BL: nem Szentpéterváron, hanem Párizsban lesz az idei döntő – hivatalos

M. D.M. D.
2022.02.25. 10:44
null
A Stade de France ad otthont a Bajnokok Ligája idei döntőjének (Fotó: AFP)
Nem Szentpéterváron, hanem Párizsban, a Stade de France-ban rendezik meg május 28-án a Bajnokok Ligája idei döntőjét – jelentette be az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA).

 

Az eredeti tervek szerint idén Szentpéterváron, a Zenit hazai mérkőzéseinek otthont adó és a 2018-as világbajnokság, valamint a 2021-ben bepótolt Európa-bajnokság egyik helyszíneként szolgáló Gazprom Arénában rendezték volna a Bajnokok Ligája döntőjét, de az Oroszország és Ukrajna közti konfliktus miatt az UEFA végrehajtó bizottsága – melynek Csányi Sándor MLSZ-elnök is tagja – pénteki rendkívüli ülésén a helyszínváltoztatás mellett döntött, s bejelentette, május 28-án Párizsban, a Stade de France-ban kerül sor a BL-fináléra.

A francia fővárosban legutóbb 2006-ban rendeztek Bajnokok Ligája-döntőt (akkor az FC Barcelona 2–1-re nyert az Arsenal ellen), de 1956-ban a Real Madrid, 1975-ben a Bayern München és 1981-ben a Liverpool is itt hódította el a legrangosabb európai kupasorozat nyertesének járó trófeát – igaz, a három BEK-finálét nem a Stade de France-ban, hanem a Parc des Princes-ben rendezték meg.

„Hisszük, hogy ezt a döntést politikai okokból hozták meg – alkotott nem éppen meghökkentő véleményt Alekszandr Gyukov, az Orosz Labdarúgó-szövetség (RFU) elnöke, az UEFA végrehajtó bizottságának tagja, aki egyben a Gazprom olajüzletágának igazgatója. – Az orosz szövetség mindig is azt az elvet követte, hogy a sport kívül esik a politikán.”

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője szintén csalódottságának adott hangot: „Sajnálatos, hogy ilyen döntés született. Szentpétervár minden kedvező feltételt biztosítani tudott volna ennek a futballfesztiválnak a megrendezéséhez.”

Az európai szövetség azt is bejelentette, hogy az UEFA égisze alá tartozó sorozatokban az orosz és ukrán klubcsapatok és válogatottak további intézkedésig nem játszhatnak hazai pályán hivatalos mérkőzéseket – a nemzetközi kupaporondon még talpon lévő együttesek közül ez az intézkedés csak a Szpartak Moszkvát érinti, amely az Európa-liga nyolcaddöntőjében Gulácsi Péter, Willi Orbán és Szoboszlai Dominik csapatával, az RB Leipziggel találkozik.

Az UEFA egyik legnagyobb szponzorával, a BL-sorozat névadó támogatójával, az orosz Gazprommal kapcsolatban egyelőre nem született döntés a végrehajtó bizottság ülésén. A Gazprom a 2024-es németországi Európa-bajnokságnak is kiemelt szponzora. Csütörtökön a német másodosztályban szereplő Schalke 04 bejelentette, hogy a mezekről eltávolítja a Gazprom logóját, ezzel reagálva az orosz katonai támadásra, majd pénteken megtette ugyanezt a lépést az osztrák élvonalbeli Austria Wien is.


Legfrissebb hírek

Az UEFA elnöke az Infantino-tervről: Szétzilálta a világ futballjának egységességét

Minden más foci
9 órája

Angol bíró vezeti a magyar–ukrán NL-meccset – hivatalos

Magyar válogatott
12 órája

„Nem számítok atrocitásra” – Ukrajna első számú sportújságírója a magyarok elleni meccsekről

Magyar válogatott
15 órája

Nemzetek Ligája: kikerült az ukrán keretből az Utrecht gólerős centere

Minden más foci
2026.09.21. 15:41

Kijevi jelszó: élni muszáj! – interjú az Eb-ezüstérmes Rácz Lászlóval

Magyar válogatott
2026.09.21. 10:04

PSG-légiós és Zubkov is az ukrán keretben, amely két helyen máris változott

Minden más foci
2026.09.18. 12:10

A vizes világversenyek rendezőinek garantálniuk kell az orosz és a fehérorosz sportolók beutazását

Úszás
2026.09.16. 19:28

Oroszország 2027-től ismét rendezhet világversenyeket tekvandóban

Egyéb egyéni
2026.09.15. 14:55