A test és a lélek egyensúlya – jógázással az egészséges életmódért

Vágólapra másolva!
2023.03.02. 12:08
Az egészséges élethez testünknek harmóniára van szüksége, amelyet folyamatos jógázással könnyen elérhetünk.

Ha a test és a lélek egyensúlyban, harmóniában van, egészségesek vagyunk. Ennek eléréséhez a legjobb módszer a jóga, amely Indiában fejlődött ki, és egyre népszerűbb Magyarországon is.
Farkas-Serger Zsuzsanna jógaoktató segítségével bepillantást nyerhetünk ebbe a világba, és sok érdekességre is fény derül.

„Nyolc éve azért kezdtem el jógázni, mert gerincsérvem lett – mondta a tapolcai szakember. – Azóta úgy érzem, egyre jobban vagyok, és százszázalékosan tudok magamra figyelni. Négy éve oktatom a jógát, és hála istennek egyre népszerűbb Magyarországon. A koronavírus megjelenése előtt már érzékeltük, hogy megugrott a jógázók száma, azóta szerencsére online is tudjuk oktatni. Az interneten tanítunk, vannak Facebook-csoportok és internetes weboldalak, ahová feltöltjük visszanézhető formában az órákat, de élőben is megtartjuk őket. Megtaláljuk a módját, hogy ezekben a nehéz időkben is napi szinten tudjunk jógázni.”

Zsuzsannától megtudtuk, nagyon sok jógastílus van, és már egészen kisbabakortól érdemes tanfolyamra hordani a gyerekeket.

„Rengeteg jógastílus létezik, például az alapjóga, a hatha jóga, a gerincjóga, női jóga, a kismamajóga vagy a dinamikus irányzatok, mint a vinyasa flow vagy éppen a bikram jóga, amit szaunában alkalmazunk. Szerencsére a jóga tárháza kimeríthetetlen, és az egyik legjobb dolognak azt tartom, hogy már csecsemőkortól lehet jógázni.

A szülők már hathetes kortól hozhatják a babákat a tanfolyamra, ahol magas szintű mozgásfejlesztés történik, itt az édesanya és gyermeke együtt jógázik, minőségi időt tölthetnek el egymás társaságában.

Itt fejlesztjük a kicsik agyi tevékenységét és mozgását is. Az óvodásoknál és az iskolásoknál is fontos a mozgásfejlődés, a relaxáció és a minőségi pihenés megtanulása, míg a felnőtteknél a mindennapi munkahelyi stressz levezetése és a mi a leglényegesebb: a testi-lelki jólét egyensúlyba hozása. Ha a test és a lélek egyensúlyban van, minden szempontból egészségesek vagyunk. A jóga egy életmód.”

Kérdés, mit kell beszereznünk, ha el szeretnénk kezdeni jógázni, illetve milyen gyakorisággal érdemes jógaórát látogatni.

 

 

„Kényelmes ruha kell, semmi más. A legtöbb teremben vannak matracok és eszközök, például jógatégla vagy heveder, ezt általában biztosítja az oktató. Kezdőknek elég heti egy alkalommal jógázni, de aki egyszer elkezdi, azon kapja magát, hogy mindennap gyakorol valamennyit.

Fotók: Kurkó Tamás

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik