MotoGP: pontlevonás a társát „kigolyózó” éllovasnak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.10.10. 09:09
Egy pontot levontak Marc Márqueztől, a gyorsaságimotoros-világbajnokság királykategóriájának éllovasától. A Honda spanyol versenyzőjét azért büntették, mert az Aragóniai Nagydíjon nekiment csapattársának, Dani Pedrosának, aki így kiesett.

Csütörtök reggel Dani Pedrosának és Marc Márqueznek is meg kellett jelennie a MotoGP versenybizottsága előtt, ugyanis a szervezet kivizsgálta az Aragóniai Nagydíjon történt esetet. Ennek eredményeképpen Márqueztől levontak egy pontot, míg a győzelméért járó 25 pontot elvették a Hondától. Az istálló így már csak egy ponttal vezet a konstruktőrök között a Yamaha előtt.

A vb-pontversenyben 39 ponttal vezető Márqueztől Silverstone-ban már levontak két pontot (a bemelegítésnél ütközött Cal Crutchlow-val), a következő büntetőpont már azt eredményezné a spanyolnál, hogy egy versenyt a mezőny végéről kellene kezdenie.

A MotoGP új szabályrendszere szerint hét büntetőpont után a boxutcából kell rajtolni, tíz után pedig egy versenyt ki kell hagynia az adott pilótának.

Legfrissebb hírek

MotoGP: Buenos Aires került a Balaton Park Circuit helyére

Egyéb autó-motor
18 órája

MotoGP: a Balaton Park változatlanul készen áll

Egyéb autó-motor
2026.09.23. 15:16

Nem lesz jövőre MotoGP Magyar Nagydíj

Egyéb autó-motor
2026.09.22. 20:25

Acosta karrierje első sikerét aratta a MotoGP-ben

Egyéb autó-motor
2026.09.20. 15:48

MotoGP: Martín a nyolcadik helyről jött fel az élre az ausztriai sprintfutamon

Egyéb autó-motor
2026.09.19. 15:30

Teljessé vált a MotoGP 2027-es rajtlistája, öt újonc érkezik

Egyéb autó-motor
2026.09.16. 10:35

MotoGP: Marc Márquez újra nyert, és utolérte Jorge Martínt a vb-pontverseny élén

Egyéb autó-motor
2026.09.13. 15:02

MotoGP: Marc Márquez idén hatodszor nyert sprintfutamot

Egyéb autó-motor
2026.09.12. 15:40