Ki volt a szezon legjobb klubfutballistája?

Vágólapra másolva!
2010.08.16. 16:27
null
Sneijder (balra) és Milito is jelölt a díjra (Fotó: Action Images)
Az Európai Labdarúgó-szövetség nyilvánosságra hozta azon játékosok nevét, akiket jelöltek az UEFA klubfutballdíjára, amelyet a legutóbbi szezon legjobb játékosainak ítélnek oda. Az edzők szavazatai alapján posztonként három futballistát neveztek meg.

A jelöltek névsora a legutóbbi Bajnokok Ligája-szezonban nyolcaddöntőig jutó csapatok vezetőedzőinek szavazatai alapján állt össze, és posztonként három játékost neveztek meg. A végső győzteseket is a szakemberek szavazatai alapján választják ki.

A futballisták a saját posztjukon versengenek egymással, illetve egy játékos megnyerheti az UEFA Év klubfutballistája díját.

A BL-győzelem mellett az olasz bajnokságot és az Olasz Kupát is megnyerő Interből minden poszton van legalább egy játékos, és a védők között Maicon és Lúcio is a fekete-kékeket erősíti. A Barcelona is minden posztra „küldött" egy futballistát.

Érdekesség, hogy a német bajnok és kupagyőztes Bayern Münchenből – amely a Bajnokok Ligája döntőjében kapott ki – csak Arjen Robbennek van esélye díjat nyerni.

Az elismeréseket augusztus 26-án, csütörtökön 17.45 órakor adják át a Bajnokok Ligája csoportkörének sorsolása keretében.

A 12 JELÖLT A LEGJOBB KLUBFUTBALLISTA DÍJRA
JELÖLTEK A LEGJOBB KAPUS DÍJRA
Júlio César (Inter)
Hugo Lloris (Olympique Lyon)
Víctor Valdés (Barcelona)
 
JELÖLTEK A LEGJOBB VÉDŐ DÍJRA
Lúcio (Inter)
Maicon (Inter)
Gerard Piqué (Barcelona)
 
JELÖLTEK A LEGJOBB KÖZÉPPÁLYÁS DÍJRA
Xavi (Barcelona)
Arjen Robben (Bayern München)
Wesley Sneijder (Inter)
 
JELÖLTEK A LEGJOBB TÁMADÓ DÍJRA
Lionel Messi (Barcelona)
Diego Milito (Inter)
Wayne Rooney (Manchester United)

 

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: szombaton kezdődik az U10-es Bardolino Champions Cup

Utánpótlássport
21 órája

Moldovában futballoztak kollégáink

Minden más foci
2025.05.06. 21:42

Aleksander Ceferin szerint szörnyű az olasz labdarúgás infrastruktúrája

Olasz labdarúgás
2025.05.06. 15:39

Labdarúgás: csaknem 1400 fiatalperc az NB I 30. fordulójában

Utánpótlássport
2025.05.06. 10:55

Futballindiánok – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
2025.05.02. 23:07

Marco Rossi elmondta, kinek szurkol a Puskás-Suzuki-kupán

Minden más foci
2025.05.02. 12:19

Labdarúgás: az ifi BL-ben sem tartoznak az elithez a magyar csapatok

Utánpótlássport
2025.04.30. 09:15

Football Forum Hungary: „Már csak a válogatott futballban győzheti le Dávid Góliátot”

Labdarúgó NB I
2025.04.29. 16:04
Ezek is érdekelhetik