WTCR: Olaszország helyett a Hungaroringen folytatódik az idény – hivatalos

B. Ö. B.B. Ö. B.
2021.07.16. 18:20
null
Augusztus végén, a Hungaroringen csap össze legközelebb a WTCR mezőnye (Fotó: DPPI)
Nem tudják megrendezni a tervezett időpontban a túraautó-világkupa (WTCR) olaszországi versenyhétvégéjét, ezért a soron következő fordulót elhalasztották. Ennek értelmében a mezőny legközelebb a Hungaroringen csap össze augusztus végén – jelentették be a sorozat honlapján.

 

A spanyolországi futamok után Olaszországban folytatódott volna a WTCR 2021-es szezonja. Csakhogy a versenyhétvégének otthont adó Adria International Racewayen tervezett átalakítási munkálatokkal biztosan nem végeznek a július 31. és augusztus 1. közötti hétvégéig, aminek következtében elhalasztották a sorozat ezen fordulóját.

Az új időpontot egyelőre nem jelentették be – az egyeztetések után azt még az FIA motorsport-világtanácsának is el kell fogadnia. Mindez azt jelenti, hogy a WTCR idénye a Hungaroringen folytatódik (a tervezett időpontban) augusztus 20–22-én.

Az adriai pálya egyébként tavaly debütált volna a WTCR versenynaptárában, ám akkor végül nem látogatott oda a mezőny. Érdekes, hogy az indok ugyanaz volt: a tervezett átalakítási munkálatokkal az illetékesek nem készültek el időben.

A hátralévő versenyhétvégék:

Augusztus 20–22.: Hungaroring (Magyarország)
Október 16–17.: Inje Speedium (Dél-Korea)
November 6–7.: Ningpo (Kína)
November 19–21.: Circuito da Guia (Makaó)

Legfrissebb hírek

Antonelli nem dől hátra; Russell a Mercedest hibáztatja a balesetért

F1
2026.07.19. 19:04

Antonelli megcélozta a győzelmet Spában; a Ferrari büntetést kapott

F1
2026.07.17. 19:56

Baggio, a nagy megmentő ezúttal hibázott, Brazíliáé lett az arany – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.17. 15:25

Kiadós rugdosódás után feljutott a csúcsra a spanyol foci – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.11. 16:40

Zidane fejel... hát, nem gól. Inkább Materazzi – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.09. 10:30

Puyol megrázta loboncát, és a németeknek annyi volt – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.07. 17:35

Az FIA elnöke olcsóbb motorokat szeretne az F1-ben 2031-re

F1
2026.07.06. 22:55

Szokatlan ítélet Silverstone-ban: Sainz büntetőkört kapott a verseny után

F1
2026.07.06. 15:03