) |
Erősebb teljesítményt nyújtva nem is várhatta volna Michelisz Norbert a bajnoki cím sorsáról döntő utolsó futamot. A magyar versenyző megnyerte az időmérőt Makaóban, majd rajt-cél győzelmet aratott az első futamon, míg riválisai számára közel sem alakult tökéletesen az utolsó versenyhétvége, s ennek köszönhetően Michelisz 18 pontra növelte előnyét a bajnoki tabella élén.
A Hyundai-pilóta szombati győzelme következtében azonban csupán a 10. pozícióból vághatott neki a részben fordított rajtrácsos idényzárónak. Riválisai közül Rob Huff a 6. helyről rugaszkodhatott el, míg Yann Ehrlacher a 8. pozícióból várhatta a piros lámpák kialvását. A rajtelsőség Santiago Urrutiáé lett, aki mellől Thed Björk indulhatott a makaói második futamon.
A rajtot követően nem sokáig tartott a szabad versenyzés, ugyanis többen máris kiestek, így rögtön az első körben be kellett küldeni a biztonsági autót. Ami a startot illeti, Urrutia megőrizte a vezetést, Huff és Ehrlacher két-két helyet javított, míg Michelisznek is sikerült egy pozícióval előrébb jönnie.
A mezőny három kört tett meg a safety car mögött, a folytatásban nem történt változás a top tíz sorrendjét tekintve. Nem sokkal az újraindítást követően már a verseny felénél jártunk, s bár Michelisz autózott továbbra is leghátrébb a bajnokaspiránsok közül, az akkori állás a magyar pilótának kedvezett.
A nyolcadik körben Vervisch megelőzte Urrutiát, amivel átvette a vezetést. Huff és Ehrlacher is javított egy-egy pozíciót, előbbi számára azonban nem sokkal ezután jött a dráma, aminek következtében kiszállt a bajnoki címért folytatott harcból. Huff autóján – miután hátulról kissé lekoccolta Urrutia négykerekűjét – ugyanis felnyílt a motorháztető, ami igencsak rontotta a látási viszonyokat brit pilóta számára.
![]() |
Michelis Norbert végső győzelmével zárult a TCR World Tour 2023-as idénye (Fotó: Facebook/Michelisz Norbert) |
Huff behajtott a bokszutcába, s bár hamar sikerült orvosolni a problémát, az Audi-pilóta sok pozíciót veszített. Vervisch több mint négy másodpercre elhúzott az őket követőktől az utolsó körre, majd végül sima győzelmet aratott. A belga versenyző mögött Urrutia és Ehrlacher ért célba, s bár utóbbi sok pontot hozott Micheliszen, a bajnoki cím a 8. helyen célba érő magyar pilótáé lett.
#TCRWorldTour
— Corazondef1 (@Corazondef1) November 19, 2023
Final de la carrera en Macao Puesto 6 para @bebugirolami victoria de Frederic Versvich y campeonato para Norbert Michelisz P8 con Hyundai, primer campeón del formato WT pic.twitter.com/4tLRUP3Q5m
A bajnokság végeredménye 20 verseny után:
1. Michelisz Norbert (magyar, Hyundai) 440 pont
2. Yann Ehrlacher (francia, Lynk & Co) 430 pont
3. Rob Huff (brit, Audi) 414 pont
4. Néstor Girolami (argentin, Honda) 346 pont
5. Frédéric Vervisch (belga, Audi) 343
Norbert Michelisz is the 2023 KUMHO TCR World Tour drivers' champion!
— TCR Series (@TCR_Series) November 19, 2023
After a thrilling Macau finale, Michelisz picks up enough points to finish up ahead of Yann Ehrlacher and Rob Huff in the drivers' standings #TCRSeries #TCRWorldTour pic.twitter.com/TCmauOfVR0