Az FTC jó példa lehet – sosem látott magyar bravúr küszöbén

Pór KárolyPór Károly
Vágólapra másolva!
2020.08.28. 15:46
null
A Ferencváros Skóciában felnőtt a nagy feladathoz (Fotó: <a href="https://www.fradi.hu/">fradi.hu</a>)
A héten a labdarúgó Európa-ligában megrendezték a selejtezők 1. fordulóját, míg a Bajnokok Ligájában a 2. fordulót – a Magyarországot képviselő négy klub közül a Ferencváros, a Mol Fehérvár és Budapest Honvéd továbbjutott, a Puskás Akadémia kiesett. Lássuk a mérkőzések legfontosabb tanulságait, statisztikai érdekességeit!

Az Európa-ligában tavaly a selejtező 1. fordulójából a Debreceni VSC, Bp. Honvéd, Fehérvár trió mindegyike továbbjutott, a 2. körben viszont mind a hárman búcsúztak. Egyébként 2018-ban és 2017-ben is legalább egy magyar együttes már az első körben kiesett, ahogy idén a Puskás Akadémia. A Bajnokok Ligájában egymás után harmadik alkalommal jutott el a magyar bajnok legalább a selejtező harmadik körébe azzal, hogy a Ferencváros kiütötte a Celticet. Sőt, ha az FTC a következő akadályt is sikerrel venné, akkor zsinórban harmadszor játszhatna az aktuális magyar bajnok valamelyik nemzetközi kupa csoportkörében – hiszen, ha a folytatásban a BL playoffkörében ki is kapna a Ferencváros, az El-csoportkör már biztos –, amire még sosem volt példa (a csoportkörös rendszerek bevezetése óta).

HATÉKONYSÁG, FELKÉSZÜLTSÉG, MAGABIZTOSSÁG – AZ FTC-SIKER KULCSAI

A Ferencváros Celtic elleni 2–1-es győzelme sok szempontból példaként szolgálhat a többi magyar induló számára, ezért érdemes statisztikailag is megnézni, melyek voltak a siker kulcstényezői.

A legfontosabb természetesen a hatékonyság,védekezésben és támadásban is. Az InStat Football statisztikáiból kiderül, hogy a Ferencváros 58 támadásából hat zárult lövéssel (10 százalék), összesen hétszer vették célba a kaput Sigér Dávidék, háromszor találták el, s a háromból két gólt értek el, vagyis az összes ferencvárosi kísérlet 28 százaléka góllal zárult. Ezzel szemben a Celtic csaknem kétszer annyi, 106 támadásából 24 lövés született (23 százalék), abból csak kilenc ment kapura és csupán egyből lett gól (11 százalék).

Viszont az is hozzátartozik a számokhoz, hogy a Celtic támadói a lövéseik több mint felét (14) a tizenhatoson kívülről adták le,és az úgynevezett xG-mutató, vagyis a helyzetek minősége alapján elvárható gólok száma csak 2.31 volt a skótoknál. Tehát nem arról van szó, hogy a hazaiak nagyobbnál nagyobb lehetőségeket dolgoztak ki és hagytak ki, hanem arról, hogy a Ferencváros védelme kevés igazán nagy helyzetet „engedélyezett” az ellenfélnek. A helyzetek alapján két skót gól lett volna elvárható, ezzel szemben egyet lőttek a hazaiak, az FTC összes helyzete alapján viszont még egy gól sem lett volna várható, ebből lett kettő – a 0.35-ös xG-mutató mellett.

A Celtic lövései (balra az 1., jobbra a 2. félidőben) – fehérrel a kaput eltaláló kísérletek (Forrás: InStat Football) – NAGYÍTÁSÉRT KATT A KÉPRE!
A Celtic lövései (balra az 1., jobbra a 2. félidőben) – fehérrel a kaput eltaláló kísérletek (Forrás: InStat Football) – NAGYÍTÁSÉRT KATT A KÉPRE!

Hogy a Celtic nem tudott sok nagy helyzetet kialakítani, annak az is volt az oka, hogy nem sikerültek a kapu előtti utolsó passzok. Neil Lennon játékosai 12 olyan átadással próbálkoztak, melyekből közvetlen gólhelyzet alakulhatott volna ki, de a 12-ből csak három volt sikeres (25 százalék), márpedig megfelelő passzok nélkül igen nehéz gólt szerezni. A ferencvárosiak öt kulcspasszal próbálkoztak, abból kettőből lett gólhelyzet (40 százalék), éppen annyiból, ahány gólt szereztek.

Az is érdekes adat, hogy a Celticnél a kapuson kívül a kezdőcsapatból csak hárman nem kísérleteztek gólhelyzetet célzó átadással. A belső védő, Kristoffer Ajer, a szűrő Scott Brown és a csapat kulcsjátékosának, egyik leginkább gólveszélyes támadójának számító balszélső, Mohamed Elyounoussi, aki az előző évadban húsz tétmeccsen hét gólt szerzett és hat gólpasszt adott. A számok azt mutatják, Botka Endrééknek szinte tökéletesen sikerült megoldaniuk a hazai kulcsjátékos semlegesítését. (Más kérdés, hogy Elyounoussi neve mellé így is került egy gólpassz, mert ő készítette le a labdát Ryan Christie-nek a skótok egyenlítő gólja előtt, de az nem számít kulcspassznak, hiszen nem alakult ki közvetlen gólhelyzet, és a távoli lövésből is csak úgy születhetett gól, hogy megpattant a labda Adnan Kovacevicen.) A másik hazai kulcsember semlegesítését maga Lennon oldotta meg azzal, hogy a keretbe sem nevezete a Celtic gólkirályát, Odsonne Édouard-t – ebben a csatár kisebb sérülése miatt az is szerepet játszhatott, hogy hamarosan eladhatják a Premier League-be, és nem akartak kockáztatni egy súlyosabb sérülést…

Ez is arról árulkodik, hogy lebecsülték egy kicsit a Ferencvárost, és hiába dicsérte Lennon a mérkőzés előtt a magyar bajnokot, láthatóan nem készültek fel megfelelően az FTC-ből. Az első gólt lövő Sigér Dávid már az előző idényben is több gólt szerzett távolról, így nem szabadott volna lőni hagyniuk, míg a második FTC-találatnál Hatem Abd Elhamed közvetlen közelről végignézte Tokmac Nguen bal oldali elfutását, ami a támadó védjegyének számít, mégsem tudtak mit kezdeni vele.

Végül még egy nagyon fontos adalék a Ferencváros glasgow-i teljesítményéhez: az FTC-játékosok kevesebbszer szabálytalankodtak (11-szer), mint a labdát jóval többet birtokló (68 százalékban) skótok (14-szer). Ez azt mutatja, hogy hihetetlen fegyelmezettséggel tette a dolgát a Ferencváros. Nem érződött kapkodás, idegeskedés a játékán, még a Celtic gólja után sem. Jól jellemzi az FTC higgadt futballját, hogy a fölöslegegesen előre rúgott labdák helyett bátran be merték vonni az összjátékba a vendégek Dibusz Dénest, aki 21 passzt kapott a társaktól (ebből 8-szor Kovacevic, 7-szer Blazic adta neki hátra a labdát). Többet, mint Botka (20), Sigér (14) vagy a támadók közül Tokmac (19) és Uzuni (17). Ugyanakkor a kapus nem jött zavarba ettől – ő 40-szer passzolt a meccsen, amiből 35 volt pontos, és 88 százalékos hatékonysággal Ihor Haratinnal holtversenyben a legjobb passzmutatót produkálta, Dibusznál több jó passza csak Miha Blazicnak volt, 40, de neki 51 kísérletből.

A kapus magabiztossága pedig az egész csapatra átragadt.

Az FTC passzstatisztikái – a táblázatban az látható, ki, kinek, hányszor passzolt pontosan (Forrás: InStat Football) NAGYÍTÁSÉRT KATT A KÉPRE!
Az FTC passzstatisztikái – a táblázatban az látható, ki, kinek, hányszor passzolt pontosan (Forrás: InStat Football) NAGYÍTÁSÉRT KATT A KÉPRE!
Részletes ferencvárosi passzstatisztika (passz/pontos; kulcspassz; 40 méternél hosszabb passz; támadóharmadba menő passz; az ellenfél 16-osán belülre menő passz; beadás; előre passz; kapott passz)  – NAGYÍTÁSÉRT KATT A KÉPRE (Forrás: InStat Football)
Részletes ferencvárosi passzstatisztika (passz/pontos; kulcspassz; 40 méternél hosszabb passz; támadóharmadba menő passz; az ellenfél 16-osán belülre menő passz; beadás; előre passz; kapott passz)  – NAGYÍTÁSÉRT KATT A KÉPRE (Forrás: InStat Football)

BIZONYTALANSÁG, KIHAGYOTT HELYZETEK – EZÉRT SZENVEDTEK A TÖBBIEK

A másik három magyar csapat, vagyis a Fehérvár, a Bp. Honvéd és a Puskás Akadémia sok tekintetben az ellenkezőjét mutatta annak, amit a Ferencvárostól láthattunk és kiváltképp előbbi kettő olyan hibákat követett el, amihez hasonlót a Celtic produkált az FTC ellen. Nem véletlen, hogy mind a három klub megszenvedett csütörtökön, sőt a PAFC ki is esett.

Persze a koronavírus miatt több poszton is kényszermegoldást választó felcsútiak esetében például nem is lehetett volna elvárni, hogy mondjuk a 17 éves kapus, Auerbach Martin úgy irányítsa a védelmet a svéd Hammarby vendégeként, ahogyan azt Dibusz tette Glasgowban.

Az viszont elvárható lett volna a fehérváriak jobbhátvédjétől, Loic Negótól, hogy ne hátráljon be, amikor Kris Twardek a bal szélről gólpasszt adott az ír Bohemiansban, de persze az olyan, válogatott középső védőktől, mint Adrian Rus és Stopira is elvárható lett volna, hogy tisztázzák a beadást.A Honvéd védelmétől pedig az lett volna elvárható a finn Inter Turku ellen, hogy egy középkezdés utáni felívelésből ne kapjanak már gólt a 90+3. percben.

Arra Márton Gábor, a fehérváriak vezetőedzője is panaszkodott a mérkőzés után, hogy a Paks elleni bajnokihoz hasonlóan ismét kihagyták a helyzeteiket, nagyon bizonytalanok voltak a kapu előtt a játékosai. Az ugyanis már egy Bohemians szintű csapat ellen sem fér bele, hogy a 24 lövésből csak öt találja el a kaput (21 százalék – az uefa.com adatai szerint), és akciógólt nem is tudott lőni a Fehérvár. Az írek hét próbálkozásból ugyanúgy ötször találták el a kaput, mint a hazaiak. És persze a Honvéd sem lehet büszke rá, hogy 120 perc alatt csak négyszer találta el a kaput (16 lövésből) az esélytelenebb finn riválisával szemben, és bár ehhez képest a két gól nem rossz arány, de gyorsan tegyük hozzá, hogy az egyik öngól volt…

A tanulságok tehát adottak, és a Ferencváros a példa rá, hogy megfelelő felkészültséggel, koncentrációval és hatékony futballal a magyar csapatoknak is lehet keresnivalójuk az európai porondon.

EMLÉKEZTETŐK

BAJNOKOK LIGÁJA
SELEJTEZŐ, 2. FORDULÓ
Celtic FC (skót)–Ferencváros 1–2 (0–1)
Glasgow, Celtic Park, zárt kapuk mögött. Vezette: Lindhout (holland)
CELTIC: Barkasz – Elhamed (J. Frimpong, 78.), Jullien, Ajer, G. Taylor – S. Brown, C. McGregor – Forrest (Albian Ajeti, 78.), Christie, M. Elyounoussi – Ntcham. Vezetőedző: Neil Lennon
FTC: Dibusz – Botka, Kovacevic, Blazic, Civic – Sigér D., Haratin, Somália – Nguen (Skvarka, 80.), Isael (Boli, 71.), Uzuni (Dvali, 86.). Vezetőedző: Szerhij Rebrov
Gólszerző: Christie (53.), ill. Sigér D. (7.), Nguen (75.)

EURÓPA-LIGA
SELEJTEZŐ, 1. FORDULÓ
Budapest Honvéd–Inter Turku (finn) 2–1 (0–0, 1–1, 2–1) – h. u.
Budapest,
ÚjHidegkuti Nándor Stadion, zárt kapuk mögött. Vezette: Lejbovic (izraeli)
Honvéd:
Tujvel – Baráth (Mezgrani, a szünetben), Batik, Lovric, Uzoma – Kesztyűs, Gazdag, Hidi (Kamber, 107.), Zsótér – Tóth-Gábor (B. Traoré, 72.), Ugrai (Aliji, 119.). Vezetőedző: Bódog Tamás
Turku:
H. Moisander – Ketting, Hoskonen, J. Hämäläinen – Engström (Kouassivi-Benissan, 106.), Annan, Á. Muniz (Kagajama, 107.), Ruane – Källman (Liliu, 89.), Paananen (Ojala, 65.), Furuholm. Vezetőedző: José Rivero
Gólszerző: B. Traoré (90+1.), J. Hämäläinen (105. – öngól), ill. Liliu (90+3.)

Mol Fehérvár FC–Bohemian FC (ír) 1–1 (1–1, 1–1, 1–1) – 11-esekkel 4–2
Székesfehérvár, Mol Aréna Sóstó, zárt kapuk mögött. Vezette: Hrisztofi (ciprusi)
FEHÉRVÁR:
Kovácsik – Nego, Rus, Stopira, Fiola – Alef (Pátkai, 75.), Houri – Bamgboye, Evandro (Nikolov, 101.), Petrjak (Géresi, 118.) – Nikolics (Hodzic, 74.). Vezetőedző: Márton Gábor
BOHEMIANS: McGuinness – Lyons, Casey, Cornwall (Finnerty, 70.), Breslin – Buckley (Mandroiu, 118.), Lunney (Levingston, 79.) – Twardek, A. Ward (Devoy, 83.), D. Grant – A. Wright. Vezetőedző: Keith Long
Gólszerző: Nikolics (37. – 11-esből), ill.A. Ward (22.)

Hammarby IF (svéd)Puskás Akadémia FC 3–0 (2–0)
Stockholm,
Tele2 Aréna, zárt kapuk mögött. Vezette: Zebec (horvát)
HAMMARBY: Ousted – Söderström, Fenger, Fällman, Jeahze (Rodics, 80.) – Andersen, Bojanic – A. Khalili (Kacaniklic, 77.) – Tankovic (A. Jóhannsson, 55.), Paulinho – I. Khalili. Vezetőedző: Stefan Billborn
PAFC: Auerbach – Szolnoki, Hadzsiev, Spandler, Deutsch L. – Kiss T. (Kalmár B., 84.), Radics, Plsek, Nagy Zs. – Latifi (Komáromi, 61.), Weslen (Corbu, 69.). Vezetőedző: Hornyák Zsolt
Gólszerző: A. Khalili (14.), Bojanic (31.), Paulinho (84.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik