F2: Piastri már az első sprintfutamon biztossá tette bajnoki címét

B. Ö. B.B. Ö. B.
2021.12.11. 10:26
null
Nem kellett az utolsó futamig várni arra, hogy bajnokot avassanak az F2-ben (Fotó: Twitter/Formula 2)
A harmadik helyen ért célba az abu-dzabi versenyhétvége első sprintversenyén Oscar Piastri, aki ezzel megnyerte a Formula–2-es bajnokságot.

 

Igen nagy, 51.5 pontos előnnyel vághatott neki az abu-dzabi hétvége első sprintfutamának Oscar Piastri, aki tudta, könnyen biztossá teheti bajnoki címét már három versennyel a szezon vége előtt. A Formula–3 tavalyi bajnoka egyébként megnyerte a pénteki időmérőt, így a versenyhétvége első összecsapásán a tizedik pozícióból rajtolhatott.

Bár Piastri próbált nem túl nagy kockázatot vállalni, a startnál és az első körökben többet is előzött, és a hetedik körre már a negyedik helyen autózott. Később egy újabb szép előzést bemutatva feljött a harmadik pozícióba, s végül ott is látta meg a kockás zászlót. A győzelem egyébként Jehan Daruvaláé lett, másodikként Felipe Drugovich ért célba.

Piastri előnye akkorára nőtt az első sprintfutam végén, hogy matematikailag már nem lehet utolérni őt, így bár még két verseny hátravan az idényből, eldőlt a 2021-es bajnoki cím sorsa a Formula–2-ben. Ami az ausztrál versenyző jövőjét illeti, 2022-ben az Alpine Formula–1-es csapatának tartalék pilótája lesz.


 

Legfrissebb hírek

Dupla nulla a McLarennél – Norris és Piastri sem tudott elrajtolni Kínában

F1
2026.03.15. 19:11

Katasztrófa a Red Bullnál, fejvakarás a Ferrarinál – a Mercedes tempójára ezúttal sem volt ellenszer

F1
2026.03.13. 14:05

„Rendkívül fáj” – Piastri a rajtrácsig sem jutott el hazai közönség előtt

F1
2026.03.08. 14:25

A Mercedes-fölény megosztja a mezőnyt, Hamilton reméli, hogy ennek nincs köze a sűrítési arányhoz

F1
2026.03.07. 13:23

Leclerc-t lenyűgözte a Mercedes; problémás napon van túl a McLaren Ausztráliában

F1
2026.03.06. 13:15

Megérkezett a címvédő McLaren 2026-os versenygépe, az MCL40-es – videó

F1
2026.02.09. 16:34

Meghiúsult címvédések; izgalmas bajnoki harcok; feltörekvő fiatalok – 2025 az autósportban

Egyéb egyéni
2025.12.30. 16:13

F1 2025: „Szeszélyes évszakok” – egy hihetetlen bajnoki harc

F1
2025.12.29. 14:01
Ezek is érdekelhetik