Muszukajev Iszmail: Komoly ok nélkül sosem viselkednék így

KRASZNAI BENCEKRASZNAI BENCE
• Zágráb
2025.09.14. 10:40
null
Indulatokkal fűtött meccsen kapott ki Muszukajev Iszmail (kékben) szombaton a japán Aojagi Josinoszukétől (Fotó: MTI/Illyés Tibor)
A szabadfogású Muszukajev Iszmail (70 kg) az Instagram-oldalán közzétett történetben reagált a szombaton, a zágrábi birkózó-világbajnokság negyeddöntőjében történtekre.

Mint ismert, világ- és Európa-bajnokunk, az eredeti súlycsoportjához képest eggyel feljebb, 70 kilogrammban induló Muszukajev Iszmail a szombat délelőtti programcsomagban két győztes mérkőzést követően kikapott az első számú kiemelttől, a japán bajnoktól, a világ- és Ázsia-bajnoki ezüstérmes Aojagi Josinoszukétől. 

A mérkőzés indulatoktól nem volt mentes, Muszukajev többször is ujjtörést sérelmezett, a bírók nem figyelmeztették Aojagit, aki négypontos előnyben lenti helyzetben nem kímélte klasszisunk legérzékenyebb testrészét. Ezt már nem kezelte higgdtan Muszukajev, másik sportágból vett technikával reagált, amiért megintették. A meccs elúszott, és a kedélyek a levonulást követően, a folyosón sem csillapodtak, további feszült pillanatokkal kellett megküzdeniük a sportolóknak és az edzőknek.

Muszukajev a hivatalos Instagram-oldalán így reagált a történtekre: „Ami ma a szőnyegen történt, arra nem vagyok büszke, és senkit sem buzdítok ilyesmire. Ti mindannyian biztosan tudjátok, hogy békeszerető ember vagyok, és komoly ok nélkül sosem viselkednék így. Az ő tetteivel megsértett engem, és ezzel a becsületemet is, ami ilyen következményekhez vezetett, hiszen bármely magára valamit is adó férfit sértene ez. Nem tudom, náluk hogyan viszonyulnak ehhez, de a Kaukázusban ez elfogadhatatlan. Békét és jóságot mindenkinek.”

Muszkajev a vigaszágra jutott, amennyiben vasárnap legyőzi a kirgizek Ázsia-bajnokát és vb-bronzérmesét, Ernazar Akmatalijevet, akkor az esti programban birkózhat Andreaszjannal a bronzéremért.

 

 

Legfrissebb hírek

Birkózás: fényesedik Váncza István ezüstérme

Birkózás
3 órája

Vitek Dárius: Hedajati végigdarálta a mezőnyt

Birkózás
Tegnap, 9:24

Kötöttfogású remeklés, női és szabadfogású realitás – Bácsi Péterrel értékeltük a birkózó-világbajnokságot

Birkózás
2026.11.02. 13:47

Bacsa Péter lett a Nemzetközi Birkózószövetség szakmai bizottságának új elnöke

Birkózás
2026.11.01. 19:11

Az amerikaiak az utolsó napon még két aranyat behúztak a birkózó-vb-n

Birkózás
2026.11.01. 16:18

Bajcajev most sem bírt az azerivel, ötödik helyen zárt a vb-n

Birkózás
2026.10.31. 14:45

Kuramagomedov most sem kímélte az idegrendszerünket, kikapott az iránitól

Birkózás
2026.10.31. 09:08

A vigaszágat kipipálta Bajcajev, jöhet a világbajnoki bronzmeccs!

Birkózás
2026.10.31. 07:48