BL: Nagelsmann szerint az első meccsen múlt a továbbjutás

K. B.K. B.
Vágólapra másolva!
2022.04.13. 08:37
null
Julian Nagelsmann szerint kedd este nagyon jól játszott a Bayern (Fotó: AFP)
A Villarreal kedd este nagy meglepetésre kiejtette a Bayern Münchent a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjében, hiszen a hazai pályán elért 1–0-s győzelmet követően Németországban 1–1-es döntetlent játszott. Így értékeltek a visszavágót követően a felek!

 

A bajorok mestere, Julian Nagelsmann szerint az első meccsen múlt a Bayern München továbbjutása: „Akkor nemjátszottunk jól, ma viszont nagyon. Taktikailag és intenzitásban ez volt az egyik legjobb meccsünk az elmúlt hónapokban. Az első félidőben nagy helyzete volt Musialának, a másodikban pedig Thomas Müller révén vezethettünk volna kettő nullára. Teljesen tiszta lehetőség volt, nem sok ilyen adódik. A Villarreal nagyon fegyelmezetten és mélyen védekezett, s amikor egyszer megtört, akkor nekünk nem volt meg a kellő szerkezetünk.”

A Bayern vezérigazgatója, Oliver Kahn az Amazon Prime Videónak elmondta, nem hibáztatja a csapatot, szerinte a játékosok mindent megtettek.

A Villarreal vezetőedzője, Unai Emery így értékelt a találkozó után: „Verhetetlen az, amit most érzek. Fontos célt értünk el. Hatalmas meccset játszottunk, azt hiszem, az első mérkőzésen elért eredményből lehetett arra következtetni, miként teljesítünk ma (kedden – a szerk.). Tökéletesen védekeztünk! A Juventus ellen a nyolcaddöntőben elért győzelmünk nagy önbizalmat adott nekünk, és a négy között is megpróbálunk olyan körülményeket kialakítani, hogy legyen esélyünk a továbbjutásra. A Liverpool és a Benfica egyaránt nagyszerű együttes, bármelyik is legyen az ellenfelünk, kiváló párharc elé nézünk.”

BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
BAYERN MÜNCHEN–VILLARREAL 1–1 (0–0)

München,
Fussball Arena, 70 000 néző.Vezette: Vincic (szlovén)
BAYERN:
Neuer – Pavard, Upamecano, L. Hernandez (A. Davies, 87.) – L. Sané, Kimmich, Goretzka, Coman – Musiala (Gnabry, 82.), Th. Müller (Choupo-Moting, 90.) – Lewandowski.Vezetőedző:Julian Nagelsmann
VILLARREAL:
Rulli – Foyth, Albiol, Pau Torres, Estupinán – Dani Parejo (Aurier, 90+3.), Capoue, Coquelin (Chukwueze, 84.) – Gerard Moreno, Danjuma (Pedraza, 84.), Lo Celso.Vezetőedző:Unai Emery
Gólszerző:
Lewandowski (52.), ill. Chukwueze (88.)
Továbbjutott: a Villarreal, 2–1-es összesítéssel

Legfrissebb hírek

Az éllovas Hapoel Tel-Aviv Münchenben tíz ponttal legyőzte a Bayernt a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
5 órája

Raphinha és Yamal gólja döntött, a Barca nyert az 50 percet tíz emberrel játszó Villarreal otthonában

Spanyol labdarúgás
2025.12.21. 23:00

Nem történt csoda Heidenheimben, négy gólt szerezve diadalmaskodott a Bayern

Német labdarúgás
2025.12.21. 19:40

A Villarreal elleni rangadón menetelhet tovább a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.12.21. 10:00

Az Anadolu Efes meglepetésre 23 ponttal legyőzte a Zalgiris Kaunast a kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2025.12.17. 23:30

Spanyol Kupa: az Atlético hozta a kötelezőt, a Villarreal kiesett

Spanyol labdarúgás
2025.12.17. 22:00

Manuel Neuer megsérült, nem tudni, mennyit kell kihagynia

Német labdarúgás
2025.12.15. 13:49

Bundesliga: otthon vesztett pontot a sereghajtó ellen a Bayern

Német labdarúgás
2025.12.14. 19:37
Ezek is érdekelhetik