Nem bízott magában, árokba borult, mégis szintidőn belül futotta le a 490 km-t

Elképesztő teljesítményt nyújtva teljesítette a 490 kilométeres, dupla Spartathlonnak is nevezett Authentic Phidippides Run görög futóversenyt. Mit várt el magától előzetesen?

Mindenképpen meg szerettem volna csinálni, az volt a célom, hogy szintidőn belül beérjek a célba – mondta Mészáros Tamás. – Célidőt vagy helyezést abszolút nem tűztem ki, a lényeg az volt, hogy épségben, kilencvennyolc órán belül befussak.

Rengeteg nehézség jön elő egy ilyen hosszú verseny alatt: ezúttal mi volt a legnehezebb?

Elhitetni saját magammal, hogy meg tudom csinálni. Több mint harmincnégy órába telt, míg Spártába jutottam, kérdéses volt, hogy elég lesz-e az idő a visszaútra. Akkor nem igazán bíztam magamban és abban, hogy meg tudom csinálni, végül az utolsó száz kilométeren láttam, hogy ez bizony meglesz. Kétszázkilencven kilométer környékén, éjjel két-három óra tájban egy kicsit megijedtem, mert elaludtam menet közben, és beborultam az árokba. Előrébb hoztuk az előre megbeszélt alvást, jól is tettük, ugyanis amint ledőltem, leszakadt az ég, hatalmas esőzés jött, aminek akkor lett vége, amikor felkeltem.

Ha már az esőzést említette: milyenek voltak a körülmények? Milyen volt az időjárás?

Sőt, ha jól tudom, még magyaros élményei is voltak Görögországban.

Rögtön az első frissítőponton magyar szavakat hallottam, azt hittem, hallucinálok, furcsa is volt, hogy már ilyen korán, az elején… Kiderült, hogy magyar önkéntesek voltak, több ponton is találkoztam velük, szurkoltak, jó fejek voltak. Sőt, volt olyan kint élő magyar, aki ismeretlenül csak úgy kijött a befutóra, és gratulált.

Ez a verseny van az egyéni toplistája első helyén? Ez volt a legnagyobb élmény?

Nem. Valahogy nem azt kaptam, amit vártam. Pontosabban nem is volt elvárásom, mégis van bennem hiányérzet. Nem a teljesítményemmel, nem a szervezéssel kapcsolatban, de valami nem volt kerek. A Spartathlonon végig eufória uralkodik az emberen, az semmihez sem fogható élmény, magasan az van az első helyen.

Itt egyáltalán nem volt eufória, egyike vagyok a huszonhárom teljesítőnek, egyedüli magyarként értem be, de nincs meg a katarzis. Nem a csinnadratta miatt csinálja az ember, nem az kell, hogy végig éljenezzék a hajrában, de a befutásnál még egy célkapu sem volt felhúzva, alig volt ott ember, nem volt az igazi.