A Real Madrid fiataljai bejárták a Puskás Múzeumot

V. B.V. B.
2026.05.01. 21:10
null
A Real Madrid fiataljai Tóth-Zele József társaságában (Fotó: Puskás Múzeum/Facebook)
A Puskás–Suzuki-kupán részt vevő Real Madrid U17-es csapata Tóth-Zele József vezetésével bejárta a Puskás Múzeumot és megtekintette a Puskás Arénát is – számolt be róla a kiállítóhely a Facebook-oldalán.

„Az Aranycsapat a második sorával is végigverte volna a világot” – mondta el a Puskás Múzeum Facebook-oldalának a 90 éves Tóth-Zele József, aki Real Madrid-játékosokat hozott a kiállítóhelyre. Ő maga is futballistákat nevelt a királyi gárdánál 35 éven át, így többek között Emilio Butraguenót, a nyolcvanas évek egyik legjobb csatárát, aki ott volt másfél évvel ezelőtt a múzeum megnyitóján.

Tóth-Zele József immár hagyományosan a Real Madrid fiataljainak csapatvezetője, kísérője Magyarországon. A spanyol klub utánpótláskorú játékosai az idén is a Puskás–Suzuki-kupára jöttek hazánkba, és Felcsúton már letették a névjegyüket. Az U17-es futballtorna első két napján előbb a házigazda Puskás Akadémiát, majd a lisszaboni Sporting CP-t verték meg 3–0-ra, szombaton pedig a belga Genkkel mérkőznek meg a csoportelsőségért.

A múzeumban vizuális és interaktív élmények vártak rájuk,  kezdésként mindjárt elsétálhattak a Real Madrid jelenlegi nagycsapata által aláírt mez alatt, feljebb lépkedve pedig többek között Puskás Ferenc madridi otthonát ismerték meg belülről, majd megcsodálták a tizenévesek kedvencét jelentő FIAT cabriót. 

Persze a Puskás Arénát sem hagyták ki, amelyben majd a Bajnokok Ligája döntőjét rendezik május 30-án 18 órától.

 

Legfrissebb hírek

La Liga: Tchouaméni lecsúszott lövése fejen talált egy kisfiút, Mbappé is vigasztalta

Spanyol labdarúgás
12 órája

A Real Madrid egy félidő alatt lerendezte a Racing Santandert

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 18:15

Csaknem két hónapra kidőlt Xavi Espart, a Barcelona hátvédje

Spanyol labdarúgás
2026.10.26. 14:17

Mbappé: 100; Mourinho utolérte Zidane-t – a 265. el Clásico számokban

Spanyol labdarúgás
2026.10.26. 13:06

Mourinho beszólt az őt megzavaró Barca-drukkereknek

Spanyol labdarúgás
2026.10.26. 11:05

Mourinho: A VAR elaludt, Cancelót ki kellett volna állítani

Spanyol labdarúgás
2026.10.26. 09:17

A Real Madrid a kétgólos Mbappé vezérletével megverte a Barcelonát

Spanyol labdarúgás
2026.10.25. 23:05

„Jelenleg ők a jobbak” – Klopp a Barcának szurkol az el Clásicón

Spanyol labdarúgás
2026.10.25. 15:45