Videó: „Rohangálunk, mint a bolondok” – heves Piqué–Griezmann szócsata

T. D.T. D.
2021.02.17. 13:33
null
Griezmann nyugalomra intette Piquét, ám a védő nem volt oda az ötletért… (Fotó: AFP)
Érthető okokból meglehetősen feszültek voltak az FC Barcelona játékosai a PSG elleni Bajnokok Ligája-mérkőzés közben. Ez Antoine Griezmann és Gerard Piqué indulatos szóváltásán is érezhető.

Az eset még a 39-40. percben, 1–1-es állásnál, egy szöglet előtt történt, azonban a sérüléséből visszatérő védő szavaiból sejthető, hogy már ekkor érezte, aligha bírja majd a Barca a PSG tempóját. Az üres lelátóknak köszönhetően a párbeszédet tökéletesen hallani lehetett, így a spanyol nyelvű eszmecserét többen lejegyezték, például a Marca is.

Piqué: – Könyörgöm, legalább egyszer tartsuk már meg a labdát hosszabb ideig!
Griezmann: – Nyugalom, hagyd abba a kiabálást!
P: – Nem hagyom abba, b…d meg!
G: – B...d meg te!
P: – Nem, te f.szfej, szenvedünk és már öt perce ez megy!
G: – Ne kiabálj!
P: – A k...a életbe, csak rohangálunk, mint a bolondok!

A párbeszéd közben a Barcelona védője, Clément Lenglet próbálta nyugtatni csapattársait, míg a francia támadó azzal próbált védekezni, hogy ő is kiveszi a részét a futásból.


A találkozóról ITT olvashatnak bővebben.

BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS

FC Barcelona (spanyol)–Paris Saint-Germain (francia) 1–4 (Messi 27. – 11-esből, ill. Mbappé 32., 65., 86., Kean 70.)

Legfrissebb hírek

Spanyol, portugál és svájci továbbjutás – a 22. vb-játéknap nyolc gólja, kulcsjelenetei egy helyen

Foci vb 2026
7 órája

Ez mennyin múlt? – képen a les CR7 első, elvett góljánál

Foci vb 2026
12 órája

Videókon a belga csoda: így fordítottak Tielemansék kétgólos hátrányból Szenegál ellen

Foci vb 2026
Tegnap, 0:51

Diarra és Sarr góljával kettővel vezetett Szenegál Belgium ellen – videók

Foci vb 2026
2026.07.01. 22:42

Az FC Barcelona végleg átengedte Ansu Fatit a Monacónak

Francia labdarúgás
2026.07.01. 10:10

Videó: Mbappé és Haaland betalált, Mexikó is nyert – a játéknap góljai egy helyen

Foci vb 2026
2026.07.01. 07:19

…ez pedig már a továbbjutás kiváltotta örömmámor a marokkói főváros utcáin – videó

Foci vb 2026
2026.06.30. 07:43

Így ünnepelték a marokkói egyenlítést a rabati stadionban – videó

Foci vb 2026
2026.06.30. 07:28
Ezek is érdekelhetik