BL: A Manchester United csak a kontrákra várt - Robben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.04.01. 23:22
null
Robben a jövő hétre a munka befejezését ígéri (Fotó: Reuters)
A Bayern Münchent erősítő Arjen Robben szerint a Manchester United rendkívül defenzív taktikával játszott ellenük a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első, angliai mérkőzésén (1–1).

„Jó meccs volt – kezdte a találkozó utáni értékelést Robben. – A United rendkívül defenzív felfogásban játszott, csak arra várt, mikor tud ellentámadást indítani, mint a kézilabdában. Nem könnyű, ha az ellenfél ennyire visszahúzódik és lezárja a területet. Azok után, hogy megszerezték a vezetést, elégedettek lehetünk az egy-eggyel. Jövő héten befejezzük a munkát.”

SZAVAZÁS

Melyik csapat jut tovább a BL elődöntőjébe?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A manchesteriek gólját szerző Nemanja Vidics szintén elégedett az eredménnyel.

„Nehéz mérkőzés volt, jó eredménnyel. Úgy éreztük, szilárdak vagyunk, de egy hibánkat megbüntették. Megmutatták, milyen jó csapatuk van. Ők birtokolták többet a labdát, mi a kontratámadásokban bíztunk, és ez ma működött.”

Pep Guardiola a szokásos óvatosságával nyilatkozott a lefújás után.

„Mindig veszélyes, ha egy-egyes döntetlennel kezded a visszavágót, de még a kettő-egyes győzelem sem teljesen megnyugtató – mondta a Bayern edzője. – Elégedett vagyok. A United a világ egyik legjobb csapata. Szereztünk egy idegenbeli gólt, ami fontos, Welbeck és Rooney kihagyott helyzeténél pedig szerencsénk volt. A kapott gólunk nehezen magyarázható. A visszavágón megpróbálunk nyerni, és biztos vagyok benne, hogy sikerrel járunk. Maximálisan bízom a játékosaimban, és remélem, hogy a szurkolóink úgy segítenek minket, ahogy a United hívei tették a csapatukkal.”

A Manchester United menedzsere, David Moyes is megdicsérte a közönségüket.

„Remekül futballoztak a játékosaim. A mutatott teljesítményünknek nagyon örülök, a kapott gólt viszont sajnálom. Bátran játszottunk, a közönség szintén nagyszerű volt, csodás hangulatot varázsolt.”

„Welbeck zicceréről csak annyit tudok mondani, hogy ezen a szinten pontosabban kell befejezni. Ha ekkora helyzet adódik, azt be kell lőni. Tudjuk, hogy gólt kell szereznünk a visszavágón, de azt is, hogy megadtuk magunkat az esélyt a továbbjutásra. Az volt a cél, hogy reális esélyünk legyen a második mérkőzésre. Ez megvan, most nyernünk kell Münchenben. A Bajnokok Ligájában futballozunk a legjobban ebben a szezonban, és erre szükségünk is lesz.”

BAJNOKOK LIGÁJA, NEGYEDDÖNTŐ
ELSŐ MÉRKŐZÉS
MANCHESTER UNITED (angol)–BAYERN MÜNCHEN (német) 1–1 (0–0)
Manchester, Old Trafford, 75 199 néző. Vezette: Velasco Carballo (spanyol)
MANCHESTER UNITED:
De Gea – Jones, R. Ferdinand, Vidics, Büttner (Young, 74.) – Valencia, Fellaini, Carrick, Giggs (Kagava, a szünetben) – Welbeck (Hernández, 85.), Rooney. Menedzser: David Moyes
BAYERN MÜNCHEN: Neuer – Rafinha, J. Boateng, Martínez, Alaba – Lahm, Kroos (Götze, 74.), Schweinsteiger – Robben, Th. Müller (Mandzukic, 63.), Ribéry. Edző: Josep Guardiola
Gólszerző: Vidics (58.), ill. Schweinsteiger (67.)
Kiállítva: Schweinsteiger (90.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik