BL: Holman Dávid nem örült a Ferencvárosnak

MTI/R. P.MTI/R. P.
Vágólapra másolva!
2022.07.15. 19:00
null
Holman Dávid (Fotó: Török Attila)
Holman Dávid, a Slovan Bratislava magyar labdarúgója szerint fejben fog eldőlni, hogy melyik csapat jut tovább a Ferencváros elleni Bajnokok Ligája-selejtezőből.

 

„Nem örültem a Fradinak. Nem lesz könnyű egyik csapatnak sem, mindenki ismeri ennek a párharcnak a hátterét – utalt az M1 aktuális csatornának adott pénteki interjúban a 29 éves támadó az 1992-es, botrányba fulladt párharcra. – Az FTC a nevelőegyesületem, sok szép emlék fűz oda. Lelkileg fel kell készülnöm”.

Az ötszörös válogatott Holman szerint a két együttes nagyjából azonos játékerőt képvisel, ezért az lesz a döntő, hogy „ki mennyire tud higgadt maradni, mennyire tudja a külső körülményeket kizárni”.

A Slovan alaposan megszenvedett az első fordulóban a Dinamo Batumival: az első felvonás után a szerdai visszavágó is 0–0-val zárult, majd a hosszabbításban a grúz gárda szerzett vezetést, de a 115. percben előbb egyenlítettek, a 123.-ban pedig fordítottak a pozsonyiak.

„Elvárás volt, hogy az első fordulóból továbbjussunk, még ha tudtuk is, a rivális is erős csapat. Ez a győzelem nagy erőt adhat nekünk. Remélem, ez a lendület sokáig kitart” – fogalmazott Holman.

A BL-selejtező második körében a Ferencváros–Slovan párharc első felvonását jövő szerdán a Groupama Arénában rendezik, a visszavágó egy héttel később a szlovák fővárosban lesz. A továbbjutó már mindenképpen főtáblás lesz valamelyik európai kupasorozatban, legrosszabb esetben a Konferencia-ligában.

BAJNOKOK LIGÁJA 2022–2023
SELEJTEZŐ, 2. FORDULÓ
BAJNOKI ÁG
JÚLIUS 20.

20.00: FERENCVÁROS–Slovan Bratislava (szlovák)
JÚLIUS 27.
20.30: Slovan Bratislava (szlovák)–FERENCVÁROS

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik