Egy hónap múlva junior műugró Eb a Duna Arénában

Június 22-én kezdődik a korosztályos műugró Eb Budapesten, a Duna Arénában: a kontinens legjobb ifi és junior korosztályú ugróit felvonultató eseményre több mint 200 versenyzőt várnak, 25 ország képviseletében, számolt be róla a Magyar Műugró-szakszövetség elnöke, Kelemen Ildikó.
Az egykori olimpiai döntős toronyugró, aki a világszövetség technikai bizottságának jelenleg is vezető tisztviselője, úgy gondolja, igazán emlékezetes eseményre van kilátás.
„Ritkaságszámba megy, hogy olyan világszínvonalú helyszínen rendezzék meg a korosztályos Európa-bajnokságot, mint a Duna Aréna, amely már két világbajnokságnak és egy felnőtt Európa-bajnokságnak adott otthont. Nem véletlen a nagyszámú nevezés, mindenki szívesen jön Budapestre versenyezni, hiszen tudják, hogy itt kiváló körülmények várják a legfiatalabb indulókat is.”
Budapest ezt megelőzően 2009-ben adott otthont a viadalnak, igaz, akkor még a margitszigeti, akkor szintén újnak számító létesítmény volt a helyszín, amelyet a 2006-os Eb-re építettek.
Kelemen Ildikó azt is elárulta, hogy a szakmai bizottság már megtette a javaslatát az indulók névsorára, azt a magyar szövetség elnöksége jövő héten hagyja jóvá, azután lesz nyilvános, kik azok a magyar fiatalok, akiknek megadatik, hogy hazai környezetben mérethessék meg magukat.
„A márciusi, hazai Hungarian Open mellett több nemzetközi viadalon kellett a kritériumokat teljesíteniük tehetségeinknek, az ezeken elért eredmények alapján hirdetünk majd csapatot” – mondta az elnök.
A korosztályos viadal sajátossága, hogy egyéni számokban külön korcsoportban versenyeznek a juniorok (A – 16–18 évesek) és az ifik (B – 14–15 évesek), míg a szinkronszámokban és a mixed csapatban nincs hasonló megkötés.
Az Európa-bajnokságot június 22. és 29. között rendezik meg, jegyek már kaphatók a Funcode oldalán.

Megkezdte a felkészülést a vb-re a női hokiválogatott







