BL, E-csoport: győzött Salzburgban, így továbbjutott a Chelsea

Vágólapra másolva!
2022.10.25. 20:39
null
Mateo Kovacic három év után szerzett gólt a BL-ben (Fotó: afp)
A Chelsea 2–1-es győzelmet aratott a Salzburg vendégeként a Bajnokok Ligája E-csoportjának 5. fordulójában, így a csoport másik mérkőzésétől függetlenül bejutott a nyolcaddöntőbe.

Bár a Salzburg már a Bajnokok Ligája előző kiírásában is eljutott a nyolcaddöntőbe, a sorsolást látva nem sokan gondolták volna, hogy ezen az őszön is harcban lehet a továbbjutásért, hiszen a Dinamo Zagreb mellett a Chelsea és az AC Milan is az E jelű négyesbe került. Az 5. fordulóban azonban az osztrákok is továbbjutási esélyekkel léptek pályára a csoport 2. helyén a londoni gárdát fogadva, köszönhetően többek közt korábbi bravúros pontszerzéseinek Angliában és otthon a Milan ellen.

Ugyanakkor a szezon eleji botladozások (például vereség a Zagreb ellen) után a Chelsea is magára talált, legutóbb oda-vissza legyőzte az olasz bajnokot, így a három pont megszerzésével a másik meccs eredményétől függetlenül biztosíthatta helyét a legjobb 16 mezőnyében.

A mérkőzés gyászszünettel kezdődött a délutáni idősávban, a Red Bull 78 évesen meghalt társalapítójára, Dietrich Mateschitzre emlékeztek.

Gyorsan magukhoz ragadták a kezdeményezést az angolok, ami azért eleinte az óriási rohamok helyett inkább csak labdabirtoklási fölényben mutatkozott meg.

Aztán amikor a 23. percben már a szurkolók is kezdtek elbóbiskolni az eredménytelen labdajáratást látva, nagy góllal szerzett vezetést a Chelsea: Havertzet szerelve egy védő tálalta Mateo Kovacic elé a labdát, aki köszönte szépen, és a tizenhatos vonaláról gyengébbik lábával egyből a jobb felső sarokba lőtt (0–1). A linzi születésű horvát középpályás csaknem három év után volt ismét eredményes a BL-ben.

Nem sokkal később Aubameyang duplázhatta volna meg az előnyt, de ziccerben Köhn kapusba lőtte a labdát – ekkorra már teljesen felborult a vendégek javára a pálya. A szünet előtti utolsó pillanatokban is a gaboni csatár került helyzetbe, ezt már nem ő rontotta el, hanem Köhn mutatott be elképesztő bravúrt.

A második félidő elején jött a nagy elánnal kezdő hazaiak bombameglepetése: egy remek kontra végén Wöber mesteri beadása után Junior Adamu pofozta a hálóba a salzburgiak egyenlítő gólját (1–1).

Az események alaposan felpörögtek: az újabb Aubameyang lehetőséget Jorginho fejese követte (Adamu mentett a gólvonalról), a 64. percben pedig jött a gól is, nem is akármilyen: Kai Havertz 18 méterről lőtt látványos felső kapufás gólt – a 2021-es döntő hőse első találatát jegyezte a BL-szezonban (1–2).

A Salzburg nem adta föl, de nem tudott még egyszer egyenlíteni. A Chelsea így már biztosan nyolcaddöntős (a csoportelsőséghez még kell a Milan pontszerzése is), az osztrákok sorsa pedig az utolsó fordulóban, Milánóban dől el.

BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
5. FORDULÓ
E-CSOPORT

Salzburg (osztrák)–Chelsea (angol) 1–2
(Adamu 49., ill. Kovacic 23., Havertz 64.)

A csoport másik mérkőzésén
Dinamo Zagreb (horvát)–Milan (olasz) 0–4 (Gabbia 39., Leao 49., Giroud 59. - 11-es, Ljubicic 69. - öngól)

AZ E-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Chelsea 5 3 1 1 8–3 +5 10
2. AC Milan 5 2 1 2 8–7 +1 7
3. Salzburg 5 1 3 1 5–5 0 6
4. Dinamo Zagreb 5 1 1 3 3–9 –6 4
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik