Jupp Heynckes: Nagy lecke ez számunkra

Vágólapra másolva!
2013.03.14. 08:08
null
A Bayern-edző kritikusan értékelte övéit teljesítményét (Fotó: Reuters)
A Bayern hazai pályán 2–0-ra kikapott az Arsenaltól a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének visszavágóján, ám idegenben szerzett több góllal (3–3-as összesítéssel) így is bejutott a negyeddöntőbe. A Málaga hazai 2–0-s sikerével ledolgozta hátrányát, és 2–1-gyel búcsúztatta a Portót.

BAYERN–ARSENAL 0–2
TJ: A BAYERN, 3–3-MAL, IDEGENBEN SZERZETT TÖBB GÓLLAL

„Nagyon, nagyon közel voltunk a továbbjutáshoz – sóhajtott nagyot a mérkőzés után Arsene Wenger, az Arsenal menedzsere. – Talán lehetett volna több szerencsénk, Gervinho ziccert hibázott, egyszer-kétszer rosszul helyezkedtünk. De a csapat szellemisége és teljesítménye előtt le a kalappal! Most bánhatjuk csak az első mérkőzést, az ott kapott korai gólokat. Ha csak 2–1-re kapunk ki odahaza, milyen jó lett volna ma este az az eggyel kevesebb beszedett gól! Ismerem a játékosaimat, és sokszor mondtam már, hogy milyen kiválóak és milyen jó a hozzáállásuk. A fiatalok remekeltek most is. Biztos vagyok benne, mindent megtesznek, hogy bekerüljünk a következő idényben is a BL-be, ehhez jól kell befejeznünk a bajnokságot. A csapat magját meg kell tartanunk a nyáron, de nem könnyű a BL-kvalifikációról beszélni egy ilyen mérkőzés után.”

„Nagyon kritikusan kell értékelnünk mai teljesítményünket – fogalmazott őszintén Jupp Heynckes, a Bayern trénere. – Az Arsenal korai gólt akart, ez össze is jött neki. Nekünk volt több helyzetünk a mérkőzésen, de a pontos befejezéssel hadilábon álltunk, nem voltunk olyan higgadtak, mint általában. Robben lelkesen játszott, pedig két hétig sérült volt, talán ezért is rontott pár szituációban. Nem jött jól a gyenge kezdésünk, nem így terveztük, különösen az első félidőben nem tudtuk irányítani a mérkőzést. Nagy lecke ez számunkra. A szünetben nem kiabáltam, de pár dologra fel kellett hívnom a figyelmet. Nem úgy koncentráltunk, ahogyan az elmúlt hetekben, hónapokban. Bastian Schweinsteiger igazi vezéregyéniség, de nem hiánya miatt voltunk gyengébbek. Az egész csapat nem volt kellőképpen agresszív, és nem találta a mérkőzés ritmusát.”

SPANYOLOKKAL, DE ANGOLOK NÉLKÜL

Tizenhét év után nincs angol a BL-negyeddön-tőben, míg tíz év elteltével először van három spanyol klub a legjobb nyolc között.
A negyeddöntőbe jutott csapatok:
Juventus
(olasz), Paris Saint-Germain (francia), Borussia Dortmund (német), Real Madrid (spanyol), Bayern München (német), Málaga (spanyol), Galatasaray (török), Barcelona (spanyol)
A negyeddöntő sorsolását péntek 12 órakor tartják Nyonban.

„Megtörténhetett volna az, amire nem számítottunk, át kell beszélnünk a dolgokat. Nem tudom, miért alakult így, ugyanúgy edzettünk, mint korábban, tettünk a dolgunkat, mint eddig. A korán kapott gól megzavart minket, próbáltunk agresszíven támadni ezt követően, de nem ment úgy, mint az első meccsen. Összességében a jobbik csapat jutott tovább, bár a legvégén azért megfordult a fejünkben, hogy kieshetünk. Megtörténhetett volna ez is! Tartottuk okosan a végén a labdát, örülök, hogy sikerült kiharcolnunk a legjobb nyolc közé jutást” – mondta a mérkőzés után a több helyzetet is kihagyó Arjen Robben.

