Birkózás: japán ellenfele elnézést kért Muszukajev Iszmailtől

T. Z.T. Z.
2025.09.15. 11:22
null
Muszukajev Iszmail (balra) és Aojagi Josinoszuke (Fotó: MBSZ/Facebook)
A birkózó-világbajnokságon 70 kilogrammban induló Muszukajev Iszmail a negyeddöntőben kikapott a japán Aojagi Josinoszukétől, egy botrányoktól sem mentes összecsapáson. A Magyar Birkózók Szövetsége (MBSZ) hivatalos Facebook-oldalán közzétett bejegyzés szerint úgy tűnik, a két sportoló között mostanra szent a béke, a történet lezárult.

Mint arról korábban már írtunk, világ- és Európa-bajnokunk, az eredeti súlycsoportjához képest eggyel feljebb, 70 kilogrammban induló Muszukajev Iszmail a birkózó-világbajnokságon két győztes mérkőzést követően kikapott az első számú kiemelttől, a japán bajnoktól, a világbajnoki és Ázsia-bajnoki ezüstérmes Aojagi Josinoszukétől, aki négypontos előnyben lenti helyzetben nem kímélte klasszisunk legérzékenyebb testrészét sem.

Muszukajev ezt követően másik sportágból vett technikával reagált, amiért megintették, majd elveszítette a mérkőzést. A kedélyek a folyosón sem csillapodtak: további feszült pillanatokkal kellett megküzdeniük a birkózóknak és az edzőknek. 

Birkózás
2025.09.14. 10:40

Muszukajev Iszmail: Komoly ok nélkül sosem viselkednék így

Világ- és Európa-bajnokunk reagált a szombati, indulatokkal fűtött meccsén történtekre.

A történtek után az MBSZ a hivatalos közösségi oldalán idézett Muszukajevtől. Úgy tűnik, a két sportoló között ismét szent a béke: „Találkoztam Aojagival, gratuláltam a világbajnoki címéhez – fogalmazott Muszukajev. – Azt mondta, hogy nincs semmi baja és elnézést kért, ha megbántott, cserébe bocsánatot kértem a tetteimért. Nem szeretném, hogy bárki ilyen példát vegyen tőlem. Azt mondhatom, Josinoszuke nagyon jó srác, kiváló birkózó és ezen a világbajnokságon ő volt a legjobb. Szóval barátaim, ahogy mondani szokás: ellenfelek a szőnyegen, barátok a szőnyegen kívül, és én mindig is szerettem volna inkább barát elleni, mint ellenség. Minden jót kívánok.”

 

Legfrissebb hírek

Birkózás: fényesedik Váncza István ezüstérme

Birkózás
2 órája

Az amerikaiak az utolsó napon még két aranyat behúztak a birkózó-vb-n

Birkózás
2026.11.01. 16:18

Bajcajev most sem bírt az azerivel, ötödik helyen zárt a vb-n

Birkózás
2026.10.31. 14:45

Kuramagomedov most sem kímélte az idegrendszerünket, kikapott az iránitól

Birkózás
2026.10.31. 09:08

A vigaszágat kipipálta Bajcajev, jöhet a világbajnoki bronzmeccs!

Birkózás
2026.10.31. 07:48

Terék Gerda U23-as világbajnoki „áldozata” nyerte meg a felnőtt-vb-t

Birkózás
2026.10.30. 16:18

Bő egy percre tért vissza a benne rejlő zseni, Muszukajev kikapott az első meccsén

Birkózás
2026.10.30. 11:02

„Snyderman” legyőzte az „Orosz tankot” a birkózó-világbajnokságon

Birkózás
2026.10.29. 16:11