Autósport: Alonso Le Mans mellett a WEC szinte teljes szezonját teljesíti

2018.01.30. 12:47
null
Alonso mindent megtesz, hogy elérje álmát: a „triple crown"-t (Fotó: AFP)
Ahogy azt sejteni lehetett, Fernando Alonso indul az idei Le Mans-i 24 órás versenyen, sőt, a WEC (World Endurance Championship) szinte teljes szezonjában megméreti magát – erősítette meg a spanyol pilóta F1-es csapata, a McLaren.

Amellett, hogy 2018-ban a McLaren-Renault versenyzője lesz a Formula–1-ben, a hosszútávú sportautó-világbajnokság szinte összes versenyén is rajthoz áll Fernando Alonso a Toyota színeiben. Előreláthatólag egyedül a Fudzsiban rendezendő versenyhétvégét lesz kénytelen kihagyni, az ugyanis ütközik az F1-es Amerikai Nagydíjjal.

„Sosem titkoltam, hogy a célom megnyerni a motorsport mesterhármasát, az F1-es Monacói Nagydíjat, az Indy 500-at és a Le Mans-i 24 órás versenyt – nyilatkozta a spanyol pilóta. – Tavaly megpróbáltam az Indy 500-at, és bár közel voltam, végül elmaradt a győzelem. Idén a McLarennek köszönhetően lehetőségem lesz, hogy a Le Mans-i diadalért küzdhessek. Ez nagy kihívás, sok minden sikerülhet félre, de készen állok, és már alig várom a csatákat."

„Az, hogy a WEC-ben versenyezhetek, csak a megértésnek és a McLarennel való szoros kapcsolatomnak köszönhetően jöhetett létre, s nagyon boldog vagyok, amiért meghallgattak és megértették, mit is jelent ez számomra. Ez a kihívás viszont semmit nem vesz el a fő célomtól, a Formula–1-től. 2018-ban arra törekszem, hogy elég versenyképesek legyünk az összes futamon, és biztos vagyok abban, hogy közel járunk ennek eléréséhez" – mondta Alonso.

A kétszeres F1-es világbajnok már megkezdte a felkészülést a hosszútávú viadalokra: a múlt hétvégén a daytonai 24 órás futamon állt rajthoz Lando Norrisszal és Phil Hansonnal egy csapatban. A United Autosports autója a 13. pozícióból indulhatott, ám végül csak a 38. helyen ért célba, hátránya ráadásul a végére 91 körös lett a győztes Filipe Albuquerque, Christian Fittipaldi és Joao Barbosa alkotta csapattal szemben.

 

Legfrissebb hírek

Nem áll meg a forgóajtó: jönnek-mennek az F1-es csapatfőnökök

F1
Tegnap, 16:02

Így hagyhatja el Verstappen a Red Bullt – a kilépési záradékok titkai

F1
2026.08.12. 13:51

Mogyoródi motorhome-mustra – a Formula–1 háttere

Képes Sport
2026.08.09. 14:09

A csapatfőnök szerint a McLarennél nem mondtak le a címvédésről

F1
2026.08.07. 17:00

Eddig Kimi Antonelli a legnagyobb nyertese, míg George Russell a vesztese az F1-es idénynek

F1
2026.08.07. 09:30

Magyar Nagydíj: méltó a kerek évfordulóhoz – Formula–1-es képösszeállítás

Képes Sport
2026.08.01. 16:10

Kimi Antonelli: a semmiből az F1 csúcsára!

F1
2026.08.01. 09:45

Népsport: Lángok közt született legenda

Népsport
2026.08.01. 09:08