Portugália: a Benfica drukkerei „útnak indították” Jesust a Flamengóhoz

Vágólapra másolva!
2021.12.07. 15:50
null
Jesus a semmi közepén (Fotó: devolverjesus.com) – <a href="https://www.nemzetisport.hu/data/cikk/2/86/46/31/cikk_2864631/jesus1200.png" target="_blank">NAGYOBB MÉRETÉRT KATTINTSON A KÉPRE</a><br />
Az elmúlt hétvégén a Sporting CP 3–1-re győzött a városi rivális Benfica otthonában, márpedig ez a legritkább esetben fogadható csak el a „sasok” háza táján, így nem meglepő, hogy máris kikezdték a tavaly augusztusban a csapathoz érkező vezetőedzőt, Jorge Jesust. Olyannyira, hogy egyenesen visszaküldenék előző állomáshelyére, a brazil Flamengóhoz, s egy ötletes honlap segítségével a tréner már túl is van félúton.

Tavaly augusztusban – 2015-ös távozása után – került vissza a Benfica kispadjára a most 67 éves portugál szakember, Jorge Jesus, aki a „sasoknál” töltött első időszakában három bajnoki arany és egy Portugál Kupa-siker mellett öt Ligakupa-elsőséget zsebelt be a csapattal – s kétszer is az Európa-liga döntőjébe vezette a gárdát.

Így tehát érthetően bizakodva fogadták a Benfica szurkolói Jesust bő egy évvel ezelőtt, ám visszatérése óta hiába fektettek a csapatba 105 millió eurót a tulajdonosok, az eredmények nem jöttek: tavaly kiesés a BL 3. selejtezőkörében, ráadásul elbukták a portugál szuperkupáért vívott mérkőzést, a Ligakupában a negyedik körben estek ki és a Portugál Kupa fináléjában is alulmaradtak. A bajnoki 3. helynek köszönhetően legalább a BL-selejtező összejött, s a gárda be is jutott a csoportkörbe.

A portugál Record értesülései szerint viszont ha az utolsó csoportmeccsen a biztosan legalább harmadik helyen záró együttes nem nyer a már fix negyedik Dinamo Kijev ellen, úgy könnyen lehet, hogy Jesusnak megköszönik a munkát. Ennek bizony a gyengébb bajnoki szereplés és a rivális Sportingtól hazai pályán elszenvedett 3–1-es vereség mellett az is állhat a hátterében, hogy Jesust szívesen látnák előző állomáshelyén, a brazil Flamengónál, amelynél az ott töltött bő egy éve alatt öt trófeát is elhódított, s bevezette a csapatot a klub-vb döntőjébe is.

A szurkolók viszont úgy döntöttek, hogy nem várnak a Dinamo Kijev elleni szerdai ütközetig, s meglepően ötletes módját választották elégedetlenségük kifejezésének: összeütötték a www.devolverjesus.com címen elérhető honlapot – magyarul: adjuk vissza Jesust –, melyen a drukkerek egy kattintással száz méterrel járulhatnak hozzá a Lisszabonból Rio de Janeiro felé virtuálisan elindított szakember útjához.

Hogy mennyire hatásosan zárul az akció, azt persze nem tudni, az azonban biztos, hogy cikkünk írásának pillanatában – kedden kora délután – Jesus 4091 kilométert „tett már meg”, vagyis jelenleg Szenegál partjaitól nagyjából 1000 kilométerre nyugatra, a Zöld-foki Köztársaságtól délre úgy 500 kilométerre az Atlanti-óceán kellős közepén jár.

Hogy aztán innen valóban a Flamengóhoz, Rióba vezet-e az útja, vagy még visszatérhet Lisszabonba, azt végképp nem tudjuk megmondani...

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik