Budapest, futballhősök tere: fesztiválhangulat a Bajnokok Ligája-döntő körül – 50 nap a fináléig

2026.04.10. 08:28
null
Május 30-án a Puskás Arénára figyel Európa, Budapesten rendezik az idei BL-döntőt (Fotó: Árvai Károly)
Emlékezetes napok lesznek május végén a magyar fővárosban: színes kísérőprogramok, exkluzív nyereményjátékok, gyerekfutball, legendák mérkőzése, 30-án este pedig a Bajnokok Ligája-döntő a Puskás Arénában.

Nem győzzük hangsúlyozni Budapestet. A labdarúgás kedvelői természetesen jól tudják, hogy az európai klubfutball csúcsmérkőzésének, a trófeáról döntő utolsó ütközetnek a Puskás Aréna ad otthont május 30-án, de a rendezvény messze túlmutat a stadionon. A finálé – az UEFA szándékai és az elmúlt évek tapasztalatai is ezt erősítik – az egész városra hatással van, kezdve azzal, hogy már a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret is BL-logós zászlók, transzparensek díszítik majd (2023-ban a játékoskijárókban egész tavasszal használt „Road to Istanbul" feliratú szőnyegen érkeztek a török város vendégei), és a magyar fővárosban rengeteg helyen szembesülhetünk azzal: kivételes labdarúgó-mérkőzés házigazdái lehetünk.

A 2023-as Európa-liga-döntő előtt a Hősök terén alakították ki a szurkolói zónát (Fotó: Koncz Márton

Milyen helyszínek lesznek a középpontban?

A két csapat szurkolóit előre kijelölt találkozási ponton várják, ahol sörsátrak, mindenféle kiszolgáló egységek állnak a rendelkezésükre – akiknek jegyük van, innen közelíthetik meg a stadiont. Erre külön figyelmeztetik őket, hiszen jó eséllyel a legtöbb érdeklődő nem ismeri a várost, ezért segítik, hogy időben elérjenek az arénához, belépjenek és elfoglalhassák a helyüket. Kiemelt szerepe lesz a Hősök terének. A döntő felvezetéseként az UEFA évek óta megrendezi a Champions-fesztivált, amelyen gyerekcsapatok játszhatnak, a serleget is meg lehet tekinteni, dj-k zenékkel teremtenek hangulatot, a cél pedig egyértelmű: fesztivállégkört teremteni, hogy minél többen ünnepként éljék meg május 30-át és az azt megelőző napokat is.

Pénteken, május 29-én, immár hagyományosan kispályás viadalt szerveznek, a Legendák Tornája ezúttal is fedett csarnokban, a Papp László Budapest Sportarénában zajlik majd. Az esemény szervezője, az UEFA tízezernél is több nézőt vár, a tökéletes élmény érdekében gazdag kísérőprogramokkal, exkluzív nyereményjátékokkal készül, valamint lehetőséget biztosít a személyes találkozásra a legendákkal.

Legends Match – UEFA Champions League Final 2025
Luís Figo (kékben) játékára Budapesten is számítani lehet (Fotó: Getty Images)

Egy éve Münchenben Luís Figo volt a győztes együttes kapitánya, csapattársa volt Kaká, Cafu, Roberto Carlos és Andrés Iniesta is, talán nem váratlan, hogy végül ez a gárda tudott nyerni – az 53 éves, 127-szeres portugál válogatott támadó Budapesten is csapatkapitány lesz a korábbi klasszisok viadalán. A részvevők kapcsolódhatnak a döntős együttesekhez és a rendezőhöz: amikor az olasz Inter a Manchester Cityvel találkozott, a Legendák Tornáján az egyik csapatban Júlio César, Marco Materazzi, Patrick Vieira, a másikban Maicon, Iván Córdoba és a 2010-es döntőben duplázó Diego Milito szerepelt, a Hamit Altintop vezette török öregfiúknál Emre Belözuglu és Okan Buruk (két exinteres), Nuri Sahin és Arda Turan is pályára lépett – mondani sem kell, hatalmas érdeklődés mellett zajlottak a jó hangulatú mérkőzések. Az idén a négy versengő csapat egyikét korábbi magyar válogatott labdarúgók alkotják majd.

