BL, E-csoport: harmadszor is ikszelt a Bayer Leverkusen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.10.18. 22:38
null
A mérkőzés legnagyobb helyzeténél hatalmasat védett Lloris (Fotó: Action Images)
A labdarúgó Bajnokok Ligája E-csoportjának 3. fordulójában gól nélküli döntetlent játszott egymással a Bayer Leverkusen és a Tottenham, így a német csapat a harmadik meccsén is ikszelt. A csoport másik összecsapásán a Monaco a hajrában mentett pontot Moszkvában.

 

 

A Spurs a legutóbbi nyolc idegenbeli nemzetközi meccséből egyet nyert meg, épp Leverkusenben, míg a németeknek kifejezetten pocsék volt az angolok elleni közelmúltbeli mérlegük: a legutóbbi tíz mérkőzésből kilencet elvesztettek.

Az ömlő esőben elkezdett meccsen a vendégek kezdtek jobban, Janssen találatát viszont les előzte meg, így nem született meg a vezető gól.

Az első játékrészben végig a vendégek domináltak, sorban alakították ki a helyzeteket, de Alli fejese után a labda a kapu mellé szállt, majd a játékrész hajrájában előbb Janssen fejese jött vissza a lécről, majd Lamela ismétlését ütötte fölé a kapus.

Itt azonban el is lőtte a puskaporát a Tottenham, gyakorlatilag teljesen megváltozott a meccs képe, és Chicharito egymaga kiüthette volna az angolokat.

A 48. percben Lloris elképesztő védéssel gátolta meg a vezető gólt, majd Rose mentett kétszer óriásit, mielőtt a francia kapusnak kellett újra munkába avatkoznia Mehmedi lövésénél.


A 62. percben az utóbbit követő szögletnél Rose kezére pattant a labda, de a játékvezető sípja néma maradt, a hazai rohamok pedig ezt követően csendesedtek, és egyik csapat sem tudott betalálni.

 

A CSZKA Moszkva a korábbi Monaco-játékos, Lacina Traoré góljával egészen a hajráig vezetett, de akkor a francia élvonalban szereplő együttes egyenlített (1–1). A Monaco az előző körben a 94., most a 87. percben mentett pontot, és vezeti a csoportját.

BAJNOKOK LIGÁJA
E-CSOPORT, 3. FORDULÓ
CSZKA Moszkva (orosz)–Monaco (francia) 1–1 (L. Traoré 34., ill. Bernardo Silva 87.)
Bayer Leverkusen (német)–Tottenham (angol) 0–0

AZ E-CSOPORT ÁLLÁSA
1. AS Monaco 3 1 2 4–3 +1 5
2. Tottenham Hotspur
3 1 1 1 2–2 0 4
3. Bayer Leverkusen 3 3 3–3 0 3
4. CSZKA Moszkva 3 2 1 3–4 –1 2

 

Legfrissebb hírek

A Leverkusen kulcsemberével erősített a Premier League újonca – hivatalos

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:50

Megszerezte a Man. City tehetségét a Leverkusen – hivatalos

Német labdarúgás
2025.07.27. 12:23

Izraelben úgy tudják, Abu Fani Moszkvában folytathatja

Labdarúgó NB I
2025.07.24. 13:48

U20-as csapattól kaptak egy ötöst – kínosan indult a Ten Hag-éra a Leverkusennél

Német labdarúgás
2025.07.19. 09:49

Rekordigazolás a Leverkusennél, ő érkezett Wirtz helyére – hivatalos

Német labdarúgás
2025.07.13. 10:26

Első német klubként nyitott akadémiát Brazíliában a Leverkusen

Minden más foci
2025.07.08. 13:03

Új klubja bejelentette Ansu Fati érkezését

Francia labdarúgás
2025.07.01. 14:34

Paul Pogba aláírt a Monacóhoz – hivatalos

Francia labdarúgás
2025.06.28. 18:55
Ezek is érdekelhetik