„Kicsit megdöbbentem attól a futballtól, amit ma nyújtott csapatom – értékelt Franz Beckenbauer, a Bayern legendája, örökös elnöke. – Elképzelés és koncentráció nélkül, a kezdéstől a lefújásig. Nem lehet így játszani. Az persze jó, hogy ott vagyunk a következő körben, de ezt a játékot nem lehet folytatni, mert így hamar kiesünk!”

„Tudtuk, hogy nagyon fontos, hogy hátul sokkal szorosabban fogjuk az ellenfelet, és ez sikerült is – mondta a megbízhatóan futballozó Arsenal-védő, Carl Jenkinson. – Most úgy játszottunk, ahogyan tudunk. Büszke vagyok társaimra, remekül teljesítettek, a végén nagyon közel álltunk a továbbjutáshoz.”

„Mentünk előre és bíztunk magunkban. Nagyon nehéz volt mentálisan felkészülni a mérkőzésre, a Bayern viszont nem tudta, hogy támadjon vagy inkább védekezzen-e. Talán ha tíz perccel hosszabb a mérkőzés, több esélyünk lett volna” – mondta az Arsenal középpályása, Mikel Arteta.

MÁLAGA–PORTO 2–0
TJ. A MÁLAGA, 2–1-GYEL

KATTINTSON A KÉPRE!
KATTINTSON A KÉPRE!

„Mindig is bíztunk magunkban, idegenben egy lesgóllal kaptunk csak ki – foglalta össze a párharcot a Málaga chilei edzője, Manuel Pellegrini. – Tudtuk, ma sokkal intelligensebben kell játszanunk és gólhelyzeteket kialakítanunk. Nem volt gyenge pontunk, a győztes mentalitású játékosok a Málagában voltak, csapatom erőt és egységet sugárzott. A jó úton járunk, amely a kontinens legjobb nyolc csapata közé vezetett. Nem pályára lépni jöttünk a BL-be, hanem versenyezni. Jó lenne a következő körben nem spanyol csapatot kapni, de bárki jöjjön, megpróbáljuk kiütni.”

„Azt hiszem, megérdemelten nyertünk. Megmutattuk, hogy sohasem adjuk fel, és így akarjuk folytatni a következő körben is. Nagy eredmény Európa legjobb nyolc csapata közé eljutni, pláne nekünk. A kezdés után nehéz dolgunk volt, a Porto remek csapat, de aztán Isco gólja mindent megváltoztatott. Nem foglalkozom azzal, kivel találkozunk a következő körben, de a Galatasaray jó lenne...” – értékelt a hazaiak remeklő szélsője, Joaquín.

„Nagyon gyengék voltunk, megértem, hogy szurkolóink csalódottak a kiesés miatt. Mindannyian szomorúak vagyunk – így Vítor Pereira, a Porto edzője. – Steven Defour kiállítása és Joao Moutinho sérülése jelentősen befolyásolta a mérkőzést. Megpróbáltunk reagálni ezekre és átvenni az irányítást, de bármi is történt ma a pályán, csak megnehezítette dolgunkat.”

„Málaga városa megérdemelte már ezt, sokat szenvedtünk a harmadik és a második osztályban. A legjobb nyolc közé kerülni a BL-ben, egészen különleges érzés, folytattuk kalandozásainkat. A La Rosaleda minden gólunk után majd felrobbant!” – mondta a kamerákba mosolyogva a találkozó után Antonio Banderas.

„Egy ilyen siker elérése lehetetlennek tűnt pár hónapja, de mindannyian erről álmodtunk. Megmutattuk, mire vagyunk képesek, rengeteget futottunk, megérdemeltük a győzelmet. Élveztük a játékot, szurkolóink szintén. A BL a futball esszenciája, és élvezni akarjuk még, akárki is kerül az utunkba” – így a parádés gólt vágó Isco.

„Mi is megérdemeltük a sikert, a szurkolók is. A csapatban rendkívüli az összetartás, mind barátok vagyunk, közel állunk egymáshoz. A hangulat a stadionban fantasztikus, korábban csak odahaza, a világbajnoki selejtezők során tapasztaltam ilyet. Nagyon boldogok vagyunk, ki kell élveznünk, hogy eljutottunk idáig” – így a gólszerző Roque Santa Cruz.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik