Bayern: csak rangot adott az Atlético elleni győzelem

Vágólapra másolva!
2016.12.06. 20:35
null
Lewandowski gólja győzelmet ért a Bayernnek (Fotó: AFP)
A labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének utolsó fordulójában a játéknap rangadóján a Bayern München Robert Lewandowski szabadrúgásból szerzett találatával legyőzte az előző kiírásban BL-döntős, a csoportot így is hárompontos előnnyel megnyerő Atlético Madridot. A harmadik helyen a Rosztov végzett – és így tavasszal az Európa-ligában folytathatja –, miután nem kapott ki a PSV otthonában.

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Emlékeznek még az egyik fő gonosz futballistára a Terence Hill-féle, 1983-as Don Camillóból? Nos, nem más volt a komor arccal felsülő acélkemény játékos, mint Carlo Ancelotti, aki nagyjából olyan tekintettel nézte csapata újabb Atlético Madrid elleni mérkőzését, mint anno nyugtázta az Angyalok végső győzelmét.

A hangulat Münchenben nemcsak a mínuszok, no és a korábbi gyengébb eredmények miatt volt fagyos a rangadó elején, hanem azért is, mert az első mérkőzést eldöntő Yannick Carrasco kétszer is mattolhatta volna a Bayernt – majd ahogyan az lenni szokott, jött a büntetés, ezúttal egy bődületesen jól eltalált Robert Lewandowski-szabadrúgás képében. 1–0!

Olvadt picit a fagy Ancelotti arcán is, ellenben Diego Simeone egyre idegesebben nézte, hogy legénységének esélye sincs a szépítésre. Egyórányi játék után kettőt is cserélt, behozva a Kévin Gameiro, Ángel Correa csatárkettőst Carrasco és a szintén gyenge formát mutató Nicolás Gaitán helyett – az addig labdába is ritkán érő Antoine Griezmann mellé.

Nem ment így sem az Atléticónak, a hazaiaknak az is belefért, hogy Thiago Alcántara kihagyja a kihagyhatatlant – nem nyerte meg összes csoportmérkőzését, de így is az első helyen zárt az Atlético Madrid, szépségtapaszként győzelemmel búcsúzott a BL-ősztől a Bayern München.

Mindkét csapat nagy örömére egy ideig már csak a hazai pontvadászatra kell koncentrálniuk.

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

BAJNOKOK LIGÁJA
6. FORDULÓ, D-CSOPORT
BAYERN MÜNCHEN–ATLÉTICO MADRID 1–0 (0–0)
München
, Allianz Aréna, 70 000 néző. V: Turpin (francia)
BAYERN MÜNCHEN: Neuer – Rafinha, Hummels, Alaba, Bernat – Arturo Vidal, R. Sanches, Thiago Alcántara – Robben (Kimmich, 83.), Lewandowski (Th. Müller, 80.), Douglas Costa (J. Martínez, 87.). Vezetőedző: Carlo Ancelotti
ATLÉTICO MADRID: Oblak – Vrsaljko, Szavics, Godín, Lucas Hernández – Gabi, Koke (Partey, 68.) – Saúl, N. Gaitán (Á. Correa, 60.), Carrasco (Gameiro, 60.) – Griezmann. Vezetőedző: Diego Simeone
Gólszerző: Lewandowski (28.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

PSV–ROSZTOV

Gyenge, BL-csoportkörhöz méltatlan színvonalú játékot hozott az első félidő, amelyben lassú volt az iram, kevés a helyzet, gólveszély pedig semmi. De ezt legalább mindkét fél stabilan hozta. A csapatok motivációján erősen érződött a hárompontos különbség: a PSV akart ugyan, de kevés volt a lendülete és a kreativitása ahhoz, hogy különösebb zavart okozzon az orosz együttes védelmének. A Rosztov cseppet sem bánta, hogy eseménytelenül peregnek a percek, nem erőltette meg magát. A 0–0 a vendégeknek kedvez, ők folytathatják az El-ben a tavasszal.

A CSOPORT MÁSIK MÉRKŐZÉSÉN
PSV–Rosztov 0–0

A D-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Atlético Madrid 6 5 0 1 7–2 5 15
2. Bayern München 6 4 0 2 14–6 8 12
3. Rosztov 6 1 2 3 6–12 –6 5
4. PSV Eindhoven 6 0 2 4 4–11 –7 2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik