A Bayern München most más ligában játszik, és immáron a Barca is

Vágólapra másolva!
2021.12.08. 20:50
null
Fejben is jobb volt a Bayern (Fotó: AFP)
A Bajnokok Ligája E-csoportjának utolsó fordulójában a Benfica megelőzte a Bayern München otthonában vereséget szenvedő Barcelonát, így tavasszal is a Bajnokok Ligájában szerepelhet, míg a Barcelona csak az El-ben folytatja.

BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
6. FORDULÓ
E-CSOPORT
Bayern München (német)–Barcelona (spanyol) 3–0 (2–0)
München,
Allianz Aréna, zárt kapuk mögött. Vezette: Hategan (román)
Bayern:
Neuer – Pavard, Upamecano, Süle (Nianzou, 78.), A. Davies (O. Richards, 71.) – Tolisso (Roca, 60.), Musiala – Coman (B. Sarr, 71.), T. Müller, L. Sané – Lewandowski (Tillman, 78.). Vezetőedző: Julian Nagelsmann
Barcelona:
Ter Stegen – R. Araújo, Piqué, Lenglet, Alba (Mingueza, 31.) – Gavi (Demir, 86.), S. Busquets, F. de Jong – Dest (Nico González, a szünetben), Depay, O. Dembélé (Coutinho, 73.). Vezetőedző: Xavi
Gólszerző:
T. Müller (34.), L. Sané (43.), Musiala (62.)

ÖSSZEFOGLALÓ

Az hamar kiderült a müncheni rangadón, hogy a továbbjutáshoz mindenképpen győznie kell a Barcelonának, ugyanis a Benfica fél óra elteltével már kettő nullára vezetett a Dinamo Kijev ellen. Két tartalékos csapat lépett pályára a szállingózó hóban, de a bajorok kerete sokkal bővebb, és jobban is megy nekik mostanában. Thomas Müller és Robert Lewandowski elszórakozott előbb egy-egy ziccert, majd összehozott egy gólt, amely előtt a lengyel úgy megforgatta Gerard Piquét, hogy abban a Barcelona összes kínja benne volt...

Xavi a sorsdöntő mérkőzésre az Ousmane Dembélé, Memphis Depay, Sergino Dest csatársort nevezte, de csapata legjobbja a 650. barcás tétmérkőzésén szereplő Sergio Busquets volt, aki csak az első harminc percben három góltól mentette meg a csapatát. Jordi Albát sérülés miatt le kellett cserélni az első félidőben, az őt váltó Óscar Mingueza mellől volt eredményes Müller – és Leroy Sané 16-os előtti lövését csúnyán benézte a német kapus, Marc-André ter Stegen (a válogatottban Neuer posztriválisa).

Csak azért nem írjuk azt, hogy a relatíve szegény embert is húzza olykor az ág, ezért a fenti potya gólt, mert a fordulás után Sané kihagyta élete legnagyobb helyzetét, ellenben a 62. percben Alphonso Davies és Jamal Musiala mattolta a vendégvédelmet, ezzel el is dőlt a mérkőzés.

Thomas Müller az 50. BL-gólját szerezte (a német labdarúgók közül elsőként), a Barcelona ellen a nyolcadikat (ez rekord), a hajrában a Bayern biztosan tartotta előnyét, immáron a Marc Roca, Malik Tillman, Bouna Sarr, Tanguy Nianzou, Omar Richards ötös fogattal a soraiban.

Sané elrontott még egy ziccert a végén, de ez nem osztott, nem szorzott: nagyon a Barcelona fölé nőtt a Bayern, a katalánok pedig ebben az idényben 21 mérkőzésen 25 gólt szereztek, miközben már 26-ot kaptak – a BL-ben két gólt értek el hat mérkőzésen, kilenc ellenében. 3–0

Folytatás nekik a La Ligában és az Európa-ligában, a bajoroknál a cél a végtelen...


A csoport másik mérkőzésén
Benfica (portugál)–Dinamo Kijev (ukrán) 2–0
(Jaremcsuk 16., Gilberto 22.)

A csoport másik meccsén a Benfica gyakorlatilag az első negyedóra után röviddel eldöntötte a három pont sorsát a Dinamo Kijev ellen: a 16. percben Roman Jaremcsuk volt eredményes közelről végletekig kijátszott akció végén, hat perccel később pedig Gilberto Júnior használta ki határozottan, hogy a kijevi Benjamin Verbicről elé pattant a labda a tizenhatoson belül.

Mivel a Barcelona kikapott Münchenben – is – a Bayerntől, ez az jelenti, hogy a Benfica folytathatja a BL-ben tavasszal. A szurkolók ennek biztosan örülnek, edzőjüknek már kevésbé: a meccs elején irgalmatlan füttyszóval fogadták Jorge Jesust, akit a szívük szerint visszaküldenének a Flamengóhoz, ám a mostani győzelemmel minden bizonnyal megmenekült az állása.

AZ E-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Bayern München6622–31918
2. Benfica62227–9–28
3. Barcelona62132–9–77
4. Dinamo Kijev6151–11–101

PERCRŐL PERCRE

A Barca 30 indulásból 4-szer nem jutott tovább a BL-csoportkörből, a Real Madrid 30-szor indult, és mindig továbblépett.

Velük nem jött össze a továbbjutás
1997–98 (Van Gaal)
1998
99 (Van Gaal)
2000
01 (Serra Ferrer)
2021–22 (R. Koeman és Xavi)

És a Barca idei BL-kalandja.

90+4. PERC EZZEL VÉGET IS ÉRT A MÉRKŐZÉS!

90+3. perc Coutinho-szabadrúgás a végére, Détári-szögből. Beadás. Rossz.

Három perc a ráadás.

A legfiatalabb gólszerző a BL-ben a Barca ellen. 18 éves még.


87. perc FÖLÉ,
Sané jobbról tízről a léc fölé lő Tillman remek passza után.


86. perc Gavi elfáradt, Yusuf Demir be, középpályás helyett támadó.

83. perc Mingueza ellöki Sarrt, aki ballal orron csapja a spanyolt. Ápolás.

81. perc Omar Richards kap sárga lapot Araújo megrúgásáért. Fiatalság...

A Benfica továbbra is kettő nullára vezet.

78. perc Lewandowski le, Malik Tillman be. Süle le, Tanguy Nianzou be.

77. perc Musiala odarúg Minguezának, ápolás.


73. perc Philippe Coutinho
be, Dembélé le. A titkos fegyver.


71. perc Bouona Sarr be, Coman le, Omar Richards be, Davies le.

69. perc Neuer elkap egy Depay-szögletet, azonnal indít, Sané elől ment a kontra végén Mingueza.

Ebben az idényben negatív a Barca gólkülönbsége...


62. PERC EZ ELDŐLT! Davies fut el a bal oldalon Araújo mellett, JAMAL MUSIALA ballal négy méterről, kissé balról a kapu közepébe lő. Mert De Jong előtte nem találta el a labdát: 3–0!

60. perc Marc Roca
be, Tolisso le.

57. perc Ismét elromlik, Upamecano és Süle segít a román Hategannak. Nem kis mosollyal.

53. perc Szünet, elromlott a román spori VAR-os jelzőketyeréje. Csere.

49. perc Lewandowski passzol balra a felfutó Davieshez, aki ballal kapushoz lő. Megindul a jobbon González, jó passzát ellőné az ötös elől Dembélé, de érkezik Upamecano.

47. perc Sané visszaadja a kölcsönt, ordító ziccerben a kapushoz passzol... Coman passzolt jobbról középe, a kapus a bal sarok előtt fekszik, két méterről Sané őt találja el!

46. PERC FOLYTATJUK!

46. perc Nico González
be, Dest le.

BL: így állnak a szerdai játéknap meccsei – élő eredménykövető!

A Barca ellen az európai kupákban a Bayern lőtte a legtöbb gólt: 26-ot. Müller meg a Barca elleni gólrekorder a nemzetközi kupákban!

A Barca 21 meccsén az idényben 25 gólt lőtt, 25-öt kapott.

Forrás: Weltfussball



Müller: 7 meccs a Barca ellen, 8 góllal és 2 gólpasszal.

E párharc legjobb góllövői:
Thomas Müller 8
Robert Lewandowski 4
Lionel Messi 4
Neymar 3
Marcel Witeczek 2


45+3. PERC VÉGET ÉRT AZ ELSŐ FÉLIDŐ!

44. perc Két perc a ráadás.

A Barcelona csak kétszer kapott ki legutóbbi 13 németországi BL-meccsén. Mindkétszer Münchenben...

F. de Jong csúszott a lövő játékosra, méterekről, de nem ért, nem érhetett oda.

43. PERC Coman passzát LEROY SANÉ ballal kapura rúgja középről, 24 méterről, Ter Stegen vetődik, de csak a labda mellé tud nyúlni... Potya gól, a labda a kapu közepében. 2–0!

42. perc Gavi keménykedik a középpályán, Comané lökte őt előtte.

„Ez az utolsó lehetőségünk, mindent bele kell adnunk, hogy kiharcoljuk a továbbjutást – így Depay a meccs előtt. – Ez a meccs döntővel ér fel nekünk, fontos, hogy mentálisan is tökéletesen felkészüljünk. Tudjuk, hogy a Benfica mérkőzése befolyásolhatja a csoport végeredményét, de nekünk most csak magunkkal kell foglalkoznunk, nyernünk kell Münchenben. Szeretnénk visszavágni a Bayernnek a legutóbbi vereségért. A cél, hogy nyomás alá helyezzük, és minél többet birtokoljuk a labdát. Nem is gondolunk arra, hogy az Európa-ligában folytassuk, a Barcelonának a Bajnokok Ligájában van a helye. Hinnünk kell magunkban, ez a siker egyik kulcsa.”

Depay a BL jelenlegi kiírásában nem szerzett gólt, legutóbb tavaly volt eredményes, még a Lyon színeiben, a Juventus ellen idegenben 2–1-re elveszített találkozón.

37. perc Müller lő a kapushoz jobbal a 16-os elől, majd Dembélé rezgeti meg balról az oldalhálót, de les.


Lewa nagyon megforgatta a beadás előtt Piquét...

34. PERC VEZET A BAYERN MÜNCHEN! Leandowski balról középre emel, THOMAS MÜLLER Mingueza mellől a jobb sarokba fejel. Három méterről, kissé jobbról. A vetődő Araújo kirúgta ugyan a labdát, de már csak a gólvonal mögül: 1–0!

A müncheniek a másik két BL-csapatot öt-öt góllal tömték ki, és a hétvégén rangadót nyertek Dortmundban, míg a spanyolok otthon kaptak ki a Betistől...

33. perc
Coman jobb oldali beadását Musiala hétről a kapus ölébe fejeli, beleért fejjel Piqué is még előtte.

31. perc Óscar Mingueza váltja.

30. perc Alba lesérült, a bal combja fáj. Csere lesz!

29. perc Süle hatalmas, tértölelő passzával kapura tör Müller, az ötös bal sarka elől ballal középre ad, Ter Stegen nem éri el, Lewandowski meg a labda mellé rúg az üres kapuval szemben!

26. perc Davies balról ballal szintén a lengyelt keresi középen a passzal, most Busquets vetődik be az ötösön. Jó az öreg...

24. perc Upamecano odalép Depaynak, ápolás.


23. perc Coman jobb oldali beadását elkapja Lewa elől Ter Stegen.


Aki a portugálok légiósa... és már kettő nullára vezet a Benfica!

Az ukrán szélső, Roman Jaremcsuk betalál a Benfica–Kijev meccsen!

21. perc
Dembélé passzolgat Depayjal, majd jobbal az égbe lő középről, 16-ról.

19. perc A másik ötösön Dest lapos keresztpassza után Pavard legalább ilyen nagyot ment becsúszva Dembélé elől!

A Barcelona az eddigi öt tétmérkőzésén egyszer sem nyert Münchenben (három vereség, két döntetlen), pedig volt már a jelenleginél jóval erősebb kerete is.

18. perc Ó, Müller... remek passzt kap az ötösről, Musialától, de elszórakozza, Busquets meg becsúszva ment előle. Lest fújnak, de azt nem mondjuk, hogy les is volt!

17. perc Hosszas huzavona, Sané ad be balról ballal... figura lesz... amely a jelek szerint Busquetsre jön ki.

15. perc Alba beadása után az ötös jobb sarka elől Araújo Sülébe lő, de les. Ronald Araújo kap sárga lapot, felrúgta a balon elszelelő Daviest.

Már az beszédes, hogy a bajorok nyolc éve nem kaptak ki hazai pályán a csoportkörben. Legutóbb 2013 decemberében a Manchester Citytől szenvedtek vereséget otthon (2–3), azóta 22 győzelem mellett egy döntetlen (az Ajax ellen), és 74–9-es gólkülönbség a mérlegük. A legutóbbi tíz kiírásban egyébként ötször fordult elő, hogy a Bayern számára már nem volt tétje az utolsó mérkőzésnek, s négy alkalommal így is győzött.

A Barcelona tétmeccsen sohasem nyert a Bayern München otthonában, szerda este viszont alighanem győznie kell a továbbjutásért. A KLUBOT SÚJTÓ GONDOK ELLENÉRE kevesen gondolták volna az idény elején, hogy a Barcelona a túlélésért játszik a csoportkör záró fordulójában. Márpedig ez a helyzet, miközben a katalánok nincsenek könnyű helyzetben, mivel nem érhetnek el rosszabb eredményt, mint a Dinamo Kijevet hazai pályán fogadó Benfica. Azaz szinte biztos, hogy a Barcelonának győznie kell a Bayern München otthonában a 16 közé jutásért, ami a jelenlegi erőviszonyokat, valamint a közelmúlt eseményeit tekintve kisebb csoda lenne.

10. perc Tolisso emel balról a vendégkapu elé, Alba fejjel ment Coman elől.

9. perc Dembélé elfut a balon, a beadása hosszú picit az ötös jobb sarka elé érkező jobbszélsőnek, Destnek.

A 650. barcás meccsén!


6. perc Folytatja.

4. perc Sané lő kapura jobbal, Busquets fejjel ment. Bátor... ápolás.

3. perc Ter Stegen passza rossz Sané mellett, Lewandowskit fellöki a 16-os előtt Sergio Busquets. Sárga lap és szabadrúgás 19 méterről, picit jobbról.

Szállíngózik a hó. Moszkvában sztálingózik a hó – írta be magát a magyar irodalomba Boncz Géza.

1. PERC ELKEZDŐDÖTT A MÉRKŐZÉS!

A hazaiak tiszta pirosban, a vendégek tiszta sárgában.


Egy kis örökmérleg: 12 mérkőzés, 8 német és 2 spanyol sikerrel, 29, ill. 16 rúgott góllal.

JÖTTEK-MENTEK!
A Barcelonától a Bayernhez:

2019, Philippe Coutinho, kölcsönbe, 8 500 000 euró
2006, Mark van Bommel, 6 000 000
1987, Mark Hughes, k.
A Bayerntől a Barcelonához:
2018, Arturo Vidal, 18 000 000 euró
2013, Thiago Alcántara, 25 000 000
2001, Patrik Andersson, 8 000 000

Eltiltott nincs.

A hazaiaktól Eric Maxim Choupo-Moting, Serge Gnabry, Leon Goretzka, Marcel Sabitzer, Bouna Sarr és Josip Stanisic beteg vagy sérült, a vendégektől Moussa Wagué, Ansu Fati, Martin Braithwaite, Pedri, Sergio Agüero és Sergi Roberto maródi.

BL: így állnak a szerdai játéknap meccsei – élő eredménykövető!

Döntetlen esetén 8 pontjuk lenne Xaviékak, és ha a Benfica is ennyinél tart majd egy esetleges győzelemmel, akkor az egymás elleni összevetés dönt, az pedig a portugáloknak kedvez. Amennyiben a Benfica nem tud nyerni a kijeviek ellen, akkor a gránátvörös-kékek egy vereséggel is ott lesznek a nyolcaddöntőben.

„A kezünkben a sorsunk, ami egy kiváltság. A futball mindig új lehetőségeket kínál. Mindent kiadtatok magatokból, és akik kilátogattak a mérkőzésre, büszkék rátok, amiért ilyen intenzitással játszottatok. Bárki ellen van esélyünk.”

„Van itt bárki, aki úgy gondolja, hogy nem tudjuk legyőzni Németországban a Bayernt?” – tette fel a kérdést az FC Barcelona vezetőedzője a játékosainak.


„Úgy megyünk oda, hogy tovább akarunk jutni. Mi vagyunk a Barcelona. Tisztában kell lennünk azzal, hogy kik vagyunk és mit képviselünk. Még mindig a kezünkben van a sorsunk. Javulnunk kell,és bíznunk a sikerben. Nehéz helyzetben vagyunk, de csak azok nyerhetnek, akik nem félnek a kihívásoktól” – fogalmazott Dani Alves.

„Ez a klub már sok nagy csatán és nagy döntőn van túl. A csapat most átalakuláson megy át, de a játékosok kezdenek formába lendülni. Tudják, mit vár el tőlük a stáb, s a komoly kihívás ellenére ez nagyon jó lehetőség lesz nekik arra, hogy megmutassák magukat, és világgá kürtöljék, hogy a Barcelonával számolni kell.”

A sordöntő összecsapással kapcsolatban a Barca régi-új szerzeménye, Dani Alves fejtette ki a véleményét.

A müncheni találkozóra a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos intézkedések miatt zárt kapuk mögött kerül sor. A mérkőzést a román Ovidiu Hategan vezeti.

A Bayern München csoportelsőként már biztossá tette továbbjutását a legjobb 16 közé a Bajnokok Ligájában, a második helyért folyó csata azonban még nyílt az E jelű kvartettben; ha a jelenleg harmadik Benfica legyőzi otthon a Dinamo Kijevet, akkor a katalánoknak is nyerniük kell Németországban ahhoz, hogy megőrizzék a második pozíciójukat. Ha a portugál csapat nem nyer, akkor a Barca vereséggel is továbbjut.

„Goretzka nem tudta végigdolgozni az edzést, nem játszhat holnap, ahogy Gnabry sem, akinek a combjával adódtak gondjai a Dortmund ellen. Kimmich esetében nincs értelme kockázatot vállalni, négy hetet kihagyott, Sabitzer pedig továbbra is egyéni edzéseket végez. Choupo-Moting bevetésével a koronavírus-fertőzés utóhatásai miatt kivárunk, ő a jövő hét előtt akkor sem tér vissza, ha negatív mintát ad” – idézi Nagelsmannt a Marca.

„Üdvözletemet küldöm Lisszabonba, ne aggódjanak!” – üzente Nagelsmann a továbbjutásban bízó Benfica-szurkolóknak a keddi sajtótájékoztatóján. A Bayern München vezetőedzője elmondta, a lehetőségekhez képest a legerősebb összetételű együttest tervezi szerepeltetni a katalánok ellen, hozzátette ugyanakkor, hogy Leon Goretzka, Joshua Kimmich, Serge Gnabry, Marcel Sabitzer és Eric Maxim Choupo-Moting biztosan nem lép pályára a szerdai találkozón.

Julian Nagelsmann, a Bayern München labdarúgócsapatának vezetőedzője kedden elmondta, a lehető legerősebb összetételű együttest tervezi pályára küldeni az FC Barcelona elleni, a bajorok számára különösebb téttel már nem bíró Bajnokok Ligája-csoportmérkőzésen.

Xavi azt is elmondta, hogy a gránátvörös-kékek szupertehetségét, a 17 éves Gavit – akit az első félidőben csúnyán fejen talált a labda – kórházba kellett szállítani. De mára felépült.

Minden sorozatot figyelembe véve a Betis elleni fiaskó volt a Barca hatodik veresége – és a harmadik a Camp Nouban – a jelenlegi kiírásban azonban a négy meccse irányító Xavival az első. A trénert a legjobban a kapott gól idegesítette, szerinte nem érdemeltek vereséget.

„A mostani vereség ellenére a csapat képes lesz nyerni Münchenben – idézte Xavit az ESPN.Ez a feladatunk, rajtunk áll minden. A világ egyik legnehezebb ellenfeléhez látogatunk, de mindent beleadunk a siker eléréséért.”

Mint ismert, a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban a Real Betis 1–0-ra legyőzte idegenben az FC Barcelonát, amely így elszenvedte első vereségét a novemberben kinevezett Xavival. A találkozót követő sajtótájékoztatón a katalánok vezetőedzője részben már a Bayern München elleni – a továbbjutás szempontjából sorsdöntő – BL-meccsre koncentrált.

ÜDVÖZÖLJÜK KEDVES OLVASÓINKAT A BAYERN–BARCELONA LABDARÚGÓ-MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉBEN!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik