Álvaro Arbeloa és Andrij Lunyin is beszélt Thibaut Courtois sérüléséről

„Sajnálom Thibaut-t, most nem a legjobb sorozatot produkáljuk a sérülések terén – fogalmazott a meccs után a Movistarnak Andrij Lunyin, aki a szünetben állt be Thibaut Courtois helyett és fontos védésekkel segítette 2–1-es győzelemhez csapatát. – Kapusként mindig azt szeretnéd, hogy az ellenfélnek ne legyen helyzete, de ez a Bajnokok Ligája és a Manchester City. Tudtuk, milyen mérkőzés vár ránk, és számítottunk arra, hogy lesznek momentumok, amikor majd szenvednünk kell a pályán.”
Lunyin egyelőre nem tudja, hogy posztriválisára mennyi ideig nem számíthat a csapat, így azt sem, hogy a hétvégi madridi városi rangadón a belga visszatérhet-e a kapuba: „Még nem tudom, mi lesz az Atlético Madrid elleni meccsel. Courtois-nak beszélnie kell az orvosokkal, ám ami engem illet, én minden meccsre készen állok, és mint mindig, minden tőlem telhetőt megteszek.”
Álvaro Arbeloa, a Real Madrid vezetőedzője sem tudott konkrétumokkal szolgálni egyelőre első számú kapusa állapotáról, de szavaiból arra lehet következtetni, hogy talán nincs ok az aggodalomra: „Elővigyázatosságból cseréltük le. Érzett némi kellemetlenséget, ám reméljük, felépül a vasárnapi mérkőzésre.”
A Marca értesülései szerint egyébként a belga kapus combhajlítóizom-sérülést szenvedett, és kevés esély van arra, hogy pályára lépjen az Atlético Madrid elleni vasárnapi rangadón. További fejlemények Courtois állapotáról a mai (szerdai) orvosi vizsgálat után várhatók.
BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
MANCHESTER CITY (angol)–REAL MADRID (spanyol) 1–2 (1–1)
Manchester, Etihad Stadion, 51 103 néző. Vezette: Turpin (francia)
MAN. CITY: Donnarumma – M. Nunes (Semenyo, 57.), Khusanov, Ruben Días (Guéhi, a szünetben), Ait-Nuri – Rodri (N. González, 74.) – Cherki, Bernardo Silva, T. Reijnders (Aké, a szünetben), Doku – Haaland (Marmus, 57.). Menedzser: Pep Guardiola
REAL MADRID: Courtois (Lunyin, a szünetben) – Alexander-Arnold (Carvajal, 83.), Rüdiger, Huijsen, Fran García – Valverde, Pitarch (M. Ángel, 74.), Tchouaméni, Arda Güler (Camavinga, 74.) – Brahim Díaz (K. Mbappé, 69.), Vinícius Júnior. Vezetőedző: Álvaro Arbeloa
Gólszerző: Haaland (42.), ill. Vinícius Júnior (22., 90+3. – az elsőt 11-esből)
Kiállítva: Bernardo Silva (20.)
Továbbjutott: a Real Madrid, kettős győzelemmel, 5–1-es összesítéssel










