BL: Immobile sem érhet Lewandowski nyomába – Klose

T. A.T. A.
Vágólapra másolva!
2021.02.23. 11:45
null
Nem lesz könnyű dolga annak, aki Ciro Immobile lövését blokkolná (Fotó: AFP)
Ciro Immobile nem tudta pótolni a távozó Robert Lewandowskit Dortmundban, de elszánt munkájának köszönhetően már a legjobb támadók között emlegetik.

 

Már a decemberi Bajnokok Ligája-sorsolás után elégedetten csettinthettek a szurkolók, hiszen a Lazio–Bayern München nyolcaddöntő egyúttal Ciro Immobile és Robert Lewandowski párbaja lesz.

Az előző évad olasz aranycipősének és az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA), valamint a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) által a 2020-as év legjobb játékosának megválasztott lengyel versengése több érdekességgel is kecsegtet. Mindkét csatár életében igazodási pontot jelent a Borussia Dortmund: Robert Lewandowski 2010 és 2014 között játszott a fekete-sárgáknál, és Jürgen Klopp hathatós segítségével emelkedett a legjobbak közé a Bundesligában.

A Bayern Münchenbe szerződő támadó utódja éppen Ciro Immobile lett 2014 nyarán, aki csúnyán megbukott Németországban (s a következő idény első felében a Sevillában is), ugyanis 24 bajnoki mérkőzésen csupán három gólt ért el.

A csatár 2016 januárjában visszatért a Torinóhoz (amelynek színeiben Dortmundba szerződése előtt gólkirály lett az olasz élvonalban 22 góllal), majd az év nyarán a Lazióba igazolt, és a rómaiakkal két gólkirályi címet szerzett: a 2017–2018-as kiírásban 29 gólig jutott a Serie A-ban (Mauro Icardival egyetemben), míg az előző idényben Gonzalo Higuaín 36 gólos bajnoki rekordját állította be.

A legrangosabb európai kupasorozatban is kitett magáért az ősszel, négy csoportmeccsen lépett pályára, és öt gólt szerzett. A címvédő kiejtésével a Lazio beállítaná legjobb szereplését: az 1999–2000-es évadban jutott el a negyeddöntőig (amelyben a Valencia nagy falatnak bizonyult) a Bajnokok Ligájában.

„A világ legjobb támadóját Robert Lewandowskinak hívják – bókolt Ciro Immobile vetélytársának az uefa.com-nak adott nyilatkozatában. – Természetesen nagyon várjuk a címvédő elleni ütközetet. Mindig motivációt jelent a legjobbakkal farkas­szemet nézni. A Bayern München szeret támadni, de mi is okozhatunk nehézséget a védelmének. Vigyáznunk kell Roberttel, aki veszélyt jelenthet a kapunkra. Lenyűgöző, hogy egyre többet akar, ez a tulajdonsága emeli őt riválisai fölé.”

Miroslav Klose szerint senki sem hasonlítható Robert Lewandowskihoz (Fotó: AFP)
Miroslav Klose szerint senki sem hasonlítható Robert Lewandowskihoz (Fotó: AFP)

A németek is kíváncsiak voltak, hogy az olasz és a lengyel versenyfutásából ki kerülhet ki győztesen. A Kicker Miroslav Klosét kérte fel a kérdés megválaszolására.

„Ciro szenzációs munkát végzett az elmúlt évek során – mondta a Bayern München jelenlegi másodedzője, aki játékosként 2011 és 2016 között szerepelt a Lazióban. – Sokat fejlődött, jóval kevesebb lehetőség kell neki a gólszerzéshez, mint korábban. Ugyanakkor nem érhet Lewandowski nyomába, a lengyel támadóhoz senki sem hasonlítható. Én csak tudom, mert napi szinten gyakorolok vele, elképesztő profizmus jellemzi. Örülök, hogy a Lazio a BL-ben szerepel, kár, hogy a fanatikus szurkolók nem segíthetik csapatukat hazai pályán a koronavírus-járvány miatt. Ha a Bayern a tudása legjavát nyújtja, két mérkőzésen kijön a két csapat közti különbség.”

Ciro Immobile az előző évadban megfosztotta riválisát az Aranycipőtől, kedd este a pályán bizonyíthatja, hogy noha utódjaként megbukott Dortmundban, a BL-ben képes felvenni vele a versenyt.

BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS

21.00: Lazio (olasz)–Bayern München (német) (Tv: Spíler2) – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik