Losonczi Dávid: Mély megbecsüléssel kezelem a díszpolgári címet

K. B.K. B.
Vágólapra másolva!
2025.12.01. 13:00
Losonczi Dávid Zurabi Datunasvilivel csatázik Belgrádban (Fotó: Imago)
A világ- és Európa-bajnok birkózó, Losonczi Dávid Pesterzsébet díszpolgára lett, 2022-es vb-bronzérméből pedig ezüst lehet.

TÖBB MINT HÁROM hete feküdt a műtőasztalra a világ- és Európa-bajnok kötöttfogású birkózó, Losonczi Dávid, aki a szeptemberi, zágrábi vb elődöntőjében szenvedett keresztszalag-szakadást.

Jól halad a felépülésem, már elkezdtem a gyógytornát, noha fáj még a térdem, azért javul az állapotom” – mondta az ESMTK klasszisa, akivel kapcsolatban néhány nappal ezelőtt látott napvilágot a hír, hogy a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) határozata alapján doppingvétség miatt megfosztották olimpiai és világbajnoki érmeitől Zurabi Datunasvili szerb birkózót, aki a 2022-es vb elődöntőjében 4:3-ra megverte Losonczit, honfitársunk akkor a harmadik helyen végzett. A Magyar Birkózók Szövetsége (MBSZ) jelezte a nemzetközi sportági szervezetnek (UWW), hogy várja a döntést a megváltoztatott helyezésekről.

 „Nekem semleges a történet, nem örülök, szomorú sem vagyok. Akkor nem volt jó érzés, kétes meccsen kaptam ki tőle, de történt már velem hasonló, ilyen az élet. Több mint hároméves eset, lezártam már magamban, boldogan tekintek vissza rá, hiszen ez volt az első érmem a felnőttek között. Szerintem a vak is látta, hogy Datunasvili nagyon hamar nőtt nagyon sokat, hirtelen erősödött bele a nyolcvanhét kilóba – maradjunk annyiban, nem lepett meg a döntés. Ő ezt az utat választotta, nem szeretnék rosszat mondani róla. Az érmem színe megváltozhat, de ahogyan már mondtam, ez nem vált ki belőlem különösebb érzelmeket” – így Losonczi. 

Más is történt a klasszissal az elmúlt időszakban. Pesterzsébet önkormányzata az idén is ünnepélyes keretek között tartotta meg a képviselőtestület díszülését, amelyen átadták a kerület legnagyobb elismeréseit, a Pesterzsébet díszpolgára és a Pesterzsébetért kitüntető címeket. Úgy határoztak, hogy az idén a díszpolgári címet Losonczi Dávid érdemelte ki. A sportoló sérülése miatt az elismerést édesapja, az ugyancsak pesterzsébeti díszpolgár Losonczi Ottó, az ESMTK birkózószakosztályának elnöke vette át.

Az emberben ott van, hogy a szülei mintáját kövesse, nekem ők a példaképeim, szerettem volna egy nap Pesterzsébet díszpolgárává válni. Nem gondoltam, hogy már huszonöt évesen sikerül. Óriási megtiszteltetés, mély megbecsüléssel kezelem.” 

 

Legfrissebb hírek

Kiállítás nyílt Kozma István és Jamamoto Takao barátságáról a KIMBÁN

Birkózás
2025.11.27. 18:25

Átadták a szigetvári birkózócsarnokot

Birkózás
2025.11.27. 13:30

Doppingolt elődöntős legyőzője, utólag vb-ezüstérmes lehet Losonczi Dávid

Birkózás
2025.11.26. 16:49

Csökkentették a török birkózósztár doppingvétség miatti büntetését

Birkózás
2025.11.23. 12:25

Szőke Alex: Valamiért mindig a nehezebb utat kapom

Birkózás
2025.11.23. 07:54

Szabó László: Öt éven belül ötven százalékkal növeljük a bázisunkat!

Birkózás
2025.11.12. 11:32

Eddig sosem hallott olimpiai sztorik a Sportemberekben

Egyéb egyéni
2025.11.10. 15:40

„Rendben vagyok, már csak fel kell épülnöm!” – Losonczi Dávidot pénteken megműtötték

Birkózás
2025.11.07. 19:17
Ezek is érdekelhetik