MotoGP: Marc Márquezt ismét megműtötték – oda a címvédés?

KOVÁCS NIKOLETTKOVÁCS NIKOLETT
2020.08.03. 22:26
null
Marc Márquezt ismét megműtötték (Fotó: Repsol Honda Team)
A csapat hétfő este 10 óra előtt pár perccel kiküldött tájékoztatása szerint a nyolcszoros világbajnoknak ismét kés alá kellett feküdnie 13 nappal az első beavatkozás után. Az ok: a sérült területet ért összes stressz hatására megsérült a csont rögzítésére hivatott titánlemez.

 

Bár a korábbi és a mostani műtétet is végző Xavier Mir szerint a versenyző végig követte az orvosi tanácsokat és a teste jelzéseit, a sorok közül egyértelműen kiolvasható, hogy túlerőltette a sérült területet.

A Márquez által tegnap megosztott videón látni lehetett, hogy már nagy súlyokat emelget, és ki ne emlékezne arra, hogy 24 órával az első műtétet követően már fekvőtámaszokat nyomott, hogy bizonyítsa versenyzésre alkalmasságát.

Igazuk lett tehát azoknak, akik óva intették őt az elkapkodott visszatéréstől, mondván, később ez még megbosszulhatja magát.

Márquezt 48 órás megfigyelésre bent tartják a barcelonai Dexeus Egyetemi Kórházban. A Cseh Nagydíj első szabadedzése péntek reggel 9.55-kor kezdődik, de több mint sokkoló lenne, ha megpróbálkozna a motorozással.

A menetrend feszes, három egymást követő hétvégén is lesz most verseny, először Brnóban, majd két forduló a Red Bull Ringen.

Ha a spanyolnak még egy futamot ki kell hagynia, akkor kijelenthetjük, hogy ez az idény és a címvédés elúszott számára.

Legfrissebb hírek

MotoGP: Rio de Janeiróban rendezik meg jövőre a szezon előtti bemutatót

Egyéb autó-motor
2026.08.12. 08:54

MotoGP: Raúl Fernández győzött Silverstone-ban

Egyéb autó-motor
2026.08.09. 17:22

Jorge Martín nyerte meg a MotoGP silverstone-i sprintfutamát

Egyéb autó-motor
2026.08.08. 18:22

MotoGP: fellép a legjobbak közé a Moto2 tavalyi balatoni győztese

Egyéb autó-motor
2026.07.21. 14:29

MotoGP: Marc Márquez mindent vitt a Sachsenringen, Bezzecchi már csak 4. a pontversenyben

Egyéb autó-motor
2026.07.12. 16:21

MotoGP: Bezzecchinek eltört a kulcscsontja

Egyéb autó-motor
2026.07.11. 13:57

Gyulay Zsolt: Szeretnénk több versenyt rendezni, a MotoGP-t illetően is kompromisszumkészek vagyunk

Egyéb autó-motor
2026.07.08. 16:22

MotoGP: Álex Márquez a KTM-nél folytatja – hivatalos

Egyéb autó-motor
2026.07.06. 11:45