Rali: Kubica a következő szezonban is Forddal folytatja

MTI MTIMTI MTI
2014.12.24. 11:16
Jövőre is Ford Fiestával vág neki a rali-világbajnokságnak Robert Kubica, a lengyelek korábbi Formula–1-es versenyzője, aki három éve súlyos balesetet szenvedett.  

A harmincéves Kubica a 2013-as idényben Citroënt vezetve megnyerte a WRC2, azaz a „másodosztály” összetett pontversenyét, de az idén már Ford Fiestával versenyzett.

„Alapos helyzetelemzés után úgy döntöttem, hogy a rali-világbajnoki sorozatban folytatom pályafutásomat, ott, ahol a kihívás a legérdekesebb a számomra. Maciekkel (Szczepaniak, a navigátora) Ford Fiestában maradunk, amelyet kiismertünk az idén” – indokolta döntését.

Kubica 2011. február 6-án, egy olaszországi raliviadalon szenvedett súlyos balesetet. Akkor karját, lábát és kézfejét is többször meg kellett operálni, és 11 hétig volt kórházban.

A lengyel versenyző a Formula–1-ben 2006-os debütálása után 76 GP-n állt rajthoz, 273 pontot szerzett, és megnyerte a 2008-as Kanadai Nagydíjat.

Az idei rali-vb-n a 16. helyen végzett 14 ponttal.

Legfrissebb hírek

Zemplén-rali: bajnokavatás Szerencsen és környékén november elején

Egyéb autó-motor
2026.09.23. 16:03

Elmarad a rali-vb szaúdi futama, Szardíniában lesz az idényzáró

Egyéb autó-motor
2026.09.17. 17:01

Győr rali: Vincze elképesztő volt!

Egyéb autó-motor
2026.09.12. 19:45

Halálos baleset történt egy galiciai raliversenyen

Egyéb autó-motor
2026.08.23. 15:01

Hazai győzelem a Finn ralin

Egyéb autó-motor
2026.08.02. 15:35

A szervező megrendezné a Zemplén ralit

Egyéb autó-motor
2026.07.23. 13:09

Észt rali: Sami Pajari első futamgyőzelmét szerezte

Egyéb autó-motor
2026.07.19. 18:04

Gyász: elhunyt a többszörös abszolút bajnok ralinavigátor

Egyéb autó-motor
2026.07.04. 10:55