VÉLEMÉNY
Lisztes Krisztián
(Fotó: Török Attila)

Lisztes Krisztián, 49-szeres válogatott korábbi középpályás, aki hat BL-mérkőzésen lépett pályára: – Boldog vagyok, hogy hazánkban, Budapesten rendezik meg a Bajnokok Ligája-döntőt. Rengeteg esemény és program lesz azokban napokban, teljesen felpezsdül az élet május végén. Büszke vagyok a fővárosunkra és a Puskás Arénára, hogy egy ekkora eseménynek lehetünk a házigazdái. Nem sok idő van már a mérkőzésig, s ahogy közeledik az időpont, egyre izgatottabb leszek. Fantasztikus nap vár ránk, együtt ünnepeljük majd a futballt, kíváncsi vagyok, melyik két csapat jut a döntőbe.


Szabó Vilmos:
Minden tűpontosan kidolgozott

Az MLSZ munkatársa, Szabó Vilmos projektvezető adott interjút lapunknak a budapesti Bajnokok Ligája-döntővel kapcsolatos teendőkről.

A Bajnokok Ligája döntőjével kapcsolatban rengeteg a munka, többek között az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA), a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) és a Nemzet Rendezvényszervező Ügynökség (NRÜ) dolgozik rajta. Az MLSZ részéről Szabó Vilmos vezeti a projektet, ő tartja a kapcsolatot közvetlenül az UEFA-val és az NRÜ-vel.

„Az egész 2023 őszén kezdődött, majd 2024 májusban kihirdették, hogy Budapest győzött – mondta a Nemzeti Sportnak az MLSZ nemzetközi és szervezési igazgatója. – Tavaly év elején egy kisebb delegáció az UEFA részéről látogatást tett a Puskás Arénában, majd augusztusban megvolt az első working visit, azaz az UEFA szervezői csapata bejárta a helyszíneket, azóta pedig folyamatos egyeztetések zajlanak a felek között. 2025 decemberében és 2026 márciusában volt még egy-egy working visit – 100-150 fő részvételével –, mindkettő remekül sikerült. Azt tudni kell, hogy az egész eseménynek az UEFA a jogtulajdonosa, mi pedig a szervezők vagyunk, az európai szervezet utasításainak teszünk eleget, elég erős háttérmunkát végzünk. Ez persze normális, hiszen mi ismerjük jól a helyi törvényeket, jogszabályokat, nekik ez idegen pálya. Természetesen azokra a projektekre, amelyet teljes egészében az UEFA kezel, kevesebb a rálátásunk, de nagyrészt közösen intézkedünk.”

Szabó Vilmos elmondta, jelenleg 33 fő, zömében MLSZ-alkalmazott dolgozik a projekten, projektmenedzserek és projektkoordinátorok alkotják a csapatát.

Szabó Vilmos (Fotó: MLSZ)

„A biztonságért felelős menedzsernek is nagyon fontos a munkája, négyen dolgoznak kizárólag csak ezen a projekten belül az MLSZ részéről. Aztán ott a sajtó és média kiszolgálása, az akkreditációk menedzselése vagy a logisztika. Fontos megemlítenem az önkéntes projektet, 4418 jelentkező közül választották ki azt az 562 főt, akik a döntő napján, illetve a döntő előtti napokban a városban munkát végeznek. Létezik egyfajta »Champions village menedzser« is, aki a Puskás Aréna területén lévő szoborparkban kialakított faluért felelős. Az UEFA ott vendégeli meg a szponzorokat és a saját vendégeit, közel négyezer embert várnak oda, de ugyanezt a kiszolgáltatást biztosítják a többi vendégük részére a BOK-csarnokban. Aztán ott lesz a szurkolói zóna a Hősök terén, ahol sok program várja a kilátogatókat, már a döntő előtti napokban, a belépés ingyenes, érdemes kimenni oda. Rengeteget kell egyeztetni az UEFA-val és az NRÜ-vel, hetente közös megbeszéléseket tartunk, kis túlzással, ha egy tollat odébb rakunk, az lehet, hogy két-három másik projektre kihat, és borul a terv. Minden tűpontosan kidolgozott, szerencsére az elődöntő visszavágói után lesz még huszonhárom napunk a döntőig, s a célunk, hogy Budapesten legyen a valaha rendezett legjobb Bajnokok Ligája-döntő.”

A projektvezető arról is beszélt lapunknak, hogy melyik két csapatot várja a döntőbe.

„A nyolcaddöntők kezdetekor az ágrajzot látva Bayern München–Atlético Madrid mérkőzésre tippeltem, de nekem a legfontosabb, hogy a szervezés terén minden rendben legyen, mindenki biztonságosan bejusson és ugyanígy biztonságosan távozzon a mérkőzés végén. Amennyiben két angol csapat jutna döntőbe, a szurkolói viselkedésüket ismerve igencsak megnehezítené a dolgunkat, természetesen erre is készülünk, megoldanánk a feladatot, de egy fokkal nehezebb lenne, mint amikor két olyan csapat találkozik, ahol nincs nézeteltérés a drukkerek között. Bárhonnan is érkeznek a szurkolók, szeretettel várjuk őket. Az UEFA komoly kockázatelemzéseket végzett, pontosan tudjuk, hogy mire kell készülnünk. Idén nagyon komoly beléptetési rendszer lesz, jóval a Puskás Aréna kapui előtt megpróbáljuk kiszűrni a jegy nélküli szurkolókat. A stadiont csak belépővel lehet megközelíteni, akinek nincs, a rendezők visszafordítják a szurkolói zóna felé. Az UEFA kimutatása szerint a Bajnokok Ligája-döntő a világ legnézettebb sporteseménye – még a Super Bowlt is megelőzi –, így május harmincadikán a világ szeme Budapestre figyel.”

A Papp László Sportarénában a döntő előtti napon rendezik meg a Legendák Tornáját, amelyen a Bajnokok Ligája korábbi legendás futballistái lépnek pályára. Négy csapat alakul (az UEFA egyelőre azt jelentette be, hogy az egyik csapatkapitány Luís Figo lesz), amelyek közül az egyik korábbi magyar válogatott játékosokból tevődik össze.

Szabó Vilmos a jegyekkel kapcsolatban elmondta: „A teljes jegyértékesítés, a belépők elosztása az UEFA hatáskörébe tartozik, hiszen ahogy említettem, az európai szövetség az esemény tulajdonosa. A két döntős csapat közel negyvenezer belépőt kap, emellett számolni kell többek között az UEFA-val, a szponzoraival és a VIP-vendégeivel is, így közel 3500 megmaradt jegyre lehetett jelentkezni. Nagyon szerencsés lesz, akit kisorsolnak és a helyszínen tekintheti meg a döntőt.”

Ami a szurkolókat leginkább érdekli: a jegyelosztás. Az UEFA előzetes és alapos felmérése után 61 400 jegy értékesítéséről határozott. A szokások alapján a belépők hatvan százalékát a döntőbe jutó két klub szurkolói között osztják szét, 18-18 ezer jegyet. A cél egyértelmű: a rendező ország futballkedvelői is megtöltenék a stadiont, de a döntősök hívei garantálják a meccshangulatot. Hogy az adott klubok milyen szempontok alapján jelölik ki a jegytulajdonosokat, az változó lehet, de az UEFA előírásai (például az árat illetően) a meghatározók. Marad 24 ezer belépő, amelyet az európai futballszövetség az üzleti partnerei, a televíziós jogokért horribilis összeget fizető televíziós csatornák munkatársai között oszt szét, és csak a jegyek töredékére pályázhattak az „egyszerű" szurkolók. Ezekhez hozzájutni nem sokkal könnyebb, mint eltalálni a nyertes lottószámokat…

Információnk szerint az MLSZ illetékesei mindenben partnerei az UEFA-nak, amelynek nyilván évtizedes gyakorlata van a rendezésben, de a helyi különlegességekben számít a magyar kollégákra. Egy aktuális példa: ha mondjuk a Bayern München eljut a döntőig, a nemzetközi szövetség joggal kalkulál azzal, hogy rengeteg bajor drukker érkezik autóval – ebben az esetben az MLSZ tájékoztatást ad az UEFA-nak, hogy informálja a német drukkereket: az M1-es autópályán felújítás zajlik, számítani kell torlódásokra, elterelésekre. Az előző években jellemző volt, ha angol klub szerepel a döntőben, rengetegen érkeznek jegy nélkül – a szurkolói zónákban, a találkozási ponton az ő kiszolgálásukra, kényelmükre is gondolnak. 

Zajlanak az egyeztetések, hogy a döntőre szóló belépőkkel a mérkőzés napján ingyen lehessen használni a BKK egyes járatait: a reptérre közlekedő 200E busz, a 2-es metró és az 1-es villamos érinti leginkább a Puskás Arénát és környékét. A lezárások, a parkolási helyzet miatt szóba sem jöhet, hogy személyautóval közelítsék meg a stadiont a nézők, a taxi is kerülendő a szövetség tájékoztatása szerint, a közösségi közlekedés tűnik a legkényelmesebb megoldásnak – a válogatott mérkőzésein is ez derül ki. A BKK is készül, hogy az esetleges hosszabbítás, no meg az ünneplés miatt nagyon későn is jelentős tömegek hagyják el a stadiont, az ő elszállításukról is gondoskodni kell.

Nemcsak egy mérkőzés, hanem igazi fesztivál várható tehát május végén – Budapesten.

Juhász Roland a nagykövetségről: Örökké hálás leszek a felkérésért
Juhász Roland
(Fotó: Koncz Márton)

Nemrégiben hivatalosan is bejelentették, hogy a 95-szörös válogatott Juhász Roland lesz a budapesti Bajnokok Ligája-döntő nagykövete. A korábbi kiváló hátvéd ezzel a témával kapcsolatban március végén interjút adott lapunknak, amelyben így beszélt a megtisztelő feladatról:

„A Bajnokok Ligáját természetesen mindig is figyelemmel kísértem, hiszen a kétezertizenhatos Európa-bajnokság előtt a Bajnokok Ligája-szereplés volt pályafutásom csúcsa. Az idei negyeddöntőben csak fantasztikus párosítások vannak, nehéz megjósolni, ki jut a budapesti fináléba. Nagy Barcelona-szurkoló vagyok, ebben az idényben néhány kivételtől eltekintve ragyogóan játszott a csapat, így bizakodom, de egyértelmű, hogy Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos miatt a Liverpoolnak is szorítok. Bár ebben az évadban nehezebb a csapat élete, továbbra is nagyszerű erőkből áll, s mivel tavaly sokan a döntőbe várták, de nem sikerült, hátha az idén visszaadja a sors. A Paris Saint-Germain és a Bayern München is rendkívül erős, tényleg bármi előfordulhat. Ami a nagyköveti szerepvállalásomat illeti, különböző rendezvényeken hívom fel az eseményre a figyelmet. Nemrégiben volt már egy ilyen jelenésem, bár úgy gondolom, a meccs előtti héten pörögnek fel igazán az események. Ez az európai sportvilág egyik legnagyobb eseménye, de különösebben nem kell népszerűsíteni, szerintem itthon is mindenki azon ügyeskedik, hogy jegyhez jusson. Ez a felkérés olyan élmény nekem, amiért örökké hálás leszek, sohasem felejtem el.”

BAJNOKOK LIGÁJA
DÖNTŐ
Május 30., 18 óra (Budapest, Puskás Aréna)

Bajnokok Ligája
2025.09.04. 09:48

BAJNOKOK LIGÁJA 2025–2026, PROGRAM, EREDMÉNYEK, TUDNIVALÓK

A labdarúgó Bajnokok Ligája 2025–2026-os idényének csapatai, eredményei.

 

 

Legfrissebb hírek

50 nap múlva BL-döntő a Puskásban!; Tóth Balázs: Jó lenne szintet lépni

E-újság
10 órája

Liverpooli lábnyomok: osztálykülönbség a PSG javára a BL-ben

Bajnokok Ligája
15 órája

„Úgy néznek ki, mint egy másodosztályú csapat” – nem kímélték a Liverpoolt az angol és a francia lapok

Bajnokok Ligája
Tegnap, 9:54

„Nem hiszem el, hogy ez nem piros lap és tizenegyes” – Flick kiakadt Kovács István döntésétől

Bajnokok Ligája
Tegnap, 7:10

Harc a jegyekért a budapesti BL-döntőre

Bajnokok Ligája
Tegnap, 7:00

„Az Anfieldben nem csak tizenegyen leszünk” – Szoboszlai Dominik bízik a Liverpool fordításában

Bajnokok Ligája
Tegnap, 0:27

„Szomorú” – a PSG-játékosok nem elégedettek, szerintük jobban ki kellett volna tömniük a Liverpoolt

Bajnokok Ligája
Tegnap, 0:03

Két gólt lőtt a PSG a Liverpoolnak, Szoboszlaiék igen nehéz helyzetből várhatják a hazai visszavágót

Bajnokok Ligája
2026.04.08. 22:55
Ezek is érdekelhetik