Bajnokok Ligája: egy napra érkezhetnek Portóba az angol szurkolók

2021.05.14. 12:16
null
Ezen a pályán küzd meg egymással a Man. City és a Chelsea a BL-trófeáért (Fotó: Getty Images)
Szigorú járványügyi szabályok várják azokat a Chelsea- és Manchester City-szurkolókat, akik elutaznak a labdarúgó Bajnokok Ligája portói döntőjére.

 

A portugál kormány pénteken közölte, hogy a két tábor hívei legfeljebb 24 órát tartózkodhatnak az országban, s ezalatt is buborékban kell élniük, csak chartergépeken érkezhetnek és távozhatnak, belépéskor koronavírusteszten kell átesniük.

„Két szurkolói zónát alakítunk ki, ahonnan a stadionhoz szállítjuk a rajongókat, az Estadio do Dragaótól pedig egyenesen a repülőtérre mennek” – sorolta Mariana Vieira da Silva, az elnökségi ügyek minisztere.

Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) csütörtökön döntött úgy, hogy Isztambul helyett Portóban kerül sor a BL fináléjára május 29-én. A találkozóra mindkét angol klub hat-hat ezer jegyet kap.

A mérkőzésnek eredetileg az isztambuli Atatürk Stadion adott volna otthont, ám a múlt héten a brit kormány szigorított a koronavírus-járvány miatti karanténszabályokon, melyek szerint a magas kockázatú, úgynevezett vörös listán szereplő országokba – így Törökországba – csak „nyomós indokkal” megengedett az utazás, és aki visszatér egy ilyen területről, annak tíz napot szállodai karanténban kell töltenie a saját költségén.

Az UEFA a hét elején tárgyalásokat folytatott a brit kormánnyal és szövetséggel, hogy a londoni Wembleyben kerüljön sor a mérkőzésre, de a megbeszélések nem vezettek eredményre, mert a szövetség nem tudta elérni, hogy a mérkőzésre utazó újságírók és más vendégek mentesüljenek a helyi karanténkövetelmények alól.

Portugália azért lehet rendező, mert egyike annak a 12 országnak, ahonnan Nagy-Britanniába visszatérve nem kell karanténba vonulni.

(MTI)

 


 

 

 

 

 

Legfrissebb hírek

Amikor Puskás Arsenal-mezben lőtt óriási gólt Gordon Banksnek – videó

Bajnokok Ligája
9 órája

Vitézy Dávid: A valaha volt legnagyobb terhelés vár a budapesti reptérre a BL-döntő hétvégéjén

Bajnokok Ligája
16 órája

„Aznap este tényleg Budapestre fog figyelni a világ” – Szöllősi György a budapesti BL-döntőről

Bajnokok Ligája
2026.05.16. 17:20

Hangolódj a BL-döntőre most szombaton: BL-döntő jegy, BL-trófea, rekordkísérlet és több száz nyeremény vár az Erzsébet téren!

Bajnokok Ligája
2026.05.14. 12:57

Német játékvezetője lesz a budapesti Bajnokok Ligája-döntőnek – hivatalos

Bajnokok Ligája
2026.05.11. 15:28

Az Arsenal és a PSG is a bérleteseknek kedvez a budapesti BL-döntős jegyvásárláskor

Bajnokok Ligája
2026.05.07. 14:11

Yamal és Antonelli még meg sem született, CR és Messi 1800 góllal ezelőtt járt – ez történt akkor, amikor az Arsenal legutóbb BL-döntőt játszott...

Bajnokok Ligája
2026.05.06. 19:44

Mi voltunk a Legyőzhetetlenek, ti lesztek a Felejthetetlenek – Thierry Henry Bukayo Sakának

Bajnokok Ligája
2026.05.06. 11:13
Ezek is érdekelhetik