BL: Flick szerint a világ legjobb kapusa, Neuer tartotta a lelket bennük

BACSKAI JÁNOSBACSKAI JÁNOS
Vágólapra másolva!
2020.08.23. 23:20
null
Örülni csak a győztesnek... (Fotó: AFP)
A Bayern München nyerte a labdarúgó Bajnokok Ligája 2019–2020-as kiírását, mivel a lisszaboni döntőben 1–0-ra legyőzte a Paris Saint-Germaint. A mindent eldöntő gólt Kingsley Coman szerezte. Nézzük, hogyan látták a mérkőzést a főszereplők!


„Rendkívül boldog vagyok, ám egy kicsit szomorú is a PSG miatt. De már száz százalékig bayernes vagyok. Rendkívüli utat jártunk be, de tisztelet illeti a párizsiakat is, hogy eljutottak idáig. Megpróbáltunk nagy nyomást gyakorolni rájuk, azonban voltak helyzeteik. Mi viszont gólt is szereztünk, ez a legfontosabb. A PSG nagyszerűen futballozott, csakúgy, mint mi. Nagyszerű döntő volt” – értékelt a finálé hőse, a találkozó egyetlen gólját szerző volt PSG-s,Kingsley Coman.

„Ez karrierem legszebb napja, amikor elnyersz egy ilyen nagy trófeát, a pályán a testvéreiddel együtt, akkor rájössz: ez a maximum, amit kívánhatsz” – nyilatkozta a Bayern védője, Joshua Kimmich, Alphonso Davies pedig így fogalmazott: „Ki gondolta volna valaha is, hogy egy srác Kanadából megnyeri a BL-t? Két évvel ezelőtt, ha valaki ezt mondja nekem... Soha nem hittem volna, hogy összejön. Gyerekként arról álmodoztam, hogy Európában futballozok majd, és BL-t nyerek egy ilyen nagy klubbal, mint a Bayern. A történetemmel inspirálni szeretném az embereket: bármit megtehetsz, a dolgok fejben dőlnek el.”

„Ennél jobb dolog nem is történhetett volna velünk, mint megnyerni a BL-t, hihetetlenül keményen dolgoztunk ezért, és végül mégiscsak mi lettünk a legjobb csapat Európában. A Párizs is nyerni akart, itt senki sem adja olcsón a bőrét, de végül is győztünk” – mosolygott a kamerákba Serge Gnabry.

„Mindannyian tudtuk, mi lesz a szezonunk vége, nincsenek titkok, csak folyamatosan fejlődni kell. Nyilvánvaló, hogy remek játékosok alkotják a Bayernt, megvan bennünk a megfelelő szellemiség, felkészültek a srácok arra, hogy szenvedniük kell a sikerért” – árulta el Thomas Müller.

„Nagyon sok embernek köszönetet kell mondanunk ezért a sikerért – kezdte Hansi Flick, a Bayern mestere. – Láthatta mindenki már a télen is, mennyire elszánt a csapatom, egy edző mindig erre vágyik. Hatalmas tempójú futballt hozott a döntő, mindent beleadtak a játékosok, és akadtak helyzetek mindkét oldalon. A mienk a világ legjobb kapusa, Manuel Neuer, ő tartotta bennünk a lelket, többször is ő mentett meg bennünket. Igazán megkeserítettük az ellenfelünk életét.”

Az idény közben kinevezett tréner kiemelte Robert Lewandowski védőmunkáját és játékosai csapatként nyújtott teljesítményét is.

„Talán végleg kiléptünk ebben az idényben Franck Ribéry és Arjen Robben árnyékából. Kingsley (Coman) hihetetlenül tehetséges, és ma megmutatta, hogy képes gólt is szerezni. A játékosaim addig buliznak a döntő után, ameddig akarnak, akkor van joguk csak örülni, amikor nyernek valamit. Hogy mikor ér véget a buli? Fogalmam sincs...”

„Nagyszerűen játszott a csapatom, sokan el sem tudták képzelni, hogyan védekezünk majd egy ilyen remek csatársor ellen. Jó munkát végeztünk ebből a szempontból is, a megfelelő hozzáállással futballoztunk, olyan együttessé váltunk, amelynek jó nézni a mérkőzéseit.”

Flick megengedett magának egy tréfát is: bejelentette, hogy Thiago Alcántarának nem ez volt az utolsó meccse a Bayern Münchenben, mert mégiscsak marad – majd elnevette magát.

„Nem egyszerű szavakba önteni azt az örömöt, amelyet a lefújást követően éreztünk. Erről álmodtunk mindannyian. Nem voltunk elég higgadtak, a támadójátékunk ezért nem volt az igazi, talán hiányzott az önbizalom is. Mindenki hozzátette a magáét a csapat teljesítményéhez, egyetlen másik csapatban sem élveztem ennyire a játékot, mint ebben” – nyilatkozta a remekül védő Manuel Neuer.

„A vezetőedző hozza a döntéseket, ő a felelős mindenért. Amikor jól dönt, ő a legjobb, amikor nem így történik, akkor a leggyengébb láncszem” – ragadta meg az edzőség lényegét Thomas Müller.

„Mindent beleadtunk – nyilatkozta a PSG német mestere, Thomas Tuchel. – Kitettük szívünket-lelkünket a pályán, mindent megtettünk a győzelemért. Egy döntőben csak ez számít, semmi más, de az eredmény nem csak tőlünk függ. Azt korábban is tudtam, hogy az első gól eldöntheti a mérkőzést. Ennyi döntött két szupererős gárda között, büszke vagyok a mentalitásunkra, arra, ahogyan az utolsó pár meccsünkön szerepeltünk. Ez minden, amit elvárhatsz egy edzőtől... Természetesen most csalódott vagyok, de nem nagyon. Rettenően megzavart bennünket a kapott gól, sok helyzetünk volt előtte, ha csak egyet is belövünk ezekből, akkor mi nyerjük a döntőt, ebben biztos vagyok, mégpedig egy nullára győzünk! Nagyon nehéz perceket élünk most át, meg kell szenvednünk ezt a vereséget. Nem futballoztunk eléggé pontosan, azt szeretnénk mindannyian, hogy Kylian (Mbappé) és Ney(mar) mindig betaláljon, de nem várhatjuk el ezt tőlük.”

„Büszke vagyok Neymarra, mert egy újabb mérkőzésen mutatta meg hihetetlen képességeit és elszántságát. Módfelett nehéz volt a dolga Kikinek (Mbappének) is, mert komoly sérülésből tért vissza, és sok edzést hagyott ki. Az is kész csoda, hogy itt lehetett ma velünk. Az utóbbi pár hétben megmutattuk, hogy minden megvan bennünk, ami egy nagy cím elnyeréséhez kell. El kell fogadni, hogy a futballban nagy szerepe van a szerencsének. Voltak helyzeteink, nem értékesítettük ezeket, de nem mondhatjuk senkinek sem, hogy az ő hibájából kaptunk ki” – tette hozzá később.

„Most igazán pocsékul érezzük magunkat, el kell gondolkodnunk a történteken. Nagyon fontos dolgot tettünk, fontosat építettünk a klub történelme és a drukkereink számára. Holnap majd elgondolkodunk azon, mit tehettünk volna másként. Nehéz lesz ezek után elaludni, nehéz most megszólalni is. Megpróbálunk jövőre visszatérni a döntőbe, nem fogjuk a kukába dobni azt, amit elértünk. Sok helyzetünk volt, több is, mint azt korábban reméltük. De ez egy döntő, és aki itt nem szerez gólt... Öt vagy hat gólhelyzetünk volt. Együtt kell maradnia a csapatnak, a jövő szombattól újra harcolunk a következő álmunk megvalósításáért” – így a roppant módon csalódott Ander Herrera, aki kiválóan futballozott a mérkőzésen, és az interjú során egy-két csúnya szó is elhagyta a száját.

„Egy döntőt megnyerni kell, nem részt venni rajta, és mi nem tudtunk győzni. Egyrészt büszkék lehetünk magunkra, senki sem hitte volna, hogy eljutunk idáig, csak mi bíztunk magunkban. De azért csalódottak is vagyunk, mert az ember mindig többre vágyik” – mondta Marquinhos.

„Ez volt az utolsó mérkőzésem a csapatban. Nagyon szomorú vagyok, elnézést kell kérnem a szurkolóktól, egyben köszönöm nekik a szeretetüket. Vissza fogok még térni egy másik szerepkörben, szeretem ezt a klubot, ám három vagy négy évet még szeretnék futballozni, és játszani a katari világbajnokságon” – szomorkodott Thiago Silva.

Emmanuel Macron, a Francia Köztársaság elnöke is megszólalt: „Gratulálok a Bayernnek a hatodik BL-győzelméhez, és a Párizsnak a kivételes menetelésért. Eljön még a francia futball számára a győzelem órája.”

BAJNOKOK LIGÁJA, 2019–2020
DÖNTŐ

Paris Saint-Germain–Bayern München 0–1 (Coman 59.)
Lisszabon,
Estádio da Luz. V: Orsato (olasz)

A MÉRKŐZÉSRŐL BŐVEBBEN ITT OLVASHAT!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik