BL: 90 perc és két döntő – melyik Man. City-játékos nevéhez fűződik a bravúr?

Vágólapra másolva!
2021.05.05. 12:16
null
A Manchester City először döntős a Bajnokok Ligájában (Fotó: AFP)
Elsőként a Manchester City jutott be a labdarúgó Bajnokok Ligája 2020–2021-es kiírásának isztambuli fináléjába, mivel a 2–1-es idegenbeli siker után 2–0-ra hazai pályán is legyőzte a tavalyi döntős Paris Saint-Germaint. Lássunk néhány statisztikai érdekességet a párharc keddi visszavágója után!

 

• Sadio Mané után Rijad Mahrez a második labdarúgó, aki angol klub játékosaként BL-elődöntős párharc mindkét mérkőzésén betalált. A Liverpool szenegáli támadójának ugyanez a Roma elleni párbajban sikerült 2018-ban.

• Mahrez második gólját Phil Foden készítette elő, ezzel a 20 éves angol futballista az első Manchester City-játékos a mostani idényben minden sorozatot figyelembe véve, aki eljutott már kétszámjegyű gólig (14) és gólpasszig (10).

• A Manchester United, a Leeds United, a Liverpool, a Nottingham Forest, az Aston Villa, az Arsenal, a Chelsea és a Tottenham után kilencedik angol csapatként a Manchester City is bejutott az első számú európai kupasorozat (BEK/BL) fináléjába. Nincs még egy ország, amely hatnál több döntőssel büszkélkedhetne.

• Ottmar Hitzfeld, Louis van Gaal, José Mourinho, Jupp Heynckes, Carlo Ancelotti és Jürgen Klopp után Pep Guardiola a hetedik vezetőedző, aki két csapattal is bejutott a Bajnokok Ligája döntőjébe. A spanyol szakember tíz év után vívhat ismét BL-finálét, az első kettőt (2009, 2011) az FC Barcelona trénereként megnyerte a Manchester United ellen.

• A Paris Saint-Germain játékosai négy piros lapot kaptak a BL mostani idényében (Idrissa Gueye-t kétszer, Presnel Kimpembét és Ángel Di Maríát egyszer állították ki), ezzel e tekintetben ranglistaelsők. Továbbá a PSG a harmadik együttes, amely BL-elődöntős párharcban mindkét meccsét létszámhiányosan fejezte be – az első a 2003–2004-es kiírásban a Deportivo La Coruna (az FC Porto ellen), a második a 2009–2010-es évadban a Lyon volt (a Bayern München ellen).

• A Manchester City az első angol együttes, amely egy idényen belül 11 meccset nyert meg a legrangosabb európai kupasorozatban, és ugyancsak az első, amely egymás után hét győzelmet könyvelt el. Mahrezék az egyenes kieséses szakaszban az összes eddigi meccsüket megnyerték a BL mostani kiírásában, hiszen a PSG előtt a Mönchengladbachot és a Dortmundot is a párharc mind a két mérkőzésén legyőzték.

• Mauricio Pochettino edzőként a 12. vereségét szenvedte el Guardiolával szemben, aki csak Manuel Pellegrini és Sean Dyche ellenében jegyez ilyen sok győzelmet.

És a végére a talán legérdekesebb sztori… Scott Carson, a Manchester City harmadik számú kapusa úgy készülhet a második BL-döntőjére, hogy eddig összesen 90 percet játszott az elitsorozatban főtáblás mérkőzésen. A 35 éves, négyszeres angol válogatott kapus a Liverpool 2005-ös sikere során csak a Juventus elleni negyeddöntő első felvonásán védett – igaz, akkor győztes csapat tagja volt (2–1) –, míg ebben az idényben nemhogy a BL-ben, de semelyik másik sorozatban sem lépett még pályára a Cityben. Ahogy az előzőben sem. Egyébként Carson a másodosztályú Derby County tulajdonában áll, a manchesteri klubnál 2019 óta csak kölcsönben szerepel.

Scott Carson 2019 augusztusában szerződött a Manchester Cityhez, de egy tétmeccsen sem védett még (Fotó: AFP)
Scott Carson 2019 augusztusában szerződött a Manchester Cityhez, de egy tétmeccsen sem védett még (Fotó: AFP)

BAJNOKOK LIGÁJA
ELŐDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
MANCHESTER CITY (angol)–PARIS SAINT-GERMAIN (francia) 2–0 (1–0)
Manchester,
Etihad Stadion, zárt kapuk mögött. Vezette: Kuipers (holland)
MAN. CITY: Ederson – Walker, Stones, Rúben Dias, Zincsenko – Bernardo Silva (Sterling, 82.), Fernandinho, Gündogan – Mahrez, De Bruyne (Gabriel Jesus, 82.), Foden (Agüero, 85.). Menedzser: Pep Guardiola
PSG: K. Navas – Florenzi (Dagba, 75.), Marquinhos, Kimpembe, Abdou Diallo (Bakker, 83.) – A. Herrera (Draxler, 62.), Paredes (Danilo Pereira, 75.) – Di María, Verratti, Neymar – Icardi (M. Kean, 62.). Vezetőedző: Mauricio Pochettino
Gólszerző: Mahrez (11., 63.)
Kiállítva: Di María (69.)

Továbbjutott: a Manchester City, két győzelemmel, 4–1-es összesítéssel.


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik