Autósport: 2012-ig biztosan Dél-Amerikában marad a Dakar-rali

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.11.18. 20:42
Legalább 2012-ig Dél-Amerikában rendezik meg a Dakar-ralit.

„Itt maradunk, mert ez a legbiztonságosabb. Azt még nem tudjuk, mely országokat érinti majd a verseny, de a helyzet Afrikában nem változott, így maradunk" – fogalmazott csütörtökön Etienne Lavigne versenyigazgató, aki Santiago de Chilében találkozott Gabriel Ruiz-Tagle helyi sportminiszter-helyettessel.

A világ legnagyobb tereprali-viadalát először 2009-ben bonyolították le Argentínában és Chilében, majd tavaly is ez a két ország volt a helyszín és a januári, 2011-es kiírást is itt rendezik. Lavigne szerint 2012-től ugyanakkor más országok, így Brazília, Paraguay és Peru is szóba jöhetnek házigazdaként.

A ralit először 1978-ban bonyolították le, a rajt Párizsban, a cél pedig a szenegáli fővárosban volt, majd 2008-ban észak-afrikai terrorfenyegetettség miatt törölni kellett a viadalt, s ez vezetett a kontinensváltáshoz is.